-Gyerünk! Befelé te mocskos féreg! -üvöltözte Josh, ahogy a megkötözött Willt ráncigálta be a faházba.
-Jézusom! -ordította a feleszmélő Emmeline könnyekkel csordultig megtelt szemekkel.
-Ismered őt? -bökött rá a cipőjével a földön fekvő fiúra Josh.
-N-nem, nem ismerem. -válaszolt bizonytalanul.
-Ne hazudj nekem!!! -kevert le neki egy hatalmas pofont.
-Nem hazudtam! -kezdett sírni.
-Mi a frászt kerestél erre? Háh? -rugdosta meg Willt.
-Kérlek ne bántsd őt! -kiáltotta Em sírva.
-Már mondtam, erre vadásztunk a bácsikámmal. -nyögdécselte vért köpködve.
-Vadásztatok? -nevetett Josh.
-Lelőtt egy nyulat. A keresésére indult, aztán elveszítettük egymást. Így bukkantam a házra.
-Hazugság! -őrjöngött.
-Josh, kérlek... ő nem tett semmit! -kiáltozott közben Emmeline.
-Valóban? Valóban??!!! -ragadta meg a lány arcát. -Akkor mond hogy tényleg nem ismered, és nem jelent neked semmit.
-Nem jelent. Nem ismerem. -rázta meg a fejét riadtan, de határozottan.
-Remek! -ujjongott Josh nevetve, majd a zsebéből előhúzott egy fegyvert, amit a fiú fejére szegezett.
Ezt látva Em torka összeszorult, és magába folytott minden szót.
-Ha így van, akkor meg is ölhetem. -mondta a férfi.
Will lassan a lányra nézett, majd behunyta szemeit.
Emmeline nem mozdult, fogalma sem volt hogy mit csináljon, hogy hogyan menthetné őt meg.
Josh mégegyszer rápislogott a lányra, hogy biztos nem szeretne-e valamit mondani.
-Ne, kérlek! -sikította, amikor kibiztosította a fegyvert.
-Tehát mégis. -tette le a pisztolyt mosolyogva.
-Nem ölheted meg! Nem gyilkolhatsz!
-Miért is? -sóhajtott nagyot önelégülten.
-Mert, ha a bácsikája tényleg a közelben van, akkor rá fognak jönni!
Josh egy pillanatra elgondolkozott.
-Ne mondd meg nekem, hogy mit csináljak! -kiabált rá.
-Gondolkozz már! Ha most megölöd, ugrott a terved olaszországba!
A férfi tanakodni kezdett.
-És te annak mennyire nem örülnél, mi?
-Miről beszélsz?
-Ha kiszimatolják hogy lelőttem, és idejönnek, téged pedig bizonyosan kiszabadítanak, az neked szörnyű lenne. -ült le Josh.
-A gondolkodó Emmeline kétségbe esett.
-Mond el, mi a terved? -kérdezte Josh.
-Semmi! Én, én...
-Én, én?? -utánozta nyivákolós hangon.
-Josh én elakarok menni veled. -mondta nagyot nyelve.
-Brilliáns! -üvöltött. -És mégis megtudhatnám mitől változott meg ilyen gyorsan a véleményed?
-Meggondoltam magam! Nem akarom az emlékeket. -kezdett sírni. -Új életet akarok kezdeni. Veled!
Josh lassan legguggolt a lányhoz, és megszorongatta a kezeit.
-Bölcs döntésnek tartom. -suttogta a fülébe.
-Veled akarok lenni. -zokogott Em, közben minden erejére szüksége volt, hogy kimondja a szavakat.
A férfi szenvedélyesen megcsókolta, miközben a lányról csak úgy csurgott már a veríték.
-Szeretlek. -suttogta, miközben mélyet szippantott a haja illatából.
-É-én is, szeretlek... -nyögte ki Em.
Ekkor a férfi viszont ismét a pisztolyért nyúlt, és Willnek szegezte azt.
-Akkor is meg kell ölnünk. Hiszen tudomást szerzett mindenről. -bólogatott Josh.
-Ne! Ne!!! -kiabált Em, mire hirtelen kintről kezdtek zajokat hallani.
A sóhajtozó Josh kiment a ház elé.
Két férfivel kezdett el beszélgetni, akik a zajra lettek figyelmesek. Megpróbált nem feltűnést kelteni előttük.
-Segíthetek? -hallatszott be a hangja.
-Igen, a városba szeretnénk bejutni, de sajnos nekünk kifogyott a benzin! Segítene? -kérdezte a másik férfi.
-Will! -kúszott oda csendben Em, amennyire elérte őt, s a kezével megsimította a vérrel tarkitott homlokát.
-Emmeline. -nyögte a fiú, miközben elmosolyodott.
-Mit keresel itt?! -kérdezte a síró lány.
-Jöttem hogy megmentselek.
-Annyira ostoba vagy! -szorította meg erősen a kezét.
-Sajnálom hogy nem futotta többre.
-Nem, ne mondd ezt!
-Meg fog ölni. -nevette el magát Will.
