Az elődök bekavarnak

8. Fejezet

Helló Mindenki!

Nem tudtam tovább várni, így feltöltöm ezt a részt is. Terveim szerint a jövő héten két részt, és egy vagy két új novellát olvashattok nálam. A mostani rész egy kicsit Halloween-i hangulatú, de mindenre van logikus magyarázat. Jöjjön hát a borzongás!

>>Gonosz kacaj<< Fanni

Jie-Jie szemszöge:

Néhány héttel később már a város hőseként tartottak számon. Mármint a másik énemet, Katicát. De én így is boldog voltam. És egyben fáradt is. Mivel Miss Pea minden második nap felbukkant és pusztítani kezdett, hogy előcsaljon. Komolyan, ötletem sincs, hogy hogyan van annyi energiája, mint egy hatévesnek. Lehet, hogy van egy ikertestvére, és felváltva gonoszkodnak. Én viszont nagyon könnyen kifáradtam. Ez a Mesternek is feltűnt, mivel hozzá szinte minden harmadik nap elmentem. Anyának és nagyinak nem mondtam semmit arról, hogy hova megyek ilyenkor, de kis tesóim fülének hála tudtam, hogy azt hiszik, hogy egy fiúval találkozgatok. Mondanom sem kell, hogy ha látom rajtuk azt az összeesküvő mosolyt, pukkadozok a visszafojtott nevetéstől. Ők persze azt hiszik, hogy ilyenkor az állítólagos szerelmemmel eltöltött időre emlékezem. Mint már említettem nagyon nyúzott voltam mostanában. Ez a Mesternek is feltűnt. Ezért elutazott. Már bő másfél hete nem volt háznál. Nem értettem, hogy miért ment el, de a hangulatomra ez is rányomta a bélyegét. Az egyetlen, aki nem hagyott ott vagy nem piszkált egy nem létező udvarlómmal, az Tikki volt. A kis kwami mindent megtett, hogy felvidítson. Ez többé-kevésbé sikerült neki. Nagyon értékeltem, azt, hogy ott van nekem. Előlépett a legjobb barátnőmé. Minden problémámat meghallgatta, és lelkesen biztatott az új receptötleteimmel kapcsolatban. Röviden, ő tartotta bennem a lelket. Kikísérleteztem, hogy Tikki kedvence a csokidarabokkal enyhén tarkított kekszem, ami egy új fajtájú édesség. Mondhatni, hogy én találtam fel. A végeredmény abban különbözik a süteményektől, hogy sokkal omlósabb és ropogósabb. A normál életemre visszatérve, egy nap arra ébredtem, hogy valaki rázogatja a vállam. Ez a valaki a nagymamám volt, aki szerint készülődnöm kellene a versenyre. Első gondolatom az volt, hogy milyen verseny? Öltözködés közben jöttem rá, hogy ez az a főző verseny, amire rengeteg híres szakács érkezik a falunkba. Hihetetlennek tűnik, hogy alig egy hónapja még ez jelentette nekem a világot. Pontosabban az, hogy bekerüljek a szakácsok és cukrászok elit csapatába. Hamar összeszedtem a szükséges holmikat és elindultam a mezőre, amit a verseny színhelyéül választottak. Nagyon szép hely, az egész egy füves terület cseresznyefákkal körbe véve. Ami leginkább tetszik benne, az az, hogy rengeteg jó minőségű alapanyag van ott, így ha valami még hiányzik, azt helyben be tudom szerezni. Az emberek már ott nyüzsögtek az egyik asztal körül. Ahogy odapillantottam egy szőke hajú fiút fedeztem fel a tömeg közepén, pont engem figyelt. Elkaptam róla a pillantásom, hogy ne lássa egyre vörösödő fejemet. Nagyjából velem egy idős lehetett. Mondanom sem kell, hogy a rajongói többségében lányok voltak. Neki láttam kipakolni és előkészíteni a fontosabb hozzávalókat. Ez majd eltereli róla a figyelmem. Néhány óráknak tűnő perc után árnyék vetült a munkaasztalomra. Utáltam, ha valaki főzés közben zavart meg, ezért rá se nézve az illetőre morogtam:

- Ha el akarod lesni a receptem, ajánlom, hogy keress valaki mást!

- Igazából, nem a recepted miatt jöttem ide - felnéztem. A szőke hajú srác volt, akiért annyira odavannak a lányok. - Amennek hívnak-elkezdtem nevetni.

- Biztosan-t jelent a neved? Akkor a szüleid biztosan nem voltak maguknál, amikor születtél - csak mosolygott rajtam. Ez furcsa módon megtetszett benne. Eddig senki sem értékelte a humorérzékemet.