Helló Mindenki!
Igen, direkt van dupla rész, mivel az előző héten kimaradt a feltöltés. Megragadnám az alkalmat, hogy elmondjam, nem sokára napvilágra kerül első novellám, amit az ötven követőre tervezek feltölteni. (Ismétlem, tervezem) És azt is megosztom veletek, hogy egyre hatalmasabb és hatalmasabb helyeket érünk el a toplistán, és ez bizonyára annak köszönhető, hogy annyian vagytok, és folyamatosan csak jöttök és jöttök, hogy megismerhessétek az én történetemet. Elmondani nem tudom, hogy mennyire jól esik, hogy amikor bekapcsolom a netet a mobilomon, megállás nélkül jelzi, hogy ez vagy ez a valaki szavazott a könyvemre. Így, itt van egy kis statisztika: 4851 olvasás, 453 szavazat és 357 hozzászólás van (ebben a pillanatban. Nektek hála ezek a számok akkor is nőnek, amikor ezeket a sorokat olvassátok. Úgy bizony). És mivel sokan nem olvassátok a karácsonyi kis könyvem, ide is kiteszem a közvélemény kutatást: Milyen stílusú könyveket szeretnétek olvasni, tőlem? (Bár a terveim szerint a következő könyvem is Miraculous lesz, aminek lehet, hogy lesz egy folytatása, utána viszont egy barátnőm kérésére írok egy könyvet, majd egyet az egyik álmom alapján... Bocsánat, elkalandoztam. Szóval várom a válaszaitok, és feltöltöm a fejezetet)
Fanni, aki túl sokat jártatja a szája mellett a laptopját is (arról írok)
Marinette szemszöge:
Másnap két órával előbb keltem, hogy befejezhessem a meglepetés ruhámat. Tikkit hagytam szunyókálni, mert a tegnap esti átalakulásom kétszer annyit vett el az erejéből, mint máskor. Az egyetlen pozitív dolog ebben az volt, hogy most már ilyet is tudunk csinálni, vagy legalábbis tudjuk, hogy tudunk ilyet is. Az este következményei között az is ott van, hogy a szüleim meg valószínűleg rá fognak kérdezni, hogy miért eszem olyan sok csokis kekszet. Örök rejtély marad, legalábbis számukra. Visszatérve a tervem mintadarabjához, ajándéknak szántam egy bizonyos valakinek, aki sokat segített az elmúlt hetekben. Hamar meglettem vele, ezért elkezdtem készülődni az iskolába. De még mindig marad egy fél órám az indulásig. Ezért olyat tettem, amit még soha, belebújtam egy másnak szánt ruhadarabba. A rubinvörös bársonyon végig simítani már egy kész élmény volt. És ehhez jött a sok apró kis díszítő elem, természetesen fekete színben megadta a kellő Katicás hatást. Az én ízlésemnek egy kicsit kihívó volt a mély kivágásával. Ettől azonban, teljesen illett a valakihez, akinek ezt szántam.
,,Miért kinek szánod?" - Lara hangja meglepetésként ért. Eddig azt hittem, hogy aludt.
,,Sajnos én is ébren vagyok, amióta te felkeltél" - miért keltél fel? Még nyugodtan aludhattál volna.
,,A gonosz sohasem alszik" - elnyomott egy ásítást. - ,,Nem mellesleg nem válaszoltál a kérdésemre" - miért nem olvasod ki a fejemből, ha már úgyis ott vagy?