-Nem fog! Megérkezik a segítség, húzom még az időt, aztán... kitalálunk valamit!
-Nem tudják hogy itt vagyok.
-Tessék?! -kérdezte idegesen.
-Kihallgattam őket, hogy hol lakik a rohadék. És követtem. Olyan ember kellett aki nem kelt feltűnést.
-Will, Nicknek kellett volna szólnod mielőtt az akciódba vágtál! Nem gondolod??
-Mostmár mindegy. Azthittem egyedül is sikerülhet.
-És mindenféle fegyver nélkül jöttél ide?! Mégis mi futott át az agyadon?! Hogy lehettél ennyire idióta hogy kockáztattad a saját életedet! Egyedül!!
-Drágám, el kell mennem egy kicsit! Vissza viszem az urakat a városba, de nemsokára itt vagyok! -kiabált be Josh a résnyire megnyitott ajtón. -Mehetünk! -mosolygott a két fickóra. -Csak szóltam a feleségemnek. Mi is éppen vadásztúrán vagyunk...
-Mekkora egy pöcs! -mondta Em.
-Alábecsültem... -mondta Will.
-Hogy keverhetted magadat ekkora bajba?!
-A puskámat elvette amikor rám talált. Azon nyomban le kellett volna lőnöm. Amikor megláttam. -őrjöngött.
-Mond ezt, miattam tetted?? -nézett rá a lány.
-Miattad. Mert, szeretlek. -nyögdécselte a sebesült fiú.
-Will! Ne csináld ezt! -kezdett zokogni.
A fiú sóhajtva megszorította a lány kezét, aztán a szemébe nézett.
-Megszökünk innen. Kiszabadulunk. -mondta.
-Mi? De hogyan? -kérdezte
-Megoldom. Valahogy sikerülni fog. -nézett körbe.
-Reménytelen! Hónapok óta próbálkozom! -mutatta a kezén lévő láncot.
Will megtalálta az eldobott pisztolyt az asztal alatt.
-Nézd! Akkor ejthette oda amikor megzavartak!
-Megpróbálom kivenni! -mondta Em, és a lábával elkezdte piszkálni a fegyvert, de sajnos csak még bentebb tolta.
-Várj... mondta Will, aki bár meg volt kötözve, de láncolva nem. Így begurult az asztal alá.
A szájába vette a pisztolyt, majd kicsúszkált, és oda adta Emmelinenak.
A lány remegve vette kézbe.
-Mi, mi csináljak vele? -kérdezte.
-Várj, tekerd ki a kezemet! -mondta a fiú.
Em elkezdett a vastag és erősen megcsomózott kötelekkel bajlódni, de nem járt sikerrel.
-Ez nem jön szét sehogy! -üvöltötte. -Nincs sok időnk!
-Jó, jó! Akkor próbáld a lábamon!
A lány tovább próbálkozott, majd Willnek kis idő múlva támadt egy másik ötlete.
-Lődd szét a csomót.
-Mi?! Te megőrültél! Sosem fogtam fegyvert!
-Nem baj, segítek! Csak nyugi!
-Nem fog menni Will! -nyöszögte.
-Látod ezt? Itt a ravasz. Állj kicsit hátrébb. Ha szólok, akkor húzd meg. És irányítsd ide, a csomóra, rendben? De csakis ide!
-Le fogom lőni a karodat! -zokogott.
-Nem fogod. Bízom benned. -mondta a fiú higgadtan.
A lány mély levegőt vett, majd behúzta a ravaszt. Sikerült szétlőnie a kötelet, és kiszabadítania Will kezét.
-Mondtam hogy sikerül! -kiáltotta
Ujjongva néztek egymásra, majd a fiú kitekerte a lábait is, és felállt.
-Jólvan, most már csak, hol van a kulcs? -kérdezte Emtől.
-Nem figyeltem hová tette... -mondta idegesen.
-Valahogy le kell vennünk a láncokat...
-Tudom! Próbáld, próbáld a szekrényben! -kiáltotta.
-Itt nincsen!
-Akkor, az ágy melletti szekrényen! Ott, ott! -mutogatott Em.
-Itt van, ez az! -Emelte fel Will a kulcsot, majd kiszabadította Emet.
A lány szorosan átölelte őt.
-Köszönöm. Köszönöm! -hálálkodott neki.
-Még egy golyó maradt. -Mondta Will, majd eltette a pisztolyt.
-Az ajtó! -kiáltott Em, mire a fiú elkezdte rugdosni, majd a székkel betörte azt.
A két fiatal futni kezdett, sebesen ahogy csak tudtak. Kézen fogva szaladtak, már nem tűnt túl távolinak az erdő sűreje, ahol már nincsenek szem előtt.
-A lábam! -állt meg Em, és kapott a bal vádlijához.
-Hé hé, semmi baj, semmi baj! -hajolt le hozzá Will.
-Nem tudok tovább menni! Begörcsölt! Hónapok óta nem használtam a lábaim! -kezdett megint sírni.
-Jó, akkor majd viszlek. Pihentesd egy kicsit. -emelte a karjaiba Will, és tovább futott a lánnyal.