Helló Mindenki!
Nem tudtam tovább várni, így feltöltöm ezt a részt is. Terveim szerint a jövő héten két részt, és egy vagy két új novellát olvashattok nálam. A mostani rész egy kicsit Halloween-i hangulatú, de mindenre van logikus magyarázat. Jöjjön hát a borzongás!
>>Gonosz kacaj<< Fanni
Jie-Jie szemszöge:
Néhány héttel később már a város hőseként tartottak számon. Mármint a másik énemet, Katicát. De én így is boldog voltam. És egyben fáradt is. Mivel Miss Pea minden második nap felbukkant és pusztítani kezdett, hogy előcsaljon. Komolyan, ötletem sincs, hogy hogyan van annyi energiája, mint egy hatévesnek. Lehet, hogy van egy ikertestvére, és felváltva gonoszkodnak. Én viszont nagyon könnyen kifáradtam. Ez a Mesternek is feltűnt, mivel hozzá szinte minden harmadik nap elmentem. Anyának és nagyinak nem mondtam semmit arról, hogy hova megyek ilyenkor, de kis tesóim fülének hála tudtam, hogy azt hiszik, hogy egy fiúval találkozgatok. Mondanom sem kell, hogy ha látom rajtuk azt az összeesküvő mosolyt, pukkadozok a visszafojtott nevetéstől. Ők persze azt hiszik, hogy ilyenkor az állítólagos szerelmemmel eltöltött időre emlékezem. Mint már említettem nagyon nyúzott voltam mostanában. Ez a Mesternek is feltűnt. Ezért elutazott. Már bő másfél hete nem volt háznál. Nem értettem, hogy miért ment el, de a hangulatomra ez is rányomta a bélyegét. Az egyetlen, aki nem hagyott ott vagy nem piszkált egy nem létező udvarlómmal, az Tikki volt. A kis kwami mindent megtett, hogy felvidítson. Ez többé-kevésbé sikerült neki. Nagyon értékeltem, azt, hogy ott van nekem. Előlépett a legjobb barátnőmé. Minden problémámat meghallgatta, és lelkesen biztatott az új receptötleteimmel kapcsolatban. Röviden, ő tartotta bennem a lelket. Kikísérleteztem, hogy Tikki kedvence a csokidarabokkal enyhén tarkított kekszem, ami egy új fajtájú édesség. Mondhatni, hogy én találtam fel. A végeredmény abban különbözik a süteményektől, hogy sokkal omlósabb és ropogósabb. A normál életemre visszatérve, egy nap arra ébredtem, hogy valaki rázogatja a vállam. Ez a valaki a nagymamám volt, aki szerint készülődnöm kellene a versenyre. Első gondolatom az volt, hogy milyen verseny? Öltözködés közben jöttem rá, hogy ez az a főző verseny, amire rengeteg híres szakács érkezik a falunkba. Hihetetlennek tűnik, hogy alig egy hónapja még ez jelentette nekem a világot. Pontosabban az, hogy bekerüljek a szakácsok és cukrászok elit csapatába. Hamar összeszedtem a szükséges holmikat és elindultam a mezőre, amit a verseny színhelyéül választottak. Nagyon szép hely, az egész egy füves terület cseresznyefákkal körbe véve. Ami leginkább tetszik benne, az az, hogy rengeteg jó minőségű alapanyag van ott, így ha valami még hiányzik, azt helyben be tudom szerezni. Az emberek már ott nyüzsögtek az egyik asztal körül. Ahogy odapillantottam egy szőke hajú fiút fedeztem fel a tömeg közepén, pont engem figyelt. Elkaptam róla a pillantásom, hogy ne lássa egyre vörösödő fejemet. Nagyjából velem egy idős lehetett. Mondanom sem kell, hogy a rajongói többségében lányok voltak. Neki láttam kipakolni és előkészíteni a fontosabb hozzávalókat. Ez majd eltereli róla a figyelmem. Néhány óráknak tűnő perc után árnyék vetült a munkaasztalomra. Utáltam, ha valaki főzés közben zavart meg, ezért rá se nézve az illetőre morogtam:
- Ha el akarod lesni a receptem, ajánlom, hogy keress valaki mást!
- Igazából, nem a recepted miatt jöttem ide - felnéztem. A szőke hajú srác volt, akiért annyira odavannak a lányok. - Amennek hívnak-elkezdtem nevetni.
