Hablaty és Fogatlan lélekszakadva repültek a kikötőhöz, ahová a látogatók érkeztek. A fiatal törzsfő nem kicsit volt ideges. Úgy sejtette, Drákó Vérdung lehet a háttérben — esetleg máris visszatért bosszút állni. Ám amikor ereszkedés közben észrevette a nagydarab, vörös szakállas embert, kis híján leesett a sárkányáról. Szerencsére Fogatlan megoldotta a helyzetet, és stabilan landolt. Hablaty úgy nézett az előtte álló vikingre, mint aki kísértetet lát.
— Szervusz, fiam — szólalt meg Termetes Pléhpofa.
— Apa... tényleg te vagy az? — Hablatynak könny szökött a szemébe.
— Most már minden rendben, fiam — Pléhpofa megölelte Hablatyot, és büszkén megveregette a vállát. — Tudtam, hogy győztetek.
— Biztos nem álmodom? — csípte meg magát Hablaty.
— Nem, nem álmodsz, fiam. Bár hozzád hasonlóan én is azt hittem, hogy a Valhallában vagyok, amikor magamhoz tértem.
— De hát, láttuk, hogy meghaltál...! Még temetést is rendeztünk neked, és most mégis élsz. Hogy lehetséges ez?
— Az életemet neki köszönhetem — Pléhpofa a mellette álló Lysre mutatott.
Hablaty eddig annyira el volt foglalva apja csodával határos visszatértével, hogy észre sem vette a mellette álló vörös hajú lányt.
— Üdvözöllek itt, nálunk — köszönt zavartan Hablaty. — Én Hibbant-sziget törzsfőnöke vagyok, Hablaty Haddock. Bárki is vagy, a legnagyobb örömmel látunk itt. Nem tudom, mit csináltál, vagy hogy csináltad, de nagyon hálás vagyok, amiért megmentetted az apámat.
— Sokat Hallottam rólad, Hablaty Haddock — mosolygott huncutul Lys —, de te már biztos nem emlékszem rám. Lysande Haddock a nevem.
Hablatynak leesett az álla.
— Haddock...? Te is egy Haddock vagy? De hát... akkor családtag vagy! És azt mondod, találkoztunk már?
— Fiam, nézz Lysre, aztán énrám — mondta Pléhpofa. — Nem tűnik fel valami?
— De. Hasonlít rád, de hát..
— Emlékszel még, amikor egyszer, kisebb korodban említettem neked, hogy volt egy három évvel idősebb nővéred, akit elragadtak a sárkányok, nem sokkal azelőtt, hogy anyádat is elvitték?
— Igen, emlékszem, de... nem mondod, hogy...
— De, bizony. Ő az.
— Micsoda?! De hogy...? Mi? Hogyan...? Valaki adna végre valami magyarázatot erre az egészre? Mert én már semmit nem értek.
— Nyugi, Hablaty, apával mindent elmagyarázunk — nyugtatta Lys, azzal Pléhpofával együtt mesélni kezdtek. Mindent elmondtak Hablatynak, amit csak tudtak — hogy hol volt eddig Lys, hogy került ide és talált rá Pléhpofára, és hogyan mentették meg Százszorszéppel.
— Szóval orvos vagy... Ez olyasmi lehet, mint nálunk a gyógyító — tűnődött Hablaty. — Beszélned kellene majd Gothival, biztos hasznos eszmecseréket tudnátok folytatni a gyógyítással kapcsolatban.
— Boldogan.
— Nagyon örülök, hogy itt vagy, Lys. Mindig szerettem volna egy testvért, és most kaptam egyet — pontosabban, visszakaptam. — Hablaty mosolyogva megölelte nővérét. — Üdv itthon. És mindent köszönök neked, amit apáért tettél.
— Százszorszép érdeme — mutatott a sárkányára Lys. — Ha ő nincs, ez az egész meg sem történt volna.
— Köszönöm, Százszorszép. — Hablaty hálásan megsimogatta a sárkányt.