,,Ez a baj veletek, emberekkel. Nem értitek meg az olyan mély dolgokat, mint a gondolat-olvasás. De, hadd magyarázzam el neked. Az emberek feje összetett és leginkább egy hatalmas házra hasonlít. Ha valaki elkezd benne barangolni, minden ajtó mögött mást talál. A te agyad például alkotott egy olyan szobát, ami tele van tapétázva Adriennel, és az emlékeid is ott vannak róla. Van egy ugyanilyen Fekete Macskás helyiség is. És mindkettőben megnézhetem, hogy mi a véleményed róluk, illetve az össze elképzelésedet velük kapcsolatban. Meg kell említenem, hogy nagyon piszkos kis fantáziád van, Marinette" - arcom máris felvette egy főtt ráknak a színét. Miért baj, ha arról álmodozom, hogy egymás közelében vagyunk és csókolózunk, naponta vagy százszor? És miért baj, ha ezt két ember, illetve már kiderült, hogy csak egy valaki iránt érzem ezt? - Illetve most, hogy leleplezted életed szerelmeit, már egybeolvadt a kettő szoba, és egy extra nagy oltárszerűség van bent. Csak úgy ragyog, és majdnem kisüti a szememet, ha bemegyek. És van egy problémám is ezzel az összeolvadással. Miért nem tudod Adrien aktáját különválasztani? Nehéz lenne? Mert nem hiszem. Hogy visszatérjek az okításodhoz, elmondom, hogy nem mindegyik ajtót tudom kinyitni, ami a fejedben van. Olyan szobákat is találtam, amik csak éjszaka, vagy csak egy bizonyos napon nyílnak ki. És mindegyiknek más a festése, díszítése és a berendezése is. Meg kell mondanom, hogy igazi mestermunkák. Szóval a legtitkosabb gondolataid egy részéhez, mint például az információ, hogy kihez fog kerülni ez a remekmű, az számomra elérhetetlen. De persze, ha lennél olyan kedves, és arra gondolnál, akinek készítetted..." - Szóval erre megy ki a játék. De csak azért sem fogok arra a bizonyos valakire gondolni.
,,Miért csak az én nevemet ismételgeted? Jó, tudom drámai hatás, meg minden, de akkor is. Csak gondolj rá... Már megint én. Hízelgő, hogy ennyire érdekellek, de ennyire még én sem vagyok nagyképű. Inkább Menefert mondanám annak. Na, ő aztán az. Hallottál már a nagy botrányáról..." - ne tereld el a figyelmem Lara! És nem érdekel engem sem te, sem pedig a rosszindulatú pletykáid.
,,Na, tessék, ezt kapja az ember, ha egy kicsit is előveszi a rosszabbik énét, aki már emberek ezreit kínozta és gyilkolta meg... Felejtsd el, amit mondtam oké?" - emberek ezrei? Nem túlzás ez még tőled is?
,,Mondom, hogy felejtsd el. Beszéljünk másról" - jól van. Akkor mesélj arról, hogy mi a véleményed erről a ruháról?
,,Nem a te stílusod, de én személy szerint el vagyok tőle ájulva" - akkor ünnepélyesen is kijelentem, legalábbis gondolom, hogy a tiéd.
,,Az enyém? Ez komoly? Köszönöm!" - hangján most először hallatszott igazi, őszinte öröm. Mármint azóta, hogy megismertem. Jó tudni, hogy ilyen oldala is van.
- Hány óra van Marinette? - Tikki álmos hangja visszarántott a valóságba. Gyorsan átöltöztem és kis barátom elé helyeztem egy nagy tálnyi kekszet.
- Reggelizz meg, és utána már mehetünk is - jelentettem ki.
- Akkor sietek - teli szájjal beszélt, ezért ezt csak feltételeztem. Lenyelte a falatot, és folytatta. - Tudom, hogy a mai nap nagyon fontos számodra.
- Már miért lenne az? - értetlenül meredtem a pöttyös kis kwamira. Ő hasonló tekintettel nézett rám vissza.
- Azért, mert leleplezed magad Adrien előtt? - a felismerés annyira mellbe vágott, hogyha nem a gurulós kis székemen ülök, a lábaim felmondják a szolgálatot.
- Tényleg... Igazad van - motyogtam kábán. Én erre egyedül nem vagyok képes!
,,Mi az, hogy nem megy? Eddig minden dolog, amire én nemet mondtam volna, neked sikerült! Nem pont most fogod feladni!" - Lara hangja rám hozta a frászt. Nem féltem tőle, csak megijedtem. Az ijedelmem helyénvaló is volt, mivel akkora szinten mennydörgött a hangja, hogy a fülem legalább tíz percen keresztül sípolt. De még nem tartunk ott a történetben, ezért visszatérünk a válaszomhoz:
De ez nem olyan feladat, amihez csak egy kis vakmerőségre van szükség! Ehhez egy egész önbizalom-telep kell! Nekem meg alig egy morzsányi van! Mond, meg mit csináljak!
,,Nem mondom meg, mert ha azt csinálnád, amit én mondok, akkor te Lara stílusú lennél. Márpedig csak én lehetek az egyetlen, az utánozhatatlan Lara! És mellékesen: Adrien beléd szeretett és nem belém. Ezért azt fogod csinálni, ami kellőképpen Marinettees!" - Oké. Normális, ha az ember lánya fél a fejében lakó hangtól?
