Marinette szemszöge:
Mint mindig, ma reggel is fáradtan keltem. Félálomban ránéztem az órámra és láttam, hogy tíz perc múlva kezdődik az első óra. Gyorsan felugrottam és kapkodva készülődtem. Közben meghallottam kedvenc kwamim, Tikki hangját:
- Marinette ma van a nagy nap!
- Milyen nap? - kérdeztem miközben bevágtam a táskámba a holmimat.
- Ma fogunk találkozni az elődeiddel! És hova készülődsz? Ma nincs iskola, hisz szombat van!
- Szombat? - kérdeztem vissza, majd egy hangos sóhajt követően leengedtem a karom. Úgy tűnik, most megúsztam, gondoltam. Aztán Tikkire meredtem. - Az elődeimmel? Azokkal a Katicákkal, akik évszázadokkal ezelőtt éltek?
- Igen - kicsi barátom boldogságtól sugárzott.
- Mikor indulunk? - kérdeztem izgatottan. Tikki elmagyarázta, hogy ne vigyek magammal semmit és ne aggódjak amiatt, hogy valakinek feltűnik a hiányom, mivel az idő- és dimenzióutazásnak hála olyan lesz, mintha soha nem is mentem volna el. Miután minden hasznos információval felvérteztem magam (nem akartam megismételni első akumatizált gonoszunk esetét), felkiáltottam:
- Tikki irány a Csarnok! - Most is éreztem az átváltozásomnál megszokott kellemes bizsergést. Ez megnyugtatott és ellazított. Lehunytam a szemem, hogy ne zavarjon a rózsaszín fény, amely alapvetően szintén az átváltozásomat kíséri. Amikor kinyitottam a szemem már máshol voltam, Fekete Macska társaságában.