Helló Mindenki!
Itt van az új rész, melyért köszönet illeti Szyszyyy-t. Nélküled nem töltöttem volna fel. Több fejezettel is gondban voltam, de te segítettél, és ezt itt és most szeretném megköszönni neked. Csodás barát vagy! Térjünk át a közérdekűbb hírekre: Elértük a 2K+ megtekintést, és a 200+ csillagot. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki olvassa, csillagozza, és hozzászólásokkal illeti a történetemet. Nagy élvezet olvasgatni a sok-sok buzdító kommentet, mert arra ösztönöz, hogy még jobban, és gyakrabban legyenek részek. Néhány hónapja, ha valaki azt mondta volna, hogy ennyi és ennyi ember fogja olvasni, és kedvelni a történetemet, akkor első reakcióként elmondtam volna, hogy persze, hogy szeretnek, elvégre rólam van szó! (Aki még nem tudja, imádok túlzásokba esni) Második reakcióként inkább kevesebb, mint több türelemmel magyaráztam volna el neki, hogy kínszenvedés legépelni egy szót is, és az önbizalmam a nullán van. Amikor feltöltöttem ezt a könyvet arra számítottam, hogy maximum 20-30 ember nézi majd meg. Erre itt tartunk! És ez a szám egyre csak növekszik! Nagyon köszönöm mindenkinek! Ahogy a volt énektanárom mondaná: Puszi a hasatokra! Még valami: lassan elérünk a kedvenc részemig a történetben. Ha van kedvetek, lehet találgatni (elsősorban neked miraculousMLB!).
Fanni, aki türelmetlenül várja, hogy mikor írhatja már meg a kedvenc fejezetét
Adrien szemszöge:
- Dément... Kicsoda? - Plagg idegesen repkedni kezdett fel és alá. Hagytam neki néhány percet, mivel szemmel láthatólag nem tudta, hogy hogyan kezdjen hozzá. Aztán kibökte:
- Démentalara volt az első Katica.
- Első Katica... - ismételtem bambán, majd felpattantam. - Marinettenek mi köze van az első Katicához?
- Gondolom az, hogy rokona a második Katica? - Plagg gúnyos hangja azt mutatta, hogy ő se nagyon érti az egészet. - De... - rám nézett és megdermedt.
- De mi? - értetlenül néztem, ahogy előráncigál egy sporttáskát a szekrényemből. Miközben válaszolt elkezdte belehajigálni a ruháimat.
- Ha Démentalara tényleg megszállja Marinetteet, akkor neked el kell menned innen. Méghozzá most azonnal! - Elegem lett a félmagyarázatokból, ezért elkaptam a levegőben.
- Magyarázd el! Érthetően - a hangom kezdett hasonlítani apáéra. Ő is pont így beszél, amikor parancsokat osztogat. Nem tetszett, de nem volt időm foglalkozni vele.
-Előbb a Camembertemet kérem! - Visszakaptam Plagget. A régi sajtmániás Plagget. Kihúztam a táskámból egy fél tucatot, és odaadtam neki egyet. - Mindjárt jobb. Na, szóval, ha nem vagy süket, akkor tudod, hogy amikor Démentalara megszállta Marinetteet, akkor mondott neked valamit.
- Eljövök, érted... - idéztem fel az emléket. - Ezt mire értette?
- Arra, hogy nagyon hasonlítasz a férjére, és az ő reinkarnációjának tart - megdermedtem. Plagg kivette a sajtot a kezemből. - Nem áll jól neked, ha meg se bírsz mozdulni.
- Hasonlítok a férjére? Vele mi történt? - minél többet beszél Plagg, annál több kérdésem van.
- Kinyiffantották. - Nem hittem el, hogy Plagg képes erre. Vagy nagyon jól színészkedik, vagy tényleg hidegen hagyja egy ember halála.
- Téged ez hidegen hagy? Miért van az, hogy egyedül a vacak sajtodat tartod fontosnak? -kiabáltam vele, de nem érdekelt. Ha ő így, akkor én is így.