- Biztosan-t jelent a neved? Akkor a szüleid biztosan nem voltak maguknál, amikor születtél - csak mosolygott rajtam. Ez furcsa módon megtetszett benne. Eddig senki sem értékelte a humorérzékemet.
- És a tiéd?
-Jie-Jie Ming-Mei - dörmögtem oda, újra a főzéssel foglalkozva.
- Tehát te egy olyan ember vagy, aki fölé emelkedik a többi, és emellett okos vagy és gyönyörű. Az utóbbira magától is rájön mindenki - már megint elvörösödtem. Nem, az én szívemet nem hódíthatja meg senki! Felszegtem a fejem, és lángoló arcomat figyelmen kívül hagyva rászóltam:
- Nem tudom feltűnt- e, de ez egy verseny. Nekem pedig, szándékomban áll megnyerni, úgyhogy ha megbocsátasz, dolgozni szeretnék! - a végét szinte üvöltöttem. Rengeteg fej fordult felénk. Erőszakosan vagdosni kezdtem a zöldségeket. Rajtuk töltöttem ki a dühömet, mivel most mindenki azt gondolja majd, hogy Amen az a titokzatos srác, akivel találkozgatok. Fogamat csikorgatva vettem elő a húst, és szinte holtra vertem, bár ez eddig is halott volt. Hirtelen egy újabb árnyat vettem észre magam mellett.
- Nincs szükségem a társaságodra! - sziszegtem. Legnagyobb meglepetésemre azonban nem Amen, hanem egy jóval ismerősebb személy hangját hallottam meg.
- Két hosszú héten át nem látlak, és mikor felkereslek életed legfontosabb versenyén, ilyen hűvösen fogadsz! Mivel érdemeltem én ezt ki? - Mesterem csillogó tekintetén látszott, hogy viccel. A nyakába ugrottam. Olyan volt nekem, mintha az apám lenne. Most, hogy visszakaptam, soha nem engedem meg neki, hogy még egyszer magamra hagyjon.
- Azt hittem, hogy Amen az - szabadkoztam. - Tudod ő egy fiú, aki a versenyre...
- Találkoztál vele? - bontakozott ki az ölelésemből. Félszegen bólintottam. - Á, remek! Én is összefutottam vele. Csodálatos ifjú elme! Segítened kell maradásra bírni! - az utolsó mondat teljesen váratlanul ért. Nem is sikerült rá kellőképpen normálisan reagálnom.
- Mi? Hogy? Mi van? - össze-vissza hebegtem.
- Vele, és az édesapjával utaztam ide vissza. Az anyja már itt él, és ha tetszik neki a környezet, ő is ideköltözik! Gondolj bele: lenne egy tanuló-társad!
- Társ? - minél többet beszélt annál több kérdés fogalmazódott meg bennem.
- Pontosan. Ő is imád főzni, és szeretne tőlem tanulni - ez még nem is lenne probléma. - Én pedig felajánlottam, hogy tanuljatok együtt - intett a fejével a fiú felé. Én csak a tarkóját láttam, de meg mertem volna esküdni, hogy egy másodperce még engem figyelt. Mielőtt elkezdtem volna ellenkezni, hogy Amen velem együtt tanulhasson, sikolyok hangzottak fel a mező másik feléről. Biccentettem a Mesternek, és elrohantam egy fa mögé átváltozni. Amikor odaértem Miss Pea a szokásos módon várt, vagyis kidöntött néhány fát, embereket repített a magasba.
- Miért kell még ma is rombolnod? - kérdeztem, miközben letettem egy kislányt a földre.
- Mert vicces! - esküszöm, ha valaha lesz olyan történet, amiben egy őrült nő szerepel, aki imád rombolni, Pea alapján készítik majd el a karakterét. Az emberek elbújtak a tárgyak takarásába, és csak időnként kukucskáltak ki onnan. Miss Pea most egy szélfuvallatot küldött felém, hatalmas legyezője segítségével. Nem tudtam kitérni. Túlfáradt voltam hozzá. Már vártam az ütközést. Ehelyett valaki elkapott. Arra számítottam, hogy a Mesterem változott át, és mentett meg, de ezzel szemben a fekete ruhás srác volt az álmomból. Tátott szájjal néztem rá. Amint rám nézett elvigyorodott.
- Többet kéne pihenned kolléga! És, ha nem csukod, be a szádat belerepül egy légy! - szólt rám. A maszkom alatt elvörösödtem. Ha nem jut eszembe, hogy dolgunk van, akkor a földet pásztáznám mind a mai napig. Ez azonban nem így történt.
