Jóízűen elfogyasztottuk a kajánkat az autóban, én különösen ügyelve rá, hogy ne egyek össze mindent. Más lányok feszélyezve érzik magukat, ha egy srác előtt kell enniük, de engem ez cseppet sem zavart. Egy sulis nap után nem fogok finomkodni, amikor reggel óta nem ettem normálisan, csak így futtában. Meg aztán, Shawn még a barátomnak is csak éppen hogy nevezhető személy. Idegenek előtt elvégre minden étteremben kell enned. Legalábbis én ezekkel a gondolatokkal próbáltam magam nyugtatni, hogy nem vagyok gáz, miközben faltam a hamburgeremet.
- Mit szeretnél csinálni? - néz rám, miközben én már az utolsó falatokat eszem, ő pedig már befejezte az evést.
Gondolataim ezerrel száguldanak, miközben rágok. Rengetek hely van Orangevilleben és Torontoban is, ahol jól lehet szórakozni, de egy világsztárral, aki ráadásul még helyi is, esélytelen. Aztán hirtelen beugrott az ötlet, hogy a házunkhoz tartozó birtokhoz van egy aprócska tó, ami most be van fagyva. A december óta tomboló hideg stabil jégpáncélt képzett a víz felszínén, és egész jó móka csúszkálni rajta.
- Van a házunknál egy tó... Nincs kedved csúszkálni rajta kicsit? - vetem fel neki az ötletet.
- Miért is ne. Legalább ott nem fog ismerni senki. - von vállat, és kikanyarodik az útra, a város széle felé.
Ugyan felajánlotta, hogy elmegy Torontoig a korijáért, de addigra már besötétedne, és nem lenne értelme. Kérdés nélkül tudta, merre kell menni, ami azért elég fura volt. Nem is hagyhattam szó nélkül.
- Honnan tudod, hogy hol lakok? A múltkor nem ebből az irányból vettelek fel. - nézek rá meglepetten.
Erre zavartan lesüti a szemét, kissé mintha el is pirulna. Bár lehet, hogy ez csak a meleg levegő miatt van, amúgy is kicsit pirulós fajta.
- A múltkor lediktáltad a szüleimnek a címet, emlékszel? De persze lehet, hogy ezután megnéztem a Google térképen, hogy hol van pontosan. Nem voltam biztos benne, hogy elkaplak a sulid előtt.
Csendben hagytam, hogy vezessen, mert erre nem igazán tudtam mit reagálni, és még kissé érezhető volt a szóváltásunk utórezgése, ezért inkább visszafogtam magam.
Shawn megállt a házunk előtt, és udvariasan kinyitotta nekem az ajtót.
- Megtisztelve érzem magam, Mendes. - vigyorgok rá gúnyosan.
Válaszul szintén egy gúnyos mosolyt kapok csak, majd az ajtónk felé lépdelek, párszor megcsúszva a jeges járdán. Megkönnyebbülten húzom le a csizmámat, majd vele együtt az összes többi ruharéteget is. A ruhafogasról megállapítom, hogy csak anya van itthon, de ő valószínűleg éppen a dolgozóban ír egy cikket az egyik helyi lapnak. Nem is fáradok a köszöngetéssel, mert az ablaka pont a kocsibejáróra néz, így már biztosan tud mindent.
- Készítek egy kis forrócsokit, aztán mehetünk. - intek Shawnnak, hogy kövessen engem a konyhába.
- Tetszik a házatok. Olyan otthonos. - szólal meg barátságosan.
- Miért, a tiétek talán nem otthonos? - kérdezek vissza, a hozzávalókkal ügyeskedve a tűzhely körül.
Hosszas várakozás után hátranézek a vállam felett, Shawn pedig a konyhaszigetre támaszkodva merengve figyel. Felhúzott szemöldökkel vizslatom, majd végül nehézkesen megszólal.
- Igazából néha kicsit úgy érzem, elrontottam a családomat. Úgy értem, miattam nem lehet normális életük, állandóan a figyelem középpontjában vannak. Nem beszélve arról, mennyit kell utazniuk velem. Illetve nem kell, de megteszik.
Váratlan őszintesége letaglóz, nem gondoltam volna, hogy ennyire bízik bennem. Illetve csak sejtem, hogy ezt nem mondhatja el minden embernek. Megrázom a fejem, és nagyon erősen átgondolom minden kibukni készülő szavamat, mert hajlamos vagyok meggondolatlan hülyeségeket fecsegni.
- Én ezt nem gondolom így. - kezdek bele óvatosan. - Mert ez az ő döntésük is. Nem csak rajtad áll minden, a dolog kétoldalú. - erre csak az ajkába harap. - Tuti nagyon büszkék rád, és egy cseppet sem bánják, hogy ilyen tehetséges vagy.
