Az elkövetkezendő hetekben Lys remekül beilleszkedett a többi viking közé. Már úgy ismerte a szigetet és környékét, mintha mindig is itt Hibbanton élt volna.
Hablattyal és Valkával beutazták a szigetvilágot. Öccse és anyja mindent megmutattak neki, amit eddig felfedeztek, és a sárkányok megismerésében is segítettek a lánynak. Lys igazán tehetséges volt — bár azért nem ért Valka és Hablaty nyomába. Apjához hasonlóan, elsősorban ő is inkább harcos-lélek volt. Ettől függetlenül sokat tanult a sárkányokról, és remekül kijött velük. A csodálatos lények egytől-egyig barátságosan viszonyultak hozzá.
Százszorszéppel való kapcsolata viszont épp olyan különleges volt, mint anyja és öccse köteléke a sárkányaikkal. A lány ezt azzal magyarázta magának, hogy minden embernek kizárólag egy sárkány, és minden sárkánynak csakis egy ember lehet a megfelelő társ. Ha egymásra találnak, akkor alakul ki ez a fajta megmagyarázhatatlan harmónia. Olyasmi ez — gondolta Lys —, mintha az ember önmagát látná a sárkányban. A lelke a másikénak a tükre, és kiegészítik egymást. Elképzelését megerősítette a megfigyelése, miszerint amióta apja ismét rátalált Tornádóra, köteléke a sárkánnyal tökéletes volt. Igaz, Fejtörővel is jól megvoltak, de azért mégiscsak Tornádó volt a legmegfelelőbb sárkány Pléhpofa számára. Lys azt is látta, hogy Eretnek viszont Fejtörő a legjobb.
Apropó, Eret... pár hét alatt a lehető legtöbb időt töltöttek együtt Lys-zel, és remekül megvoltak. Egyre jobban megkedvelték egymást.
A lány Gothihoz is sokat járt, és kiválóan haladt a tanulással. Az öregasszony átadta a gyógyítással kapcsolatos tudását és tapasztalatait, Lys pedig új dolgokat tudott mutatni neki, mint például az újraélesztést. Azon felbuzdulva, hogy apját egyszer már sikerült megmentenie vele, az újraélesztés módját minden vikingnek megtanították a faluban. Lys, Gothi, Hablaty, Pléhpofa, Valka és mindenki más úgy gondolta, hogy hasznos tudás lehet ez az emberek számára, és még az is lehet, hogy további életeket menthetnek vele. Ezenkívül Lys az alapvető elsősegélynyújtást is elmagyarázta az embereknek, így már ezt is tudták alkalmazni, ha szükség volt rá.
A falunak jól jött, hogy érkezett egy fiatal gyógyítótanonc, aki nem volt néma, így pár alapdolgot meg tudott tanítani az embereknek, és nem kellett minden apróságért Gothihoz rohangálni. Nem mintha bármi baj lett volna az idős asszonnyal — őt továbbra is ugyanúgy tisztelték és szerették, mint azelőtt. Mivel azonban csak írni tudott, és mindezt ősi nyelven tette, kevesen voltak, akik el tudták olvasni. Így nem igazán volt lehetőség arra sem, hogy Gothi az egész falunak megtaníthasson valamilyen gyógyítási technikát.
Lysnek köszönhetően tehát a faluban fellendült az egészségügy. Maga a lány is hatalmasat fejlődött gyógyítás terén. Remekül ment neki, mintha csak erre született volna. Gothi elismerősen biccentett, valahányszor a lány sikeresen végrehajtott egy-egy feladatot.
Persze Lys nem csak a gyógyítással foglalkozott — Pléhpofával is napi szinten edzett. A lánynak sok mestere volt már élete során a különböző harcművészetekben, de meg kellett állapítania, hogy apja a legkiválóbb harcos, akivel valaha találkozott. Lys mindig tisztelettel nézett rá — őszintén csodálta Pléhpofát, és nagyon sokat tanult tőle.
