Erős fejfájásra ébredtem, egy számomra ismeretlen szobába. Lassan ültem fel, majd körbe pillantottam az apró szobában, amiben csak egy rozoga ágy és egy kisebb szekrény volt. A falat és a mennyezetet penész fedte, amitől a gyomrom felfordult.
-Hahó! -kiáltottam és bíztam benne,hogy valaki meghallja. -Van oda kint valaki?- próbálkoztam újra.
-Felébredtél kedvesem?-nyitott be váratlanul Lorenzo.
-Hol vagyok?-tettem fel az első kérdést, ami eszembe jutott.
-A házamban, csak jobbnak láttam ha egyenlőre az alagsorba zárlak. -lépett közelebb hozzám.
-Nem vagyok egy állat,akit bezárhat! Engedjen el!
-Vedd vissza a hangerőt, ha jót akarsz magadnak.-fogta meg az arcomat.
Olyan erővel fogta meg az arcomat, hogy könnyek gyűltek a szemembe. Fájt és a tudat,hogy még megsem ütött, megrémísztett.
-Ez fáj...- suttogtam.
-Akkor tanuld meg,hogy tisztelettel beszélsz velem!
-Rendben, sajnálom.
-Ha mégegyszer előfordul, biztosra veheted, hogy nem úszod meg ennyivel.-hajolt közelebb hozzám. -Ne akard,hogy a szép arcod bánja...
-Nem fordul elő többet.-hunytam le a szemem.
-Merem ajánlani. -engedte el az arcomat. -Most viszont, egy kicsit beszélgetni fogunk.
-Még is miről akar maga velem beszélni? -ültem egy kicsit távolabb tőle.
-Alexander Ivanov-rol.-ejtette ki annak a férfinak a nevét,aki elhagyott és becsapott. Akinek a gyermekét a szívem alatt hordom.
-Egy egyszerű üzletember. -néztem rá.
-Ez volt az év vicce kedvesem.-nevetett fel.
-Nem viccnek szántam. Soha nem avatott be a magánéletébe.
-Komolyan hülyének nézel te engem?-a hajamnál fogva rántott oda magához.
-Kérem...-sírtam el magam. -Esküszöm nem hazudok magának.
-Tudod hányszor mondták már ezt nekem?
Nem mertem megszólalni. Féltem, hogy ha még egyszer kiejtek valamit a számon, amit ő hazugságnak vél, kapok egy orbitális nagy pofont.
-Beszélj már!-ordított.
-Miért nem akar nekem hinni?-néztem fel rá. -Nem tudok róla mást, csak azt, hogy üzletember és távol él a családjától.
-Hogy miért nem akarok hinni?-kérdezett vissza. -Azért mert Alexander Ivanov, egy Maffiafőnök! Egy gyilkos!
-Tessék?
A hír hallatán szédülni kezdtem. Sokként hatott rám, hogy az a férfi, akit szívből szeretek, hogy akitől gyermeket várok,egy könyörtelen gyilkos. Akiről mindvégig megvoltam győződve, hogy jó ember.
-Nem! Ez nem lehet igaz.-dadogtam kétségbeesetten.
-Te tényleg abban a hitben éltél, hogy ő csak egyszerű üzletember?
-Ő nem lehet gyilkos...-kezdett minden elhomályosodni körülöttem. A sötétség lassan magával ragadott. Nem értettem már tovább Lorenzo szavait.