- Ő volt az első társam! Szerinted hidegen hagy a halála? Nem, csak meg tanultam jól titkolni, hogy az olyan Macskák, mint te ne szakítsátok fel a régi sebeimet! - Plagg is üvöltött, de jóval nagyobb eredményt ért el, mint én. Most látszott csak, hogy tényleg több ezer éve él, és rengeteg mindent tapasztalt.
- Plagg én... Sajnálom. Tapintatosabbnak kellett volna lennem. Csak hát - sóhajtottam-Marinette az egyik legjobb barátom, és nagyon aggódok érte.
- Semmi baj - fanyarul mosolygott rám. - Legalább kiadtam magamból - ölelésre tártam a karomat. - Ne is számíts rá! Majd megkérem Marinetteet, hogy ölelgessen helyettem is. Biztos mindketten élveznétek - gúnyos mosolyra húzódott a szája. Megdobtam egy párnával, de átment rajta.
- Akkor indulhatunk? - vigyorogtam rá gonoszul. Kitaláltam neki a tökéletes büntetést a beszólásáért.
- Hova? - Ezt csak sejtettem, mivel Plagg épp akkor tömött egy nagy adag camembert a szájába.
- Hát Marinettehez! Plagg, Karmokat ki!
Marinette szemszöge:
Arra ébredtem, hogy valakik beszélgetnek mellettem. Nem figyeltem a hangokra, inkább próbáltam kitalálni, hogy mi történhetett. Az utolsó emlékem az, hogy Adrien felé hajolok. Aztán képszakadás. A hangok egyre hangosabbak lettek, és az egyikben felismertem Tikkit! De ő nem beszélhet senkivel! Kinyitottam a szemem.
- Marinette! - Tikki ráfeküdt az arcomra. Ez nálunk az ölelést jelenti.
- Hol vagyunk? - A világ körülöttem szépen lassan kiélesedett. Már nem csak elmosódott foltokat láttam.
- A lehető legjobb helyen Katica, a lehető legjobb helyen. - Honnan ismerem én ezt a hangot? Ráfókuszáltam az illetőre.
- Fu mester? De, hogy kerülök én ide?
- Adrien küldte ide a szüleidet - válaszolt Tikki.
- Nagyon remek barát lehet ez az Adrien - kacsintott rám Fu mester. Remek, egy újabb valaki, aki tudja, hogy szerelmes vagyok az egyik legjobb barátomba. Meg, ha úgy vesszük a másikba is. Adriennek vajon miért nem tűnik fel, hogy az átlagosnál jobban kedvelem?
- Mi történt? - ültem fel. A jelenlévők meg se lepődtek rajta, hogy nem tudom. Azonban egyikőjük sem válaszolt. Helyette egy másik ismerős hangot hallottam meg.
- Démentalara volt - Jie-Jie hangja a hátam mögül szólt. Hitetlenkedve megfordultam, majd amint megpillantottam felugrottam és átöleltem.
- Kérlek, folytasd - suttogtam a fülébe. A kezemnél fogva leültetett a földre, majd ő is mellém telepedett.
- Démentalara volt az első Katica - kezdett bele, de én közbevágtam:
- Ő az akiről nem akartatok mesélni az Elődök Napján? - türelmetlenül bólintott, és ahogy a szemébe néztem a harag szikráját fedeztem fel, de amint rám nézett az a szikra eltűnt. Jie-Jie elmosolyodott és folytatta:
- Akkoriban azonban még nem volt túl fejlett a szuperhős-rendszer, és nem volt titok, hogy ki kicsoda. Démentalara egy királynő volt, akiről a rosszakarói azt terjesztették, hogy szuper ereje miatt lett uralkodó. Egy idő után elég embert sikerült meggyőzniük róla, hogy gonosz. Ezek az emberek azon voltak, hogy valamilyen álnok csellel a saját szolgálatukba állítsák. A világ urai akartak lenni. Hamarosan rájöttek, hogy nem tudják legyőzni. Ezért egy másik módszerhez folyamodtak - Jie-Jie szemében könnyek csillantak meg. Láthatólag nem volt elég ereje ahhoz, hogy kimondja azt a szörnyűséget.