Százszorszépnek szimpatikus volt a fiú, rögtön hozzá is dörgölőzött. Hablaty nevetett.
— Nagyon szép és kivételes sárkányod van, Lys.
— Neked is. Fogatlan a neve, igaz?
— Igen.
— Megkérdezhetem, miért?
— Visszahúzható foga van. Ezt az első találkozásunkkor fedeztem fel. — Hablaty megmosolyogta az emléket.
— Azta! Ez érdekes. Én is az első találkozásunkkor neveztem el Százszorszépet. Éppen gondolkodtam a nevén, amikor játszott a virágokkal, és egyszer csak eltüsszentette magát egy százszorszéptől — mesélte Lys. — Megsimogathatom Fogatlant?
— Persze.
— Hűha! — a lány álmélkodva húzta végig ujjait a fekete pikkelyeken. — Apa mesélt rólad, Fogatlan. Különleges és csodálatos vagy: az egyetlen ismert éjfúria.
— Ahogyan Százszorszép az egyetlen ismert fehér siklósárkány — mondta Hablaty.
— Úgy tűnik.
Fogatlan hamar összebarátkozott Lys-zel. Hablaty elkuncogta magát.
— Tetszel neki.
— Te is Százszorszépnek.
— Talán megérzik, ha valaki családtag.
— Meglehet — mosolygott Lys. — Nagyon intelligens lények.
Hablaty ekkor vette észre, hogy Pléhpofa milyen sárkánnyal érkezett.
— Tornádó! — köszöntötte örömmel, és megpaskolta a fejét. — Megtaláltátok egymást apával? Úgy örülök! És mindenki más is annyira boldog lesz! Előkerült apa, Lys, Tornádó, és még Százszorszép is itt van...
Pléhpofa bizalmaskodva közelebb hajolt Hablatyhoz.
— Fiam... csak egyet kérek. Anyádnak még ne szólj, hogy itt vagyok. Én akarom meglepni.
Hablaty cinkosul rávigyorgott az apjára.
— Na, az egyszer biztos, hogy meg fog lepődni! Viszont, akár már most mehetünk hozzá. A sárkányiskolában van. Tudod, Lys, ez a volt aréna, ahol régen sárkányokkal vívtunk — magyarázta a nővérének.
Amikor a bejárat elé értek, mind megtorpantak és elhallgattak.
— Akkor, ahogy megbeszéltük. Én megyek előre. — Pléhpofa belépett a hajdani küzdőtérre.
Valka háttal állt neki, így nem láthatta őt. A sárkányok idomításával volt elfoglalva — látszott, hogy sokat haladt vele az elmúlt napokban.
— Fantasztikusan csinálod — szólalt meg Pléhpofa. — Elvégre, mindig is remekül értettél a sárkányokhoz.
Valka megpördült a tengelye körül, és elejtette a sárkányoknak szánt jutalomhalat. Az nagy placcsanással ért földet, és egy szemfüles sárkány rögtön behabzsolta, de ő mindezt észre sem vette. Elkerekedett szemmel bámult a vele szemben álló férfira — a férjére, akit pár nappal azelőtt a saját szemével látott meghalni.
— P-Pléhpofa! — a nő odaszaladt férjéhez, és szorosan megölelte. Eleredtek a könnyei. Boldogan megcsókolták egymást.
— Most már mindkettőnkkel megtörtént, hogy halottnak hittük a másikat. Mégis élünk — mosolygott Pléhpofa.
Felesége elnevette magát, és letörölte az arcáról a könnyket.
— Úgy hiányoztál! De mégis hogyan...?
— Mindent elmondok.
Az arénába Hablaty és Lys léptek. Valka kíváncsian figyelte őket. A lány valahonnan ismerősnek tűnt neki — akárcsak a nyakában függő medál. Amikor közelebb értek, hirtelen beléhasított a felismerés, és ájultan esett össze. Szerencsére Pléhpofa még időben elkapta.
