- Hahó... Én nem hiszem el. Még mindig nem hiszem el, tessék itt ül megint a székében. Óh, hát nem csodálatos Mr. Holmes?
- Alig bírom türtőztetni magam – mondta Mycroft eléggé gúnyos arckifejezéssel.
- Ez kivételesen igaz – mondtam Mrs. Hudson-nak.
- Titokban azért nagyon boldog, hogy látja. Nekem elhiheti.
- Ezt melyikünknek mondta?
- Mind kettőjüknek – és ezzel Mrs. Hudson kisétált a lakásból.
- Akkor játszunk valami mást! – mondtam, mialatt összecsaptam a tenyerem.
- Ah... minek játszunk egyáltalán?
- A terrorfenyegetettség szintje kritikus, csak elütöm az időt – mielőtt befejeztem volna feláltam és az asztalhoz sétáltam – Jöhet a formális logika. Egy ügyfél hagyta itt, míg távol voltam. Mit látsz? – kérdeztem, mialatt átpasszoltam a sapkát a bátyámnak, amit ő sikeresen elkapott.
- Dolgom van.
- Kérlek, olyan régen csináltuk.
- Mindig én nyerek – jelentette ki miután megszagolta és végig nézte a kezében tartott sapkát.
- Ezért nem bírsz ellenállni.
- Nincs semmi ellenállhatatlan egy szorongó, érzelgős, tohonya ember sapkájában, akinek bűzös a lehelete... már megint.
- Magányos, nem gondolod? – kérdeztem mikor elkezdtem áttanulmányozni a már hozzám került ruhadarabot.
- Miért volna az a fickó?
- Fickó?
- Nyilvánvaló!
- A méret miatt?
- Ne butáskodj, a nők között is van nagyfejű. A fickó hajat vágatott. Nézd csak a kis szálakat a bélésbe ragadva.
- A nők között is van rövid hajú – mondtam majdhogynem sértetten.
- Esély és valószínűség.
- Nem mintha közelebbről ismernél egy akármilyen hajú nőt is.
- A koszfoltból látszik, hogy nem igényes de érzelgős. A sapkát megvarratta már, eh...
- Öt alkalommal, - dobtam vissza a sapkát – méghozzá gondosan, aminek az ára több volt, mint egy új sapkáé. Ragaszkodik hozzá, két-három javítás ezt alátámasztaná, de öt. Az már bizony rögeszme. Az emberünk rögeszmés.
- Ugyan már, hiszen itt hagyta. Egy rögeszmés ilyet nem tenne rögeszméje tárgyával. A korábbi foltot kiszívta a nap, ez külföldön történhetett. Peruban.
- Peruban? – kérdeztem az immár ismét nálam lévő tárgyat fogatva.
- Ez egy chulo – mondta Mycroft, miközben elindult felém – Az Andokban hagyományos viselet. Alpaka gyapjúból.
- Nem.
- Nem?
- Izlandi gyapjú. Hasonló, de aki tudja mit nézzen, megismeri. Írtam is a természetes szövetek eltérő szakítószilárdságáról.
- Úgy hiányzott, mint egy falat kenyér – mondta az éppen belépő Mrs. Hudson.
- Azt mondtad szorongó.
- A bal bojt rongyosra van rágva. Ebből egyértelműen következik, hogy az illető szorong.
- De a szokások rabja is, – vágtam bátyám szavába – hiszen a jobb oldalit nem rágcsálta meg.
- Pontosan.
- Egy mély szippantás a bojtból és tudjuk milyen volt a szájszaga. Briliáns.
- Gyerekjáték volt.
- Elsiklottál felette, hogy magányos.
- Ezt nem látom.
- Pedig világos.
- Miből?
- Csak látni kell.
- Mondd meg.
- Eeez vaaan, az orráig sem... - mondtam gyermeki hangon, győzelmet imitálva.
- Mond meg! – követelte Mycroft a szavamba vágva.
- Aki ilyen nevetséges sipkát hord, azt nem rajongják körbe az emberek. Ez törvényszerű.
- Nem törvényszerű. Egyszerűen más akart lenni. Ettől még nem feltétlenül magányos.
- Pontosan.
- Hogy mondtad? – kérdezte meglepve.
- Egyszerűen más, és ő nem bánja. Igazad van – egy lendülettel vettem fel a fejemre az iménti elemzés tárgyát – Miért bánná akárki. Bárki más?
Mycroft meglepett és kissé sértett arckifejezéssel nézett rám, közben enyhén eltátotta a száját mielőtt bármit is mondott volna.
- Eh, én nem vagyok magányos, Sherlock – jelentőségteljes arccal néztem rá, mire ő elképett arccal nézett vissza rám.
- Honnan tudhatnád? – kérdeztem egészen közel lépve hozzá. Ellépve mellette, levettem a sapkát, és a fotelba tettem.
- Na jó, inkább dolgozzunk. Ha nem bánod. Asszonyom – ez volt a végszava. Távozott a lakásból, Mrs. Hudson pedig a konyhában pakolászott, közben egy kissé nevetett.
- Igaza van, dolgozzunk – vettem egy nagy levegőt és a fal felé fordultam, ahol összegyűjtöttem a már megszerzett információkat.
Egy kis idő múlva épp egy sms-t kaptam, mikor Mrs. Hudson beállt az ajtóba.
- Sherlock.
- Hm.
- Beszéljen John-nal.
- Már beszéltem vele, az álláspontja világos.
- Miért? Mit mondott? – a kérdésre őszintén nem akartam válaszolni, így csak annyit mondtam:
- Válogatott szitkok egy részével fejezte ki magát, és tettlegességet is alkalmazott. Ami eléggé egyértelművé tette a helyzetet.
- Óh egek – mondta, majd távozott a főbérlőm, mivel már csak én lettem egyedül a lakásban. Furcsa volt belegondolni. Kell egy ügy. És valaki, aki segít, másnak nem vallanám be, de hiányzik a doktorom.
_______
Itt is. Bocsi egy nappal elcsúztam. Nem tudom garantálni két-max. három hétig a kövit, de igyekszem. :)