*Jungkook pov.*
A randink után hazasétáltunk. Útközben sokat nevetgéltünk. Valójában Jimin nevetett mindenféle viccen, én meg csak rajta mosolyogtam. A nevetésre nem voltam képes, és amúgy sem éreztem ezeket viccesnek. Csak Jimin aranyosságán mosolyogtam.
Útközben párszor majdnem nekimentem egy-egy oszlopnak. Eléggé elmerültem a gondolataimban. Alig figyeltem oda bármire is. Mindig Jiminnek kellett elrántani. Ő rajtam nevetett, én pedig csak bénaságomon mosolyogtam. Valójában azon filóztam, hogy hogyan beszéljem ezt meg Jiminnel. Otthon is, ahelyett, hogy kinyitottam volna az ajtót, inkább nekimentem.
- Jungkook. Figyelj már. - elengedte a kezemet, és kinyitotta az ajtót, amíg én a fejemet fájlaltam.
- Miből van ez az ajtó? - léptem be rajta.
- Amiből minden másik. - csukta be utánam. - Egyáltalán miért mentél neki?
- Elbambultam. - mentem be a konyhába.
Utánam jött. - És miért?
- Csak gondolkodtam. - Jimin örömére kivettem a hűtőből egy banános tejet.
- De legalább már jobban vagy. - utalt a tejre. - Legalábbis azt hiszem.
- Egy kicsit talán. - gondolkodtam el. - Tényleg jó volt kimozdulni kicsit.
- Örülök, hogy jobban vagy. - mosolyodott el lágyan.
- Valahogy én is. - mosolyodtam el én is.
Kínos csend állt be, ami nem is volt kínos. Engem elvarázsoltak Jimin szemei, szóval azt sem tudtam, hol vagyok. A mosoly mondhatni ráragadt az arcomra. Szemeimben nagy valószínűséggel látható volt egy kevés bánat, de egy sokkal nagyobb adag szerelem is.
Arrébb tettem a tej dobozát, és a pultra támaszkodtam. Jimin a pult előtt ült, így közelebb kerültem hozzá. Finoman megfogtam a kékség kezét, akinek ettől megjelent az arcán egy kis pír. Közelebb hajoltam, hogy tudjak adni a kékség ajkaira egy hosszú puszit.
- Imádlak. - suttogtam Jiminhez közel. Erre ő nem reagált, csak elpirulva hajtotta le a fejét.
- Miért akarsz mindenáron zavarba hozni? - nézett vissza rám.
- Élvezem. - húztam meg a vállam.
- Tudod - kezdett bele a témaváltásba, miközben egy ujjával cirógatta a kézfejemet -, mielőtt még elmentünk volna, azt mondtad bepótolhatjuk, ha elég jól nézek ki. - harapott alsó ajkába. - És, ahogy láttam, eléggé tetszett a ruhám. Szóval van kedved?
Elgondolkodtam. - Nem is tudom.
- Nem muszáj. - mosolygott rám, nem túl őszintén.
- Hidd el, én szívesen rád másznék. - hajoltam kicsit közelebb. - És most talán meg is teszem.
- Ezt hogy érted? - döntötte oldalra a fejét.
Válasz helyett finoman övéire tapasztottam saját ajkaimat. Nyelvemet hamar átvezettem a szájába. Ő, mint aki ki van éhezve, felállt a székről, és átvette a vezetést a csókban. Nem lepett meg, mostanában elég sokszor vette át a vezetést. Egy rövid időre elváltunk, így Jimin át tudott jönni a pult másik oldalára. Ezután szinte azonnal feldobta magát a pultra, és magához húzott egy újabb csókra. Egy pillanatra el is mosolyodtam.
Pár percen belül szinte már Jiminen feküdtem a pulton, és a nyakát trancsíroztam. Az a valami, ami visszatartott, egy pillanat alatt kiszállt belőlem. Csak rá kellett szánnom magam erre.
- Kook... - sóhajtozott Jimin a fülem mellett. - Ez kezd kényelmetlen lenni.
- Szerintem is. - haraptam egy utolsót Jimin nyakára, utána felegyenesedtem. Amint a kékség leszállt a pultról, én megfogtam a kezét, és felhúztam a szobába. Óvatosan rálöktem Jimint az ágyra, így fölé tudtam tornyosulni.
- Ha most belekezdünk, akkor már nincs visszaút. - fogott a nyakamra. - Biztos vagy ebben?
- Most te kérdezgetsz sokat. - csókoltam volna meg, de a kékség megállított.
- Ez nem válasz.
- Biztos vagyok benne. - szenvedélyesen megcsókoltam, amit viszonzott is.