— Mi történt? — aggodalmaskodott Hablaty.
— Eszméletvesztés — állapította meg Lys. — De úgy látom, más baja nincs.
— Jól mondja Lys. Minden rendben vele, fiam — bólogatott Pléhpofa, és a lányához fordult. — Gondolom, felismert téged, és ez túl sok volt neki egyszerre.
— Minden bizonnyal — helyeselt a lány. — Nem könnyű feldolgozni az idegrendszernek egyszerre két ilyen súlyú információt, és ilyenkor bizony előfordul, hogy elájul az ember. Szerintem vigyük be valahová, amíg fel nem ébred.
— Legjobb lesz, ha hazamegyünk — Pléhpofa a karjaiba vette Valkát, és felült vele Tornádó hátára. — Gyertek.
— Felhőugró, kövess minket! — szólt Hablaty az anyja sárkányának, aki érdeklődve figyelte az eseményeket.
Hazaérve letették Valkát az ágyára, Hablaty, Pléhpofa és Lys pedig köré gyűltek, és várták, hogy mikor ébred fel. Amikor a nő kinyitotta a szemét, nyomban felült, és tekintetével a lányát kereste. Könnybe lábadt a szeme.
— Lys... tényleg te vagy az?
A lány még emlékezett kiskorából édesanyja hangjára, és most, hogy újra hallhatta, szívét kellemes melegség öntötte el. Meghatottan mosolygott Valkára.
— Szia, anya. Minden rendben? Jól vagy?
— Soha nem voltam még jobban — Valka úgy ölelte át a lányát, mintha soha többé nem akarná elengedni. — Alig hiszem el... együtt van az egész család! Annyira örülök nektek! Viszont, ha lehet, szeretném meghallgatni a történeteteket. Hogy lehetséges, hogy mindketten itt vagytok, épen és egészségesen? Hogy éltétek túl? És hogy jöttetek vissza?
Lys és Pléhpofa beszámoltak Valkának az egészről. A nő figyelmesen hallgatta. Soha nem gondolta volna, hogy létezik egy másik világ. Mindazonáltal, hihetetlenül boldog volt, hogy a lányából ilyen érett, értelmes és gyönyörű nő cseperedett.
— Nagyon büszke vagyok rád, Lys. Fantasztikus vagy — igazi viking hős. Ahogyan a csodálatos sárkányod is. Megnézhetem őt?
— Persze. Odakint van, a ház előtt.
Lys kikísérte édesanyját Százszorszéphez.
— Szia, kislány! — köszöntötte vidáman a sárkányát, és megvakargatta az állát.
— Ó, milyen gyönyörű! — simogatta meg a fejét Valka. — Fehér siklósárkány...! Könnyen lehet, hogy ő a fajtája egyetlen példánya. Sohasem láttam még hasonlót, pedig sok sárkánnyal találkoztam életem során.
Százszorszép Valkát is rögtön megkedvelte, boldogan dörgölőzött hozzá. Kisvártatva kilépett a házból Hablaty és Pléhpofa.
— Megyünk, megnézzük, mi újság a jó öreg Bélhangossal. Jöttök?
— Persze! — vágta rá Lys. Szerette volna megismerni szülei régi barátját.
Bélhangost a műhelyében találták. Kis híján kiesett a kezéből a kalapács, amikor meglátta őket.
— A mindenit! Együtt az egész família! Mindig sejtettem, hogy ti, Haddockok elpusztíthatatlanok vagytok...
A család nagyot nevetett. Pléhpofa Lysre mutatott.
— Ő is egy Haddock.
— Azt látom! A lányod hasonlít rád.
— Honnan tudod, hogy ki vagyok? — lepődött meg Lys.
— Jól emlékszem rád kiskorodból. Igazi kis csirkefogó voltál! Igaz, még csak ekkorka... — mutatta Bélhangos.
— Már akkor sem voltam valami magas — kuncogott a lány.