- Megöltek valakit - vette át a szót Tikki. - Megölték az első Fekete Macskát, aki amellett, hogy Démentalara társa volt, titokban a férje is - elszörnyedve bámultam ki a fejemből. Hogy képes valaki hidegvérrel lemészárolni egy élő és lélegző embert?
- De ezzel ahelyett, hogy a saját oldalukra állították volna, aláírták a halálos ítéletüket. Mert a gyűrű, amit Démentalara kapott, a Fekete Macska gyűrű volt - Ezért nem tudta magát megvédeni a szerelme. Gyűrű nélkül nem tudott átváltozni. - Démentalara azonban felfedezte, hogy ha egyszerre változik át Katicává és Macskává, akkor hatalmas ereje lesz, és megbosszulhatja férje halálát. Elkezdett pusztítani a világon, és meg akarta szerezni az összes talizmánt. Azonban a szuperhősök összefogtak ellene, és eltüntették a világ színéről, de sajnos mind belehaltak. Démentalara viszont utolsó erejével megátkozta a Katica talizmánt, hogy mikor egy újabb Elődök Napjához ér az idő, ő is lehetőséget kap a kiszabadulásra. Az utolsó ilyen eset velem történt, de azóta, a színét se láttuk Démentalarának - fejezte be a mesélést Jie-Jie.
- De most már minden oké igaz? - kérdeztem félve. Nem bírnám ki, ha mondjuk nem mehetnék Adrien közelébe azért, mert bármelyik pillanatban kinyírhatom őt.
- Már minden rendben van veled - tájékoztatott Fu mester. - Csak ügyelned kell arra, hogy semmi negatív érzelem, vagy félelem ne hatalmasodjon el rajtad.
- Ez úgy hangzik, mintha be akarnátok zárni egy gumiszobába - nevettem fel. Senki sem csatlakozott. - Tényleg bezártok egy gumiszobába? - Tikki félve pillantott rám.
- Ez most nagyon Démentalarás volt - Fu mester elgondolkozva bólogatott. Majd megszólalt:
- Mostantól csak olyan emberekkel lehetsz, akikkel jó a kapcsolatod, és senkinek sem lesz semmi baja. Emellett pedig kapsz egy amulettet - nyújtott felém egy katicás medált. - Ez segíteni fog Démentalara ellen.
- Köszönöm! - hálálkodtam, és még át is öleltem a mestert. Tikki elbújt, én meg csendben kimentem az ajtón. Legnagyobb meglepetésemre azonban nem a szüleim zártak fojtogató ölelésbe, hanem Adrien. - Te meg mit keresel itt? - kérdeztem mire elengedett.
- Csak érdekelt, hogy hogy vagy - vakarta meg a tarkóját. Ez a mozdulat valahonnan ismerős. De vajon honnan?
- Nagyon köszönjük, hogy segítettél Marinettenek Adrien - szólalt meg anya. - Mi most haza megyünk. Ki kell szolgálni a vevőket. Majd hívj, ha kilenc után érnél csak haza - nézett rám, aztán ezzel otthagytak minket.
- Miért mi történt velem? - értetlenkedtem folytatva a megkezdett párbeszédünket. Hátha elárulja.
- Nagyon furcsán viselkedtél. És valami olyasmit mondtál, hogy ,,Eljövök érted!". Elég ijesztő volt - Adrien hevesen gesztikulálva magyarázott.
- Nem csináltam semmi furcsát? Fu mester szerint előfordulhat - szinte éreztem, ahogy Tikki rosszallóan néz maga elé. Ezért a füllentésért még kapni fogok tőle!
- Például? Mire gondolsz furcsa alatt? - Adrien ezek szerint úgy mutatja ki azt, hogy ideges vagy zavarban van, hogy a tarkóját vakargatja. Mivel most is ezt csinálta. De vajon mi hozta zavarba?
- Hát semmiképpen sem arra, hogy a tarkódat vakargatod, amikor ideges vagy - nevettem el magam. És végre beugrott, hogy honnan olyan ismerős. - Épp, mint Fekete Macska.