A családján és Gothin kívül a barátai is rengeteg mindent tanítottak Lysnek. Astriddal például remekül kijöttek, és néha közösen harcoltak — vele nagyrészt a küzdelemnek azt a formáját gyakorolták, amikor a levegőben, sárkányháton kellett támadni, védekezni. Mivel mindkettőjüknek siklósárkánya volt, Astrid azt is megtanította Lysnek, hogy ennek a fajtának harc esetén mik a legnagyobb fegyverei, és hogy hogyan tudja ezeket a legjobban alkalmazni.
Többi barátja is sokat segített neki. Halvér a falu történelméről mesélt el neki mindent, Takonypóc, Bélhangos és az ikrek pedig a viking szokásokkal ismertették meg. Mire elérkezett augusztus tizenkilencedike, vagyis felvirradt Lys huszonharmadik születésnapja, a lány már vérbeli vikinggé vált.
Amikor reggel kinyitotta a szemét, még nem is sejtette, mi minden vár rá aznap. Gothi szabadnapot adott neki, így nem igazán tudta, mivel fogja tölteni az idejét. A szokásos időben kelt, ám amikor kiment a konyhába reggelizni, nem talált ott senkit. Ezt egy kicsit furcsállta, mert a család általában együtt reggelizett.
Lehet, hogy mindhármuknak dolguk van odakint. Várok egy kicsit, biztos mindjárt jönnek — gondolta. Fél óra elteltével azonban aggódni kezdett, így elhatározta, hogy körülnéz a faluban. Ahogy kinyitotta a ház ajtaját, a beáradó fény egy pillanatra elvakította. Amikor végre kitisztult a kép, megdörzsölte a szemét. Alig hitte el, amit lát.
— Boldog születésnapot! — kiáltotta egy csapat viking.
Ott volt mindenki, aki számít: Astrid, Hablaty, Pléhpofa, Valka, Halvér, Takonypóc, Eret, Bélhangos, Kőfej és Fafej. Mosolyogva néztek Lysre.
— Meglepetés! — ordította teli torokból Fafej.
— Na, mit szólsz? — vigyorgott Astrid.
— Azt hiszem... én... — A meghatottságtól Lys alig tudott szóhoz jutni. — Mindenkinek nagyon köszönök... mindent. El se hiszem, hogy ilyen fantasztikus családom és barátaim vannak. Ti vagytok a legjobbak!
— Csoportos ölelés! — visította Kőfej.
Mindenki azonnal Lys köré sereglett, és együtt, majd külön-külön is megölelgették a lányt. Takonypóc az egész csapat nevében átnyújtott egy siklósárkány-alakú tortát.
— Köszönöm szépen. De ugye nem te sütötted, anya? — Lys gyanakodva nézett Valkára, mire mindannyian elnevették magukat.
— Ne aggódj, Halvérrel készítettük — nyugtatta Bélhangos. — Hogy tetszik?
— Nagyon jól néz ki. Felvágjuk?
— Naná! — vágták rá a többiek.
Mivel a házban nemigen fértek volna el, Hablaty azt javasolta, menjenek a nagycsarnokba, ott több a hely. Mindenkinek tetszett az ötletet. Lys lépett be először a terembe — nem számítva arra, hogy odabent újabb meglepetés várja.
A csarnok gyönyörűen fel volt díszítve születésnapi dekorációkkal, a plafonról pedig egy óriási anyagdarab lógott le, amin hatalmas betűkkel pompázott: „Boldog 23. születésnapot, Lys!" Az egész falu összegyűlt a tiszteletére (sárkányaikkal együtt, természetesen). A lány csak ámult-bámult, még a szája is tátva maradt a hatalmas meglepetéstől.
Amint meglátták a belépő Lyst, a vikingek tapsviharban és örömujjongásban törtek ki. Százszorszép a gazdájához rohant, és a lányhoz dörgölte a fejét. Lys nevetett.
— Szia, kislány! Mi a helyzet? — vakargatta a pikkelyeit, és a többiekhez fordult. — Ezt mind ti csináltátok?
— A nagy részét igen — felelte Pléhpofa. — A díszítést anyád és Astrid vezényelték le, de mi, többiek is részt vettünk benne, és a falu lakói is besegítettek.
— Fantasztikus lett! Köszönöm — hálálkodott Lys.
