*Jungkook pov.*
Reggel 6-kor keltem az ágyamban fekve, nem egyedül. Lenéztem, és megláttam az aranyosan szuszogó Jimint. Valami iszonyatosan édes volt! Haja a szemébe lógott, feje a mellkasomban volt. Egyik keze a pólóm alatt, a hasamon, a másik a feje alatt volt. Térdeit szorosan felhúzta a hasához, ezzel magzatpózt felvéve. Nem volt szívem felkelteni. Viszont szegénynek suliba kell mennie, és nem akarom, hogy elkéssen.
Kisimítottam tincseit a szeméből, és finoman megcirógattam puha, fehér arcocskáját. Lassan felnézett rám, azzal az aranyos, csokibarna szemeivel. Láttam íriszeiben a kérdést, miszerint miért keltettem fel.
- Menned kell suliba. - adtam választ, közben már elengedtem, és felültem törökülésbe.
- Nem akarok. - átfordult a másik oldalára, továbbra is magzatpózban, mire elmosolyodtam. - Itt akarok maradni.
- Elhiszem, de ha nem akarsz megbukni, akkor el kell menned.
- Csak ma. - felém fordult, és felkönyökölve bociszemekkel nézett rám.
- Ne nézz így rám. - elnéztem máshova, hogy ne legyen rám hatással. Mégis a szemem visszakívánkozott Jimin arcára. - Hiába nézel így, akkor sem engedem, hogy itthon maradj.
- Naa, kérlek. - állát a vállamra helyezte, és úgy bámult a szemembe. Az egésztől elöntött hirtelen a forróság. Nyeltem egy nagyot, és úgy néztem az óriás, csokibarna szemekbe, amik teljesen elnyeltek. Elnyílt ajkakkal figyeltem az engem csendben kérlelő fiút. Elnéztem volna, de nem ment. Vonzotta a tekintetemet az arca.
- Nem tudok ellenállni a bociszemeknek. - fordítottam el sóhajtva a fejem.
- Ezaz. - elvette a fejét a vállamról.
- De akkor is mész suliba.
- Mi van?? Miért?
- Mert nem akarom, hogy megbukj. Gyere, szerzek neked ruhát. - felálltam, és a fiú csuklójára fogva kezdtem húzni a szobájába.
- Dehát van ruhám. - mondta, miután leültettem az ágyra.
- Tudom, összeállítok neked valami szexit. - ezzel kinyitottam a szekrényét, és kezdtem keresgélni.
- Nem öltözök jól?
- De, igen. Csak most én választok ruhát neked. - böktem kicsit az orrára, majd visszafordultam a szekrényhez.
A bútor tele volt ruhákkal. Másabbnál másabb színek, anyagok, minták. Végül előkaptam egy feszülős fekete farmert, egy sötétszürke-piros kockás inget. Ezeket odaadtam Jiminnek, hogy vegye fel. Elvette, és megindult kifelé, mire elé álltam.
- Hova, hova?
- A fürdőbe. - mondta kissé remegő hanggal.
- Szégyenlős vagy? - kérdeztem mosolyogva, karba tett kezekkel.
- Igen, egy kicsit. - dadogta lehajtott fejjel.
- Előttem nem kell. Na, kapkodd fel a ruhákat.
- De ne nézz ide, jó? - bólintottam, és elfordultam. Gondoltam rá, hogy kukucskálok egy kicsit, de nem akarom szegényt megsérteni. Vártam egy darabig, míg nem szól, majd megfordultam. Elégedetten mértem végig a fiút, aki erre elpirulva fordította el a fejét.
- Kis paradicsom. Na, pakolj, aztán elviszlek.
- Elviszel suliba? - kérdezte értetlenül.
- Ha szeretnéd. - rántottam meg egy vállam. Erre a fiú elmosolyodott, és bólintott egyet. Rohadt aranyos tud lenni.
Szemem időközben a nyakára tévedt. Láttam egy kisebb árnyékot rajta, így megfogtam a fiú csuklóját, és behúztam a fürdőbe. Leültettem a kád szélére, és kicsit elfordítottam a fejét. Ahogy sejtettem. Maradt egy kisebb nyoma a tegnap esti kis vadulásomnak.
Előkerestem a szekrényből az alapozót, és elkezdtem lekenni vele a szőkeség nyakát, aki továbbra is értetlenül bámult rám. Mikor befejeztem, elpakoltam a cuccokat, és leültem a fiú mellé.
- Ez így mi? - jött ki furán a kérdés a szájából, mire egy halvány mosoly kúszott az arcomra.