- Végre csatlakozol hozzánk Fekete Macska! Már nagyon vártam, hogy felbukkanj a kis csecsebecséddel - Pea hangja úgy hatott rám, mint egy hideg zuhany. Teljesen felébredtem és készen álltam legyőzni őt. Ez a szokásosnál hamarabb sikerült. Talán azért, mert Macska is segített. Ha csak rá gondolok, kellemesen megborzongok.
A győzelmünk után egy első helyezés várt a főző versenyen is. Jó hangulatom odáig tartott, hogy mikor Amen felajánlotta, hogy segít hazacipelni a holmimat, igent mondtam. Rengeteget mesélt magáról, és persze én is beszámoltam neki a mindennapjaimról. Mondhatni, hogy barátok lettünk. Ezután ott maradt a faluban és majdnem minden nap összefutottam vele. Ha nem ismertem volna, azt hinném, hogy direkt botlik belém a zöldségesnél, a hentesnél, valamelyik barátom háza közelében illetve útban a Mester felé. Macskát illetően teljesen össze voltam zavarodva. A mesterhez fordultam, aki szerint álmomban a jövőt láttam. Ez nem is lenne baj, de ahogy egyre több időt töltöttem vele együtt, egyre jobban megkedveltem Ament is. Márpedig, ha álmomban Fekete Macskával csókolózok, akkor nem lenne szabad másba is beleszeretnem. Tikki szerint hallgassak a szívemre. A szívem viszont a jelek szerint a főzéshez irányít, mivel valahányszor csak elkezdek rajtuk agyalni önkéntelenül is nekilátok valamilyen ételt készíteni.
Már lassan egy éve volt, hogy szuperhős lettem, és még mindig nem döntöttem fiúügyekben. Macska állandóan udvarolt nekem. De Amen is nehezítette a döntésemet. Megkérte a kezem! Méghozzá akkor, amikor a Mester kertjében voltunk. Az egészet cseresznye és hasonlóan szép virágok százaival díszítette. Amikor a Mester bement ,,teát készíteni" akkor már gyanakodni kezdtem. Miért nem engem vagy Ament küldi? Azonban csak akkor tudatosult bennem az egész, amikor Amen egy gyűrűt nyújtott felém egy kérdéssel karöltve:
- Lennél a feleségem? - lényem egyik fele igennel válaszolt volna. A másik viszont határozott nemmel. Én a köztes megoldást választottam:
- Nem tudom! - kezembe temettem az arcom. Egy kezet éreztem a vállamon.
- Miért? - a kérdés egyszerű volt, ahogy a válasz is.
- Azért, mert én Macskát is szeretem. Meg téged is, de volt egy álmom, amiben láttam, hogy Macskával csókolózom, és a Mester szerint ez be fog következni, ezért nem mondhatok neked igent - a hadarás nem jellemző rám. Most mégis azt tettem. Legnagyobb meglepetésemre Amen csak mosolygott.
- Ezen könnyen segíthetek - állt fel. - Plagg, Karmokat ki! - kiáltotta, és egy zöldes-feketés fénycsóva után már Fekete Macska állt előttem. Tátva maradt a szám. - Mindig aranyos vagy, amikor csodálkozol, Katica - csak az utolsó szó maradt meg bennem. Katica. Katicának hívott. Ismerte a titkomat.
- Te tudtad... - hebegtem. - De... de... honnan?
- Még a Mester mondta el, amikor átadta a talizmánt. Ő előre tudta, hogy mi fog velünk történni.
- Igazad van - mondtam elgondolkozva.
- Miben? - aranyosan értetlen volt. Mint egy kisgyerek.
- Már semmi akadálya, hogy igent mondjak - mosolyodtam el, és megcsókoltam. Amikor elváltunk az ujjamra húzta a gyűrűt. Életünk végéig boldogok voltunk. És még a halál sem tudott elválasztani minket, mert akárhol, és akármikor találkozunk, újra érzem a szeretetét az én drága kiscicámnak.
Marinette szemszöge:
- És valahányszor új Katica és Macska páros van, azok mindig egymásba szeretnek - fejezte be Jie-Jie a történet kiegészítését.
- És valahányszor új Katica és Macska páros van, azok mindig egymásba szeretnek - ismételtem meg a végét. Aztán felkaptam a fejem. - Hogy mi?
- Ez minden alkalommal így van - válaszolt Jie-Jie. A többiek csak némán figyelték, ahogy magammal veszekszem. - Leleplezed magad!