Nem tudta tovább folytatni, mert a vikingek mind odatódultak hozzá, és sorra boldog születésnapot kívántak neki. A lány csak kapkodta a fejét, azt se tudta, merre tekintsen, hova forduljon — mindenfelől jókívánságokkal halmozták el.
— Figyelem, emberek! — kiáltotta el magát Hablaty, mire mindenki elcsendesedett. — Talán ti is tudjátok, de szeretném elmondani, hogy a nővérem, Lys nagyon különleges ember. Boldog vagyok, hogy ismét köztünk él, ebben a világban, mert ide tartozik. A születésnapja alkalmából ma egésznapos ünnepséget rendezünk — jelentette be. — Mindenki érezze jól magát!
A tömeg ujjongott hír hallatán, mert a vikingek nagyon szerették az ünnepségeket.
Lysnek csodálatosan telt a születésnapja. Evett a tortából, ami nagyon finomra sikerült — meg is dicsérte érte Bélhangost és Halvért. Ajándékokban sem szenvedett hiányt, kapott új fejszét, egy rúnáskönyvet, és még sok mást. Kőfej pedig váratlanul megjelent előtte, és a kezébe nyomott egy plüssjakot.
— Köszönöm! — visongott, és szorosan átölelte Lyst. — Képzeld, Takonypóc randira hívott!
Lys nagyon örült a hírnek, és a plüssjakot is aranyosnak találta.
Egész nap szólt a zene, az emberek ettek-ittak, táncoltak, mulattak. A nap végén Lys felszabadultan tért haza a családjával. Magához szorította a plüssjakot, és mosolyogva huppant le az ágyára. Szinte azonnal elnyomta az álom.
Másnap reggel vidám hangulatban ébredt, és dudorászva tett-vett a konyhában.
— Jó reggelt! — jelent meg mellette Valka.
— Szia, anya! — köszönt Lys, ám nem tudtak beszélgetésbe kezdeni, mert hirtelen kopogtak az ajtón. — Kinyitom...
Az ajtóban Eret állt, egy csokor virággal a kezében.
— Ööö, szia — lepődött meg Lys. Nem számított ilyen korai látogatásra.
— Szia. Ezt neked hoztam — nyújtotta át a csokrot Eret.
— Köszönöm! — szagolt bele Lys. — Nagyon jó illata van.
Vizet töltött egy vázába, beletette a virágcsokrot, és az egészet az asztal közepére helyezte.
— Beszélhetnék veled négyszemközt? — kérdezte komolyan Eret.
— Persze. Anya, izé... — Lys habozva fordult Valkához.
— Menj csak — mosolygott a nő.
Eret és Lys kiléptek a házból. Egy darabig szótlanul sétáltak egymás mellett (ami nem volt rájuk jellemző). A nagycsarnok előtt Eret megtorpant és szembefordult Lys-zel.
— Emlékszel? Itt találkoztunk először.
— Igen. — A lánynak hevesebben kezdett verni a szíve.
— Már régóta mondani szeretnék neked valamit — kezdte Eret. — Én...
A fiú szavait éles kürthang szakította félbe.
— Ez vészjelzés! — kiáltott rémülten Lys. — Mi lehet a baj?
Vészhelyzetben mindenkinek a nagycsarnokhoz kellett mennie, így Eret és Lys a helyükön maradtak és vártak. Egyre több és több viking érkezett — hamarosan összegyűlt az egész falu. Látszott, hogy a többség nemrég kelt, egyeseket minden bizonnyal a kürt hangja ébresztett. Sokan még sisakot sem húztak, hajuk kócosan meredezett az ég felé.
Feszülten várták, hogy történjen végre valami. Az emberek baljóslatú feltételezéseket sustorogtak egymás fülébe, találgatták, hogy mi történhetett.
Utolsóként jelent meg Hablaty — arcán aggodalom tükröződött. Pillanatok alatt síri csend lett. Mindenki arra várt, hogy a törzsfő végre mondjon valamit, ugyanakkor féltek is attól, amit hallani fognak. Amikor az öccse szóra nyitotta száját, Lysnek a torkában dobogott a szíve.
— Baj van — jelentette komoran Hablaty. — Eltűnt Gothi.