- Fekete Macska? - idegeskedő nevetésbe kezdett. - Barátok vagyunk. Biztos átvettem a szokását. Vagy fordítva. Mi lenne, ha elindulnánk? - terelte el a témát.
- Most miért vagy zavarban? - fogtam meg a kezét ezzel megállásra kényszerítve őt.
- Nem vagyok zavarban - tagadta. Erre kapott tőlem egy hitetlenkedő pillantást. - Elmondom, csak nem itt oké? - bólintottam, mire a kezemet fogva maga után rángatott. Az emberek utat nyitottak nekünk az utcán, hogy utána jól megbámulhassanak. Hallottam fényképezőgépeket is kattogni, tehát estére egész Párizs tudni fogja, hogy együtt mászkáltunk Adriennel. El tudom képzelni Chloe arcát, ahogy megpillantja a képünket az újságokban.
,,Képzeld, el mi lenne akkor, ha megcsókolnád Adrient! Chloe felrobbanna!" - Hallottam meg egy hangot a fejemben. Megálltam, mint a cövek, és magam felé fordítottam Adrient. A szemében értetlenség tükröződött. Aztán az átváltott aggódásba. Hirtelen megint meghallottam egy hangot:
,,Ne tedd meg! Ezt csak Démentalara kényszeríti rád!" - Lefagytam. Ennek a kis hangnak igaza lehet, de olyan jó lenne megcsókolni Adrient!
,,Már megint mindenki Démentalarának hív. A nevem Lara! Tedd meg szépen Marinette, és akkor majd kiderül, hogy Adrien viszont szeret-e!" - Tényleg, mi van akkor, ha nem szeret, csak barátként? Összetörne a szívem.
,,Ha Larára hallgatsz, akkor biztos lehetsz benne, hogy összetörsz. De ha rám, akkor nem!" -Ezektől a hangoktól megfájdult a fejem. A kezemet a halántékomra szorítottam. Már megint szédültem.
- Segíts! - nyögtem Adriennek, aki szó nélkül a karjába kapott és elvitt haza. De nem az én otthonomba, hanem az övébe. Igen, a házában vagyok!
Visszatérve a fejem állapotára időközben kiokoskodtam, hogy az egyik hang Démentalara (vagyis inkább Lara) a másik pedig a nyaklánc. Most tüzetesebben megvizsgáltam. Egy katicabogár volt egy négylevelű lóherén. Tehát elvileg szerencsét hoz. Adrien épp most viharzott a szobámba. Vagyis inkább az ő szobájába. Ahogy körbe néztem, akkor tűnt csak fel, hogy az ágyán fekszem. Mit ne mondjak eléggé kiütöttek a kis hangok. Adrien egy vizes palackot nyújtott felém. Elfogadtam, majd körbe néztem. Tetszett a szobája, ha lesz egy fiam, akkor neki is hasonló lesz. Már ha lesz egyáltalán gyerekem.
- Mi történt? - hallottam meg Adrien hangját. Felnéztem rá. Azok a zöld szemek tisztára megigéznek!
- Hát két hang megszólalt a fejemben, és azon vitáztak, hogy megcsókoljalak-e vagy sem - Nem hiszem el, hogy ezt kimondtam! A szám elé kaptam a kezem. - Mármint az egyik hang, aki a szellem, az akarta, hogy megcsókoljalak a másik meg... - Ez egyre bénábban hangzik. Hagyd már abba Marinette! Ennek a tetejébe még el is vörösödtem. A legrosszabb az egészben, hogy ez most nem Lara vagy valami másik szellem volt. Csak én vagyok ennyire ügyes.
- Mondták már, hogy aranyos, amikor zavarban vagy? - Adrien is elvörösödött, ahogy a mondat végére ért.
- Még nem sokan - hajtottam le a fejemet. Valahol messze megszólalt egy harang. - Hány óra van? - kaptam fel a fejem.
-Este hat - nézett az órájára. - Menned kell valahova?