- Jól vagy Marinette? - kérdezte Alya. Felvettem egy hamis mosolyt.
- Igen, csak túlságosan is beleéltem magamat a történetbe - Adrien elgondolkozva bámult, majd megszólalt.
- Szerintem minél hamarabb jön össze Katica és Macska annál jobb - jelentette ki. Gúnyosan felnevettem.
- Ha rajtam múlna, ez nem történne meg - Adrien összehúzta a szemöldökét.
- Miért nem? Valami bajod van Macskával? - könyökömet megtámasztottam a térdemen, és csak utána válaszoltam.
- Macska jó fej, de minden második lánnyal flörtöl, és rettenetes viccei vannak. Ha engem kérdezel a viccekkel meg lehet békélni, de nem hiányozna egy olyan barát, aki minden lánynak csapja a szelet - nyilatkoztam mélyen a szemébe nézve. A szemem sarkából láttam, hogy Alya kamerája rögzíti az egészet, de ez abban a pillanatban nem nagyon érdekelt.
- Honnan tudod, hogy mindenkivel flörtöl? - Adrien őszintén kíváncsinak tűnt.
- Mint már említettem neked, Katica a barátnőm. Macska mindenféle trükkjét rajta próbálja ki. Másrészt pedig, a saját bőrömön is tapasztaltam. Macska ellopta a telefonom és Alyával is csevegett rajta. Elég bizonyíték? - ujjaimon számolgattam, majd felnéztem rá.
- Mi van, ha Alyával csak udvarias volt? - olyan érzésem támadt, mintha visszakerültem volna a Hősök Csarnokába, de most Fekete Macska helyett Adriennel.
- Még, ha tényleg ez lenne a helyzet, itt vagyok én, és Katica is. Van tipped miért? - gúnyos hangon beszéltem, szinte úgy, mint Katicaként. Közelebb hajoltam az arcához. Mindenki meredtem bámulta a kis vitánkat. Még Jie-Jie is.
- Nem csodálkoznék, ha beléd szeretett volna. És Katicába is. Mind a ketten csodálatosak vagytok - suttogta, olyan közel, hogy simán megcsókolhatott volna. Lehet, hogy ezt tervezte, de már sosem derül ki, mivel megint előjött belőlem a jég királynő, és fagyosan szólaltam meg:
- Ha belém szeretne, akkor azt neki kellene elmondania, nem pedig gyáva nyuszi módján megbízni egy barátját azzal, hogy beszéljen helyette - Adrien arcán meglepetés tükröződött. Én is kicsit megráztam a fejem. Ezt én mondtam? De, hát nem ilyen vagyok! Mintha valami átvette volna felettem az irányítást. Elkezdtem szédülni.
- Minden oké Marinette? - Adrien és Alya szinkronban tették fel a kérdést.
- Miért ne lenne? Attól, hogy Adrien egy gyáva nyúl, még nem fogok elájulni! - gonoszul felnevettem. Nem, ez tényleg nem én voltam. Mi történik velem? A világ egyre jobban elsötétedett. Az utolsó dolog, amit láttam, az egy zöld szempár volt. - Eljövök, érted - suttogtam, majd végleg elájultam.
Adrien szemszöge:
Elkaptam Marinetteet, aki mintha nem lenne önmaga. Belenéztem a szemébe és őrült csillogást véltem benne felfedezni.
- Eljövök, érted - jeges suttogása libabőrössé tett. Felvittem a szobájába és letettem az ágyra. Néhány másodperc múlva felértek a szülei is. Én és Nino elmondtuk nekik, hogy mi történt, mert Alya nem bírt megszólalni. A szülei végül megkérdezték, hogy nem ismerünk-e valami ördögűző, vagy valami hasonló foglalkozású személyt. Rögtön elmondtam, hogy Marinettenek van egy ilyen ismerőse. Amint kiejtettem a számon a címet, elindultak. Én csak haza tudtam menni, és reménykedni. Lefeküdtem az ágyamra, és bámultam a falat. Hirtelen hiányérzetem támadt. Valami furcsa dolog történik. Csönd van. Vagyis Plagg nem nyafog sajtért. Ránéztem a kis kwamira, és azt fedeztem fel, hogy ő is dermedten bambul.
- Plagg - ébresztgettem. - Plagg - üvöltöttem, mire felém fordult.
- Mi van?
- Te tudod, hogy mi történt Marinetteel?
- Démentalara - suttogta maga elé.