Pléhpofa és Valka ottmaradtak beszélgetni Bélhangossal, Hablaty pedig félrevonta nővérét.
— Gyere, Lys, bemutatlak a többieknek!
Hablaty a nagycsarnok elé hívta barátait, mondván, hogy fontos hírt kell közölnie velük. Mindenki összegyűlt: ott volt Astrid, Takonypóc, Halvér, Kőfej, Fafej és Eret.
— Sziasztok! — köszöntötte őket a törzsfőfiú.
— Szia, Hablaty. Miért hívtál ide minket? Miatta? — Astrid a fejével Lysre bökött.
— Igen, Astrid, eltaláltad — mosolygott Hablaty. — Nos, srácok, szeretném bemutatni nektek Lysande Haddockot, a nővéremet.
A kis csapatnak leesett az álla.
— Hogy mi?! — Astrid eltátotta a száját.
— Várj! Azt hiszem, valamiről lemaradtam. Mióta van neked nővéred? — húzta össze a szemét Fafej.
— Valószínűleg a születése óta, te idióta! — vágta rá Kőfej.
— És erről eddig mi miért nem tudtunk? — méltatlankodott Takonypóc.
— Nyugi, srácok. Az a helyzet, hogy Lyst hároméves korában elragadták a sárkányok, és mindenki azt hitte, meghalt.
— Úgy látszik, ez családi vonás... — dünnyögte Takonypóc.
— Egész eddig egy másik világban élt — magyarázta Hablaty —, de aztán eljött érte a sárkánya, Százszorszép, hogy hazahozza. Átkeltek a dimenziókapun, majd megtalálták és újraélesztették apát, így most ő is itt van és él — hadarta. — Dióhéjban ennyi.
Lys elnevette magát.
— Micsoda? Hablaty, lassíts egy kicsit! — kérte Astrid. — És most meséld el újra az egészet.
Halvér lelkesen bólogatott.
— Igen, igen, mindent részletesen hallani akarunk!
Hablaty úgy tett, ahogy kérték. Amikor befejezte a mesélést, a többiek tátott szájjal meredtek rá és Lysre.
— Hűűű! — ámuldoztak az ikrek.
— Szia, Lys. Üdv újra Hibbanton — köszöntötte barátságosan Astrid.
— Örülünk, hogy itt vagy — mosolygott rá Halvér.
— Nos, kedves Lysande Haddock — kezdte a mondókáját Takonypóc —, az a szerencse ér, hogy bemutathatom neked a fantasztikus, a fenomenális, az eredeti és utánozhatatlan...
— És szerény... — szúrta közbe unottan Astrid.
— Igazad van Astrid, még szerény is vagyok! Szóval, bemutatom neked... Takonypócot — vagyis magamat!
— Ööö, szia, Takonypóc — Lys félszegen intett —, és szia, Halvér, Astrid, meg..
— Kőfej — és Fafej! — mutatkoztak be az ikrek. — Mi vagyunk aaa...Thorston és Thorston! — koccintották össze a sisakjukat.
— És neked mi a neved? — nézett a lány Eretre.
— Eret vagyok, Eret fia, Eret. Örülök, hogy megismerhetlek.
— Én is — biccentett Lys.
— Hé, nekem ezt nem is mondtad! — fortyant fel Takonypóc.
— Micsodát? — hökkent meg a lány.
— Hát, hogy örülsz, hogy megismerhetsz — duzzogott. — Engem, a fenomenális Takonypócot!
— Bocsáss meg, Takonypóc, természetesen örülök, hogy téged is megismerhetlek — kuncogott Lys —, és persze mindannyiótokat.
— Szükséged van arra, hogy valaki körbevezessen a faluban? — kérdezte a Jorgenson-fiú.
— Majd Hablaty — fordult az öccséhez Lys.
— Úgy van. Én, mint törzsfő, majd körbevezetem a nővéremet a faluban. Hagyd őt békén, Takonypóc — szólt rá Hablaty.