- A te esetedben vehetjük annak, feltéve, ha nem késel el - tárgyilagos hangját hallva, Tikkire emelem a tekintetem. Megrökönyödve veszem észre, hogy már az egész tál üresen áll. Aztán az órámra pillantok. Tíz perc múlva becsöngetnek! Szerencsére már készen vagyok, ezért csak felkapom a cuccom, elbúcsúzom a szüleimtől és rohanok a suliba. Kivételesen nem lenne muszáj, de a szokás hatalma az én esetemben is él. Meg sem állok addig, amíg el nem érem a tanterem ajtaját. Ott megállok egy percre és miután normálisnak ítélem a légzésem, benyitok.
- Marinette! - Alya barátnőm kellőképpen meglepődik. - Azt hittem, hogy az időre beérésed csak a múlt hétre vonatkozott - miközben leülök mellé, megfigyelem az előttünk ülő fiúkat. Nino eddig hátra fordulva beszélgetett Alyával, Adrien meg csak mered maga elé és gondolkodik.
- A mai nap különleges számomra - válaszolok, kellőképpen hangosan ahhoz, hogy Adrien is észrevegyen és beszálljon a beszélgetésbe.
- Jó reggelt Marinette! - a haja állapotából ítélve egész éjszaka forgolódott. Igazságtalanság és egyben hatalmas szerencse, hogy még így is rettentően helyes. Csak egy kicsit Macskásabb profillal.
- Adrien, mi történt, hogy ilyen fura a hajad? - úgy tűnik, hogy legjobb barátnőmnek is feltűnt.
- Csak nem tudtam aludni. Végig gondolkodtam. Miért, olyan szörnyű? - közben belenézett a szemembe. Egyelőre, nem mutatkozott nála az isteni szikra.
- Jól áll, csak olyan, mintha te lennél Fekete Macska álarc nélkül - magyarázta Alya türelmesen.
- Öcsém, tényleg! Igazad van Alya - jelentette ki Nino. Nekem kellett menteni a helyzetet, mivel Adrien egy szót sem tudott kinyögni.
- Szerintem kicsit sem fontos, hogy néz ki. Inkább az, hogy mi volt az, ami miatt ilyen állapotba került - legjobb barátnőm elkerekedett szemekkel néz rám.
- Nem fontos a kinézete? Te vagy az igazi Marinette? - súgta. Felnevettem.
- Tökéletesen igazi vagyok. Viszont tegnap futottam össze valakivel a fotózáson, aki nem az volt, mint akinek mondta magát... - tervem, miszerint felkeltem Adrien érdeklődését, sikerrel járt.
- Vagyis? - nyújtotta el a szót Nino.
- Vagyis látszott, hogy én idősebb és bölcsebb vagyok nála - mondtam. A várt hatás megjött. A Nino-Alya páros hülyének nézett, Adrien pedig rávágta:
- Pedig szemre nem tűnsz többnek háromezer évesnél - a mosoly az arcán egyre szélesebb lett. Hogy ezt tovább fokozzam, elővettem egy süteménytároló dobozt, amin a pékség logója volt, vagyis egy díszes T&S.
- Kér valaki egy kis macaront? - kicsit sem volt feltűnő, hogy a lógót szinte belenyomtam szerelmem arcába.
- T&S?
- A szüleim boltjának a neve - vontam meg a vállam. - Tudod, fölötte van a lakásunk. És néha besegítek a munkában, hogy több szabad idejük legyen - az isteni szikra teljes gőzzel, vagyis inkább lánggal égett a szemében. Végre tudja, hogy én vagyok én, és azt is, hogy szeretem.
- Marinette, beszélhetnénk? - szeme pajkosan csillogott.
- Persze. Alya vigyáznál a cuccomra, amíg távol vagyok? - barátnőm és Nino értetlen tekintettel bámulták, ahogy szinkronban állunk fel Adriennel és várunk a válaszukra.
- Miért, hova mentek? Mindjárt kezdődik az óra! - nem törődtünk Alya figyelmeztető hangjával, hanem kézen fogva elindultunk a könyvtár felé. Pontosabban én fogtam Adrien kezét és húztam magam után. Mikor beléptünk, előbb meggyőződtem róla, hogy nincs senki a közelben. Csak aztán fordultam szerelmem felé.