- Igen találkozóm van... egy barátommal. Hétfőn találkozunk! - Ismételten hazudtam, de el akartam tűnni, mielőtt még valami nagyon cikis dolgot mondok. Olyan gyorsan hagytam el a házad, mintha maga Halálfej üldözne. Nem akartam hazamenni. Beléptem egy hirdetőoszlop mögé és átváltoztam. Elindultam. Nem figyeltem merre megyek, teljesen gépiesen mozogtam. Amikor megálltam felfedeztem, hogy azon a háztetőn vagyok ahova Macska hozott az újságírók elől. Leültem a szélére és el kezdtem gondolkozni. Hirtelen valaki befogta a szemem.
- Ki vagyok? - Macska kaján hangját bárhol felismerném.
- A kóbor cica, aki miatt majdnem szívrohamot kaptam - elengedte a szemem és leült mellém tetetett csalódottsággal az arcán. - Hogy hogy itt vagy?
- Ha jól tudom ez az én gondolkozó helyem. Te vagy itt a betolakodó - mutatott rá.
- Akkor mit kell csinálnom, hogy maradhassak? - Biztos valami extra nagy hülyeséget talál ki.
- Legyél önmagad - meglepetten néztem rá. Ez egész értelmes dolog volt. - És csókolj meg -vigyorodott el.
- Miért? - minél tovább tudom, húzni az időt annál később jön a csók. De akkor miért repes a szívem már a csóknak a gondolatától is?
- Mert az első csókomat tőled akarom kapni - vonta meg a vállát. Nem értem, hogy lehet ennyire laza még az ilyen helyzetekben is.
- De már csókolóztunk. Nem emlékszel a Valentin napra? - összevonta a szemöldökét.
- Mi volt Valentin napon? - Tényleg nem tudja? Ne már!
- Megcsókoltalak, hogy megtörjem a varázst - Macska szemében komiszság csillogott. Ha nem ismerném, megijednék tőle.
- És milyen volt? - megütközve néztem fel rá. - Tudod, mivel nem emlékszem nem tudom, hogy milyen volt életem első csókja - magyarázott.
,,Mi lenne, ha megmutatnád neki?" - Egy rugóra jár az agyunk Lara.
,,Ne csináld! Ez csak Démentalara befolyása miatt van!" - A fejfájásom meg miattad! Ha már Adrient nem csókolhattam meg Macskát meg fogom!
- Mi lenne, ha megmutatnám? - vigyorogtam Macskára, majd megszüntettem a köztünk lévő távolságot. Igen, megcsókoltam. Egy rövid időn belül elhajoltam mellőle. - Későre jár, mennem kell. Agyő, cicus!
Amint hazaértem visszaváltoztam és egy haragos Tikkivel találtam magam szemben.
- Hogy viselkedhetsz így Marinette? Ez nem te vagy! Nem az a lány, akit régen megismertem! -leültem a székembe, és onnan válaszoltam neki.
- Nem tudom, miért csinálom ezt Tikki! Te is tudod, hogy ez nem én vagyok - a kezembe temettem az arcom. - Szegény Macska, hogy össze lehet zavarodva! Meg Adrien is!
- Na, ez az igazi Marinette - mosolygott rám Tikki. - Mindig mások miatt aggódsz.
- Hát, én már csak ilyen vagyok - tártam szét a karom.
- Tudom, és szerintem így vagy tökéletes - Tikki ismét megölelt. Aztán rám szólt. - De, ha már ennyi az időd nekiállhatnál leckét írni!
- Ne már Tikki! - bociszemekkel néztem rá. Nevetve rázta a fejét.
- Nálam ez nem jön be! És a tanárodnál se fog, ha megint nem lesz kész a házid - ezután Tikki utasításait követve, eljutottam odáig, hogy szombaton kész van a házim, és nem vasárnap este kell vele bajlódnom. Most, hogy belegondolok, ezen a héten történelmi pillanataim voltak. Időben indultam suliba, képes voltam dadogás nélkül beszélni Adriennel, és most a házi is. Ha hétfőn sikerül beérnem az osztályba, még a tanár előtt, akkor meg fogom hívni Alyát egy mozira.
Aznap este boldogan feküdtem le aludni, azzal a tudattal, hogy nemsokára lesz egy remek napom. Kivételesen nem tévedtem, viszont kiderült, hogy az a remek nap életem egyik legszebb napja lesz.