Közben kitöltöttem a csokit két bögrébe, a mondandóm befejeztével szórakozottan a számhoz emelve az egyiket, nagyot kortyoltam bele. A tűzforró ital savként mart a számba, szénné égetve a nyelvemet, de még a fogaimat is. Hisztérikus visítással a mosogatóba köptem, és kinyújtott nyelvvel a hűtőhöz rohantam, ahonnét villámgyorsan előkaptam a fagyasztó részéből az első utamba kerülő dolgot, és csomagolástól együtt a számba tömtem.
Jólesően nyugtáztam, ahogyan ezúttal a hideg mart belém, de az égés legalább elmúlt nagyjából.
Shawn a kis műsorom közben arcát eltakarva a kezével nevetett, vállai csak úgy rázkódtak. Nagy lábdobogással anya futott be, ijedten nézve hol rám, hol Shawnra.
- Mi a fenét művelsz, Bethany? - néz rám összehúzott szemekkel, mint aki nem érti, mit csinálok.
Igazából elég furán nézhettem ki, egy csomag fagyasztott borsót tömve a számba, de részletkérdés.
- Összerágod nekem itt az egészet, most majd dobhatom ki! - kezdi el a szokásos szidást anyám.
Rezzenéstelenül tűrtem, ahogyan az a legnagyobb baja, hogy egy csomag borsó tönkremegy, miközben én leégettem a fél számat. Még igazán Shawnnal sem törődött, csak a mérgével. Azt hiszem túl jó a kapcsolatunk, és ez most szín tiszta szarkazmus volt.
Kikapta a fagyasztott zöldséget a számból, és a fejét csóválva bedobta a kukába. Nem mintha kirágtam volna a csomagolást, vagy ilyesmi, de hát ő tudja.
- Kimegyünk a tóra csúszkálni, rendben? - kérdeztem tőle enyhén selypítve, a még mindig sajgó szám miatt.
- Persze, menjetek. - mondta még a háta mögül, de nem úgy tűnt, mint akit érdekel. Szerintem azt se tudta mit kérdezek.
Kissé feszengve fújtam ki az eddig észrevétlenül benntartott levegőmet, és óvatosan pillantottam Shawn felé. Kínosan elmosolyodott, miközben a gyűrűt csavargatta az ujján. Szólásra nyitottam a számat, de igazából nem tudtam, mit mondhatnék, ezért csak megráztam a fejemet, és a két bögrét felkapva elindultam a kabátjainkért.
Nem kérdezett rá, hogy anya miért viselkedett velem ilyen lekezelően, és ezért végtelenül hálás voltam. Nehéz lett volna megmondani, mi romlott el. Néha még ma is teljesen normális, vicces és jófej anyám, de az alkalmak többségében ilyen hűvös.
Nem is szóltunk egymáshoz egy szót sem, amíg a tavacskához nem értünk. A tó most sokkal inkább nézett ki egy nagy üveglapnak, mint sem halastónak. Szerencsére a sík terep miatt a szél mindig lehordja róla a havat, így tükörsima jég van csak.
- Azta! Rohadt jól néz ki! - mutat körbe csodálkozva Shawn.
Gyerekkorom óta itt éltem, nekem ez már megszokott, de idegen szemmel nézve valóban elképesztő lehet. A tó partján fák állnak, amik most a hó súlya alatt roskadoztak. Messzire elnézve csak a vakítóan fehér csillogás, ameddig a szem ellát, pár mérföldre innen pedig a végtelen erdő. Egészen olyan, mintha a Jégvarázsban lennénk. Vöröses árnyalatú hajammal lehetnék Anna, Shawn pedig Kristoff.
- Miért nézel ennyire?
Szerintem rajtafelejthettem a szemeimet, miközben a saját kis Disney világomban kóvályogtam.
- Jégvarázs. - szalad ki a számon az első értelmes szó, ami eszembe jut.
Homlokráncolva néz rám, és kiveszi a kezemből az egyik gőzölgő bögrét.
- Úgy értem, - helyesbítek gyorsan - úgy néz ki, mintha a Jégvarázsban lennénk.
Vállat von, beleiszik a csokijába, szemét továbbra is a tájon legelteti. Én meg leginkább rajta.
- Még mindig bámulsz. - szól felém sem pillantva, egészen közömbösen.
Vörös arccal elfordítom a fejemet, és inkább a jég felé lépdelek.
- Szóval, csúszkálunk, vagy mi lesz? - hátrafelé beszélve lépkedek előre.
Igazán nézhettem volna előre is, de nem is én lettem volna. A bal lábam megcsúszott a lejtőn, ami persze havas is volt, így sikerült hanyatt esnem, még mielőtt a jégre érhettem volna. Legurultam az apró lejtőn, rá a jégre, és pár pillanatig csak feküdtem ott, a fagyos szürke eget bámulva. A könyökömet eléggé beütöttem a jégre érkezéskor, de tulajdonképpen nem fájt annyira semmim, hogy ne tudnék felkelni.