A Haddock-testvérek sárkányaik hátán körberepülték Hibbant-szigetet. Különös módon Lysnek egyre több emlék villant be kiskorából — de persze azért jól jött neki öccse útmutatása.
— Ééés? — kérdezte Hablaty.
— Mi és?
— Hogy tetszik? Milyen a falu? A többiek...?
— Nagyon kedves barátaid vannak — mosolygott Lys. — Szerencsés vagy. Tudod, nekem odaát, a másik világban nem igazán voltak barátaim — kivéve talán Elza nénit, de az más, ő a nevelőm volt. Talán azért nem sikerült barátkoznom az ottaniakkal, mert nem is abba a világba tartoztam.
— Hát, úgy látom, ideát viszont a többiek máris megkedveltek.
— Komolyan így gondolod?
— Nem gondolom — tudom.
— Remélem, igazad van. Az itteniek közül eddig Százszorszép volt az egyetlen barátom. — Lys megsimogatta a sárkánya fejét. — De visszatérve a másik kérdésedre, nagyon tetszik a sziget. Biztosan jó lehet ebben a faluban lakni.
— Hát, mostantól ténylegesen kipróbálhatod, mert már te is itt élsz! — jelentette ki Hablaty. — Lakhatsz itthon, még megvan a régi szobád. Senki nem lakott benne, mióta...
— Mióta elragadtak a sárkányok — fejezte be a mondatot Lys.
— Igen... de vajon miért?
— Nem tudom, Hablaty, én is folyamatosan ezen töprengek. Fogalmam sincs, miért vitt el Százszorszép, de biztos vagyok benne, hogy jó oka volt rá. Valószínűleg veszélyben érzett engem — de hogy miért volt ez, és végül hogyan, milyen körülmények között vitt el, azt végképp nem tudom. Csak találgathatunk... talán sohasem tudjuk meg. De a lényeg, hogy most végre itt vagyok. És hé! — lökte meg az öccse vállát Lys. — Menjünk haza! Azt mondtad, megvan még a szobám.
— Rendben. Kíváncsi vagy rá, hogy néz ki?
— De még mennyire!
— Akkor, gyerünk. Verseny hazáig!
Otthon Valka és Pléhpofa már várták őket.
— Sziasztok, gyerekek! Kész a vacsora — jelentette az édesanyjuk.
— Ajaj — húzta el a száját Hablaty.
— Ne aggódj, nem én főztem — nevetett a nő. — De mulatságos látni, hogy megijedtél.
— Köszönöm, anya, igazán örülök, hogy jól szórakozol rajtam — dünnyögte unottan Hablaty.
— Egyébként apád főzte.
Hablaty megkönnyebbülten sóhajtott.
— Huh, akkor jó. Az a helyzet — magyarázta Lysnek —, hogy anya, khm... enyhén szólva nem a konyha nagymestere. De ezt úgysem érted igazán, amíg egyszer meg nem kóstoltad a főztjét. Brrr! — borzongott meg. — De jó, hogy hazajött apa! Nem kapunk ételmérgezést.
Lys elnevette magát.
— Gyere, erre van a szobád — mutatta Hablaty.
— Hűha!
— Na, hogy tetszik?
— Lenyűgöző!
Lys szobájának fala (akárcsak a ház többi része) fából volt, telis-tele faragva mindenféle sárkány-motívummal. A helyiségben állt egy asztal, két székkel, egy szekrény, és egy ágy — mindegyik szép, ízléses faragásokkal.
— Azta, ez eszméletlen! — ámult Lys.
— Örülök, hogy tetszik — mosolygott Hablaty. — És most menjünk enni! Farkaséhes vagyok.
— Én is, úgyhogy nem kell kétszer mondanod. Verseny a konyháig! — Lys nevetve megbökte öccse vállát, és mindketten rohanni kezdtek az étkezőhelyiség irányába, akár a kisgyerekek.