***
A szexünk kicsit erőszakosabbra sikerült, mint általában. Mindketten ki is fulladtunk benne. Bár nem csoda, egy egy hónapos kihagyás után természetes, hogy mindketten ki vagyunk éhezve. A végén többször kérdeztem Jimint, hogy nem fájt-e neki, mert talán kicsit túlzásba estem. De váltig állította, hogy nem fájt neki, és élvezte.
- Akkor biztos nem fájt? - kérdeztem meg újra, már alig lihegve.
- Ha még egyszer megkérdezed, feldugok beléd valamit. - utasított komolyan, mire halkan felkuncogtam.
- Bocsánat, csak vigyázni szeretnék rád. - nyomtam puszit csapzott tincsei közé.
- Azt kell mondjam, még így is gyenge voltál egy kicsit. - feküdt rá fedetlen mellkasom közepére.
- Na, majd a következő. - túrtam bele a hajába, kicsit erősebben.
- Már alig várom. - nézett fel rám csábos mosolyával.
- Ne nézz így rám, mert most lesz az a következő alkalom. - utasítottam, mire elnevette magát.
- Ne most. Már kifulladtam. - helyezte vissza fejét eredeti helyére.
Erre már nem válaszoltam. Valójában annyira elfáradtam, hogy meg sem tudtam szólalni. Na jó, annyira nem fáradtam el, de fogalmam sem volt, mit mondjak. Valamiért csak azon gondolkodtam, hogy mit kezdjek magammal. Igazából csak annyit tudtam, hogy nem Jiminnel akarom megbeszélni. Szeretem őt, de nem akarom ezzel elszomorítani, úgyhogy talán jobb, ha nem osztom ezt meg vele.
- Tudod, mi lenne a jó? - szólalt meg Jimin, miközben apró köröket rajzolt ujja hegyével a mellkasomra. Csak hümmögtem egyet. - Ha hallanám a gondolataidat.
- Miért?
- Mert akkor sokkal többször tudnám, hogy mire gondolsz. - adott burkolt választ.
- Hogyhogy többször? - lettem egyre értetlenebb. - Szoktad tudni, mire gondolok?
- Most is tudom. - jelentette ki, mire megállt bennem az ütő.
- És mire gondolok? - ástam meg a saját síromat.
- Hogy nem akarod ezt az egészet megosztani velem. - nézett végre fel rám.
- Mióta vagy gondolat olvasó? - néztem ijedten a szemébe.
- Nem vagyok az. - húzta meg a vállát. - Egyszerűen ezt csak tudtam.
- És mire akarsz kilyukadni? - puhatolóztam.
- Na jó, figyelj. - megtámaszkodott alkarján. - Sokszor elmondtam már, de elmondom megint: nem kell ezt egyedül csinálnod. Társak vagyunk. Mindenben segíteni fogok. Ha akarod, ha nem. És így legalább jobban bírod majd.
- Nagyra értékelem, hogy segíteni akarsz. - ültem fel lassan. - De én is sokszor elmondtam már, hogy bírom egyedül.
- Nem, nem bírod! - emelte fel a hangját, ami kissé meglepett. - Láttalak már a legmélyebb ponton is, amiből nehezen tudtalak kihozni. Akkor miért gondolod, hogy egyedül is menni fog?
- Csak tudom. - halkultam el, Jiminnel ellentétben.
- De mégis honnan? - kezdett el kiabálni.
-Jimin, vegyél vissza, légy szíves. - próbáltam nyugodt maradni. - Ezt halasszuk el holnapra.
A kékségen az idegesség több jele is mutatkozott. Az egyik, hogy ökölbe szorult kézzel próbálta meggátolni magát abban, hogy ne verjen arcba. Persze meg is értem, elég nagy paraszt voltam. A másik, hogy szó szerint fújtatott, akár egy bevadult ló. Aztán pedig hátat fordított nekem, és olyan erővel rántotta magára a takarót, hogy rólam teljesen leesett.
Sóhajtva feküdtem el én is. Gondoltam rá, hogy békén hagyom, de fáztam, és az egész takaró Jiminen volt. Úgyhogy közel bújtam hozzá, és őt átölelve takaróztam be én is. Szerencsére nem próbálta meg lelökni a kezemet, ami kissé megnyugtatott. Amennyire csak tudtam, és amennyire lehetséges volt, közel húztam magamhoz.
- Ne haragudj. - suttogtam a fülébe. Egy kisebb szünet után folytattam. - Szeretlek.
Ezekre persze semmi választ nem vártam, és nem is kaptam. Reggel friss fejjel majd biztos könnyebben meg tudjuk ezt beszélni. Addig is ránk fér egy kiadós alvás. Ami reméljük sikerül is.