második nap
A vidámpark után felnyomultunk (Changbinnal együtt - úgy döntött ő is velünk tart - hatan aligha tudtunk rendesen elférni a háromszemélyes kis helyen) a kis tetőtéri hagymaszobánkba, majd nagy nehezen helyet foglaltunk. Mellém az ágyamra odaült Hobi, Giselle Nayeon alvóhelyén foglalt helyet, Jisoo egyedül terpeszkedett az ágyán, Changbin pedig benyomorította magát a kis szennyestartó kosárba, és a fedelet ráhúzva kommunikált velünk.
Lényegében az összes terv célja az, hogy Jun is megismerje az összetörés érzését, vagyis szeressen bele az egyik csajba hogy aztán az kidobja őt.
- Akkor az A terv a következő - kezdte felmondani a papírjára írt vázlatot Jisoo - Yeji, amikor megyünk vacsizni, elejti az egyik karkötőjét, amit a mögöttünk jövő Jun majd felvesz és odaad neki, így kezdve a beszélgetés. Yeji a legszebb ruhájában, tökéletes sminkben szempillarebegtetve megköszöni a-
- Hé, azért ne vigyük túlzásba! - szóltam közbe.
- Oké, oké! Tehát megköszönöd a segítségét, majd elesel-
- Hogy mi?? - szakítottam újból félbe a terv ismertetését.
- És akkor Jun elkap mi meg rózsaszirmokkal szórunk be titeket - folytatta rendíthetetlenül a lány.
- Felejtsd el! Amúgy meg honnan szednétek rózsaszirmot?? - lomboztam le egy pillanat alatt - Maradjunk annyiban, hogy megköszönöm, és aztán lesz valahogy.
- Olyan unalmas vagy! - szólt közbe Giselle
- Ez van - tártam szét a karom. - Na, javítsd ki az A-t, és mondd a B tervet!
- Okéééé... De annak a vázlata Changbinnál van. Mondod?
- Itt maradunk és a sötét szobában depressziózunk - vágta rá az emós gyerek a lapjába egy pillanatra se tekintve
- Tetszik a B terv - mondta Hoseok.
- Nem, ezzel nem érünk el semmit! Szerintem halljuk a C tervet. Jisoo? - adta vissza a szót Nayeon Jisoonak.
- Vacsinál melléülsz, aztán jól elbeszélgettek.
- Ebben a mondatban egyedül a vessző lehetséges. - motyogtam magam elé.
- Akkor már csak az A és a D terv maradt - vonogatta a vállát Giselle.
- És mi a D terv? - kérdeztem félve
- Giselle szobájában, ami tudniillik a fiúké fölött van, hangosan hallgatunk zenét, mire majd feljönnek hogy halkítsuk le, és szóba elegyedünk velük.
- Mmm... Ez nem is olyan rossz.
- Szerintem menjünk sorba a tervekkel! Ha az a nem működik, jöhet a kövi, és így tovább - dobta be az ötletet Hoseok.
- Oké, ez jó lesz - egyeztünk bele mind.