- Gondolom egy nyugisabb helyre mennél, ahol senki sem zavarja meg a beszélgetésünket - jelentettem ki, majd átváltoztam és az ablakhoz léptem. - Igyekezz cicus, még a végén lemaradsz.
Követte a példámat, ezért miután ő is a bőrszerkójában feszít, kiugrottam és a jojóm segítségével tovább lendültem. Pontosan tudtam, hogy hova kell mennem. A szívem súgta.
- Végre, hogy utolértél. Már azt hittem, hogy örök időkig kell rád várnom - csak egy kis mosollyal nyugtázom, hogy előbb odaért a tegnapi beszélgetőhelyünkre, mint én. Ráadásul pont azon a helyen, ahol bevallottam neki, hogy szeretem és megcsókoltam. Az emléktől a vörös minden lehetséges árnyalatában kezdett pompázni az arcom. Hogy erről eltereljem a figyelmét, megszólaltam:
-Szóval nem várnál rám az örök időkig? Milyen kár - közben lehuppanok a mellette lévő helyre.
- Szívesen várnék. De most, hogy tudom, hogy szeretsz, nem csak egy helyben fogok ücsörögni, hanem harcolni érted - most tűnik csak fel, hogy tegnap én ültem azon a helyen, ahol ő. Úgy látszik, hogy direkt rendezte ezt így. - Épp ezért most veszem a bátorságot és elmondom, hogy érzek irántad. Írtam egy verset, csak nem épp túl időszerű, de...
- Hadd halljuk! - úgy tapsikolok, mint egy kislány. Elmosolyodik, és belekezd:
- ,,Éjsötét hajad alól felvillan ragyogó kék szemed,
Bár tudnám ki vagy te, aki álarc mögé rejted.
Mindennap azt remélem, egyszer az enyém leszel talán,
A mi szerelmünk örök, miért ne álljunk össze most Valentin napján?" - elállt a lélegzetem. Ezt tényleg nekem írta! Látva azt, hogy tátott szájjal meredek magam elé, mentegetőzni kezdett.
- Tudom, hogy nem túl időszerű, és nem igazán mondanám magamat a költészet istenének, de...
- ,,Hajad aranyló tűz, alatta két szép zöld szempár,
Én egy olyan lány vagyok, aki a te szerelmedre vár.
Igen, egyesüljünk Valentin napján én azt meg nem bánom
Örökké a tiéd a szívem én egyetlen párom." - válaszomat hallva elmosolyodott.
- Szóval te voltál, aki ezt küldte nekem. Büszke lehetsz magadra. Nem csak a ruhákhoz, hanem a versekhez is értesz - elvörösödtem.
- Szívből jött - motyogtam alig hallhatóan. De Macska, vagy amiatt, hogy ilyen közel volt hozzám, vagy amiatt, hogy macska fülei vannak, még így is hallotta.
- Mondták már, hogy nagyon édes vagy, amikor elvörösödsz Marinette? - ha létezik ilyen még inkább felvettem egy főtt rák színét. Aztán befurakodott a fejembe egy gondolat.
- Mi lesz ezután?
- Én támogatom a csókolózás ötletét - már hajolt is volna közelebb. Én meg rutinból, mint a régi időkben, megállítottam a fejét a levegőben.
- Nem úgy értettem. Hanem arra gondoltam, hogy mi lesz velünk? - elgondolkozott.
- Van egy remek ötletem - nyilatkozta egy hatalmas mosoly társaságában.
- És mi az? - arra vártam, hogy rávág valami gyerekes dolgot, mint például a csókolózás folytatása. Meg kell jegyeznem, hogy nem nagyon tiltakoztam volna a dolog ellen.
- Az meglepetés, Bogaram - továbbra is vigyorgott.
- Áruld el nekem - könyörögtem, a kislányos hangomat bevetve. Még a boci szemekkel is próbálkoztam, mire szerelmem elnevette magát.
- Holnap megtudod - állt fel. - Most mennem kell.
- Hova sietsz? - csatlakoztam hozzá.
- Az ötletem megvalósításához sokat kell szervezni - átugrott a szomszédos tetőre. Még utána kiáltottam:
- Ugye tudod, hogy egész éjszaka nem tudok majd miattad aludni! - hátrafordult és rám kacsintott.
- Akkor kvittek leszünk - mondta, majd végleg eltűnt a szemem elől. Gondolkoztam azon, hogy visszamegyek a suliba, de eszembe jutott egy fontosabb elintéznivaló, más néven: Menefer.
.