A vacsora mindenkinek nagyon ízlett, meg is dicsérték érte Pléhpofát. Az étkezés végeztével a hajdani törzsfő a bejelentette:
— Gyerekek, azt hiszem, ti még nem hallottatok róla, de ma este a falu hatalmas ünnepséget rendez.
— Micsoda? Ünnepséget? — hüledezett Hablaty. — És én eddig erről miért nem tudtam? Hiszen én vagyok a törzsfő! Az ilyeneket nem nekem kéne intézni?
— Normális esetben igen, de most Bélhangos és a srácok átvállalták a szervezést. Lys, Százszorszép és az én tiszteletemre rendezik, a hazatérésünk alkalmából — ami most már hivatalosan is be lesz jelentve a falu színe előtt. Úgyhogy készülj, fiam, mert neked is beszédet kell mondanod.
— Ez rendben van, de várj... hogyhogy hivatalosan? Van más is, aki tud már róla rajtunk, Bélhangoson és a srácokon kívül?
— Ez egy falu, fiam, itt gyorsan terjednek a hírek — így természetesen mindenki tud róla. De attól még hivatalosan is meg kell erősíteni az információt.
— Oké, értem. Akkor, indulok is a helyszínre, és ellenőrzöm, hogy minden rendben megy-e. Gondolom, a nagycsarnokban lesz az ünnepség.
— Eltaláltad.
— Rendben, akkor később találkozunk. Sziasztok!
— Lys, te pedig gyere, keresünk neked igazi viking ruhát — hívta a lányát Valka.
— Ó, tényleg — Lys csak most vette észre, hogy érkezése óta végig abban az egyszerű fekete pólóban és nadrágban volt, amiben jött.
Valka segítségével hamar kerítettek egy neki tetsző, sötétzöld viking ruhát, világosbarna szőrmeszoknyával, hozzá illő kapucnival, sötétbarna csizmával, övvel, fekete nadrággal és alkarvédővel.
— Elkészült! — jelentette büszkén Valka, amikor Lys végre felöltözött.
— Hűha! — a lány ámulva nézett végig magán.
A ruha nem csak szép volt, de kényelmes is. Az anyja vidáman mosolygott rá. Pléhpofa is büszke volt lányára.
— Valóságos viking hős... De egy igazi harcosnak megfelelő fegyver is dukál. Melyiket választod? — kérdezte, és pár fegyvert rakott Lys elé.
A lány egy ezüsttőrt vett el, amit a csizmájába csúsztatott, valamint egy míves fejszét, amit — hogy rendesen hordozni is tudja — a hátára kötött.
— Remek választás — biccentett Pléhpofa. — Nos — csapta össze a tenyerét —, akkor, indulhatunk is az ünnepségre.
Lys, Pléhpofa és Valka együtt tették meg az utat a nagycsarnokig, sárkányaik kíséretében. Odabent Hablaty már javában szónokolt az összegyűlt tömegnek — éppen a végére ért apja és nővére történetének mesélésében.
— És most, hölgyeim és uraim, örömmel jelentem be Termetes Pléhpofát, akit újra üdvözölhetünk Hibbant-szigeten!
A tömeg óriási tapsviharban és üdvrivalgásban tört ki. Lys felfedezte köztük Hablaty barátait is, és persze Bélhangost. Pléhpofa a fia mellé sétált.
— Köszönöm, köszönöm! — mosolyogva felemelte a kezét, mire a taps szép lassan elhalkult. — Felteszem, a fiam elmesélte nektek, mi történt.
Mindenki bólogatott.
— Akkor bizonyára azt is tudjátok, hogy kinek, pontosabban, kiknek köszönhetjük ezt az egészet. Engedjétek meg, hogy bemutassam nektek a csodálatos lányomat és a fantasztikus sárkányát! Éljen Lysande Haddock és Százszorszép!
Az emberek ismét tapsolni kezdtek. Lys zavartan az apja mellé lépett — sárkánya követte.