Kitört belőlem a hisztérikus nevetés, ahogyan elképzeltem magamat esés közben. Óvatosan felültem, Shawn felé pillantva. Italát elejtette ijedtében, most éppen a fejét fogta rémülten.
- Jézusom, megsérültél?
- Semmi bajom. - mondom nagy nehezen két nevetési hullám között.
Komor arccal indul el felém, de szerencsétlenségére pont ugyanoda lépett, ahová én is, a letaposott csúszós hó pedig az ő lába alól is kisiklott. Egy pillanat alatt a fenekén ülve találta magát, lecsúszva a tó tükörsima felszínére.
Itt már tényleg nem bírtam, újból feldőltem, és már folytak a könnyeim a nevetéstől. Éreztem, ahogyan a hideg szinte rámfagyasztja a könnycseppeket.
Nem tudom, meddig feküdtem a hidegben, újra és újra lejátszva a fejemben Shawn esését, de aztán elkomorultam, amint feltűnt, hogy Shawn abszolút nem nevet.
- Baj van? - kérdezem összevont szemöldökkel.
Halványan elmosolyodik, majd megrázza a fejét.
- Nem is tudom... Kicsit irigy vagyok, amiért ennyire felhőtlen vagy. Azt csinálsz amit akarsz, meg ilyesmi. - ezt úgy mondja, hogy közben nem is néz rám, a lábait mustrálja.
Meglepődök kissé ezen, nem tudom hova tenni a dolgot. Némán nézem őt, próbálok erre helyes választ megfogalmazni.
- Lazulj el kicsit. Itt nem talál meg senki, ez egy magánbirtok.
Miután kimondtam, egyből az ugrott be, hogy ez milyen pszichopatán hangzott. Itt nem talál meg senki. Totál, mint valami horrorfilmben. Majd mindjárt előrántom a bokámhoz rejtett kést, és elvágom itt a torkát.
- Hát jó... Azért még szeretnék életbe maradni, ha megengeded. - mosolyodik el végre, és megjátszva, hogy fél tőlem, hátrébb csúszik a jégen.
- Jó, még meglátom. - forgatom meg a szemeimet, majd játékosan megböktem. - Fogócskázzunk, vicces lesz itt a jégen!
Óvatoskodva felállok, ő kevésbé óvatosan, és egy kihívó mosoly kíséretében int, hogy kapok egérutat. A lehető leggyorsabban elrajtolok, egyből megcsúszva, de szerencsére egyensúlbyan maradok. Az egész tó teljesen befagyott, ezért bátran elindulok a túlpart felé, hallom, amint Shawn utánam ered. Hátrapillantok a vállam felett, és már egészen közel van, félig csúszva, félig futva siet utánam.
Ismét ez okozta a vesztemet, hogy nem az orrom elé figyeltem. Egy kiálló jégdarabban megbotlottam, Shawn pedig pontosan abban a pillanatban elkapta a karomat, de az én hirtelen megállásom miatt nekemjött, ami következtében mindketten elterültünk a jégen. Shawn feküdt alattam, én valahogyan fölé kerültem, felülve a csípőjén találtam magam.
Gerincemen remegés futott végig, ahogyan kissé elnyíló szájjal a combomat fogta stabilan, ujjai enyhén a bőrömbe mélyedtek. Megszeppenve ültem rajta mozdulatlanul, miközben farkasszemet néztünk. Kipirulva nézett engem, szinte láttam a saját arcomat a szemeiben.
Hirtelen elszállt az egész, mintha égő tűztől menekülnék, villámgyorsan felugrottam, és hideg kezeimet a forró arcomhoz nyomva, rá sem nézve elsiettem tőle. Nem szabad ezt csinálnom, nem szabad éreznem semmit, mert ő nem fogja összetörni a szívem. Azt nem fogom engedni.
Csak szórakozna velem, és én nem az vagyok, akivel ezt megteheti. Lehet, hogy tiszta szándékai lennének, de igazából biztosan csak álltatom magam. Én estem rá, ő csak megfogott, nem érez irántam semmi különlegeset. Meg is mondta, barátként tekint rám, akivel tud hétköznapi emberként beszélni.
Szégyentől égve léptem be a házunkba, egyetlen egyszer sem nézve vissza. Ott lerogytam a szobámba, anyával szerencsére nem találkoztam. Percek teltek el, majd hallottam, ahogyan Shawn elhajt autóval.
Csak ezután bújtak elő a könnyeim, igazság szerint jogtalanul. Nem volt jogom sírni, nem bántott, nem mutatott kétes jeleket felém, csak egy percig naiv voltam. Nem is értem, mit hittem.