— Üdv mindenkinek! — intett lámpalázasan. — A nevem Lys, és ő itt a sárkányom, Százszorszép. Az öcsém elmondta nektek, hogy egy másik világból jöttem. Ott sohasem éreztem magam igazán otthon. De szétnézve itt, Hibbant-szigeten, már látom, hogy ennél csodálatosabb világ nincs is! Szerencsések vagytok, hogy itt laktok, a sárkányaitokkal együtt, és nagyon örülök, hogy mostantól én is újra itt élhetek közöttetek Százszorszéppel. Azt kívánom mindenkinek, hogy legyetek ti is boldogok, mert fantasztikus világban éltek! Éljenek a vikingek és Hibbant-sziget!
— Éljen!
Lys mondandóját hatalmas ováció kísérte. A lány számára hihetetlen érzés volt, hogy több száz ember tapsol és éljenez.
Ezután megkezdődött az igazi ünnepség. A zenészek éjfélig húzták a talpalávalót, mindenki ropta, ahogy csak tudta. Pléhpofa Valkával, Hablaty Astriddal táncolt.
Mivel táncpartnere nem volt, Lys beállt ugrabugrálni az ikrekhez és Halvérhez, akik körtáncot jártak. Hirtelen Takonypóc jelent meg a színen.
— Felkérhetlek, Lys? — vigyorgott a lányra. — Szép párként mutatnánk együtt a táncparketten... na, meg a való életben is.
Astrid, aki Hablattyal épp mellettük táncolt el, odaszólt Lysnek.
— Csak keverj le neki egyet!
— Astrid mindig így csinálta, amikor régebben Takonypóc neki csapta a szelet — súgta Lysnek Halvér. — Takonypóc már csak ilyen... minden csinos lánynak teszi a szépet, de sosem jár sikerrel az udvarlásban.
Takonypóc, aki meghallotta a sustorgást, felháborodottan nézett az Ingerman-fiúra.
— Ez nem is igaz, Halfejű! Szóval, Lys, táncolsz velem?
— Bocsáss meg, Takonypóc, de azt hiszem, kihagyom. Sajnálom.
— Ne már! De hát... — Takonypóc nem tudta befejezni a mondatát, mert Százszorszép tüskéket lőtt rá, és bár nem sérült meg, de fennakadt a falon. — Na, már megint...
— Köszi a felmentést, kislány — Lys hálásan Százszorszépre kacsintott. Közben észrevette Eretet, aki éppen a csarnok egyik távolabbi sarkában beszélgetett Pléhpofával. Megindult feléjük, mire azonban odaért, az apja már eltűnt. — Szia! — intett Eretnek.
— Szia. Szép beszédet mondtál.
— Köszönöm. Nem tudod véletlenül, merre jár apám? Úgy láttam, az előbb még itt volt.
— Igen, de már visszament táncolni Valkával — mutatott a tánctérre.
— Oh, látom... akkor inkább nem zavarom őket, hadd táncoljanak csak. Egyébként, miről beszélgettetek apámmal?
— A sárkányokról. Tudod, apád halála után én kaptam meg a sárkányát, Fejtörőt. Mikor kiderült, hogy él, azt hittem, vissza kell majd adnom neki. Nem tudtam róla, hogy volt egy előző sárkánya is. De mivel most előkerült Tornádó, megegyeztünk, hogy Fejtörő maradhat az enyém.
— Értem — bólintott Lys. — Ez rendes tőle.
— Az. Apád jó ember... az anyád meg az öcséd is — és te is annak tűnsz, Lysande Haddock.
— Köszönöm. Ahogyan te is, Eret fia, Eret — mosolyodott el Lys.
— Szólíts csak Eretnek.
— Megígérem, ha te is Lysnek hívsz.
— Megegyeztünk — Eret mosolyogva kezet fogott a lánnyal. — Táncolunk?
Lys arca felragyogott.
— Persze, örömmel!
És a két fiatal vidám táncba kezdett.