- Maradt egy kisebb nyoma a tegnapi kis... izénknek, és nem akartam, hogy lássák.
- Köszi. - fogott kicsit zavartan a nyakára.
- Ne fogdosd, mert lejön. - lehúztam a kezét, de nem engedtem el. - Moss fogat, pakolj be, és menjünk. - kimentem.
Amíg Jimin elintézte a dolgait, addig én is vettem fel valami normálisat. A konyhában megittam egy banános tejet, arra pedig bevettem egy rágót. Ledobtam magamat a kanapéra, és vártam a szőkét. Mikor lejött, én is felpattantam, és kimentünk a kocsimhoz. Mindketten beültünk, és csendben elindultunk. Kicsit kínos csend állt be. Én a kormányt szorítottam a kelleténél erősebben, míg Jimin az ablakon bámult kifelé. Mire megkérdeztem volna milyen a suli, addigra odaértünk. Kerestem parkolót a zsúfolt suli előtt, és leállítottam a kocsit.
- Jó szórakozást. - mondtam a fiú felé fordulva. Bólintott egyet köszönetképpen, majd egy intés után kiszállt, és bement. Végignéztem, ahogy besétál, és még a kapuban találkozik Liammal. Sóhajtva hajtottam a fejem a kormányra. Olyan elbűvölő ez a fiú. De Liam ellen semmi esélyem.
Egy darabig még álltam ott, aztán elindultam valamerre. Hazamenni nem akartam, Taehyungot nem akartam zavarni, apámat nem vagyok hajlandó látni.
Csak mentem az autóval összevissza. Már azt sem tudtam, hol vagyok, csak mentem, amerre vitt az út.
*Jimin pov.*
Liam már a kapuban várt, mikor bementem. Szemet forgatva köszöntem neki, amiből sofőröm úgy gondolta, hogy boldogan köszöntöttem. Megkerestem a termemet, ledobtam magam a padba, és elkezdtem telózni. Felmentem Instára, és rákerestem Jungkookra. Meg ne kérdezze bárki is, hogy miért! Csak úgy. Olyan édes fotókat találtam róla. Cukibbnál cukibb, szebbnél szebb, szexibbnél szexibb. Sajnos becsengettek, így muszáj voltam eltenni a telefont. Nem mintha ott akartam volna lenni órán, de szaktanárit sem akarok.
***
Pár órával később a hosszabb szünetben összefutottam az udvaron Liammal. Megpróbáltam elmenni máshova, de túl lassú voltam. A csuklómra fogva visszahúzott, és számra tapadt. Alig bírtam lehámozni magamról.
- Mondtam már, hogy hagyj. Nem érdekelsz. Én Jungkookkal szeretnék összejönni, nem veled.
- Nem érdekel. Gyere. - megragadta a karomat, és behúzott a mosdóba. Leültetett a WC tetejére, és elkezdte leszedni rólam a ruhát.
- Liam! Hagyd abba! - próbáltam ellökni, de gyenge voltam hozzá. Nem akarok még lefeküdni senkivel se!
- Maradj csendben, mert betömöm a szád! - ledobta a rólam leszedett inget a padlóra.
- SEGÍTSÉG!! - kiáltottam el magam, ahogy csak tudtam. Sajnos nem jött senki. Bár mindenki gyűlöl, nem csodálom. Az egyetlen esélyem, ha harcolok ez ellen.
Magamhoz húztam Liamot egy csókra, hogy eltereljem a figyelmét. Mikor már beleélte magát, fogtam magam, és úgy tökön rúgtam, hogy a földre esve engedett el. Visszakaptam az ingemet, és a gombokkal nem törődve kirohantam. Úgy féltem, hogy kifelé vettem az irányt, nem törődve azzal, hogy az egész felsőtestem látszik, és lobog az ingem. Kirohantam az iskolából, és hazarohantam.
Otthon leültem a nappaliban a sarokba -ott szoktam búsulni, ha anyám vagy valaki bánt-, és a térdemet átölelve kezdtem elereszteni a könnyeimet. Féltem. Nagyon.
Miután kicsit megnyugodtam, írtam Jungkooknak, hogy jöjjön haza. Aztán csak vártam, és vártam.
*Jungkook pov.*
Már egy ideje csak a körforgalomban keringtem körbe-körbe. Mikor csippant a telefonom, kikanyarodtam onnan, és félreálltam. Megnéztem a telefonom; Jimin írt.
Jimin: Jungkook, gyere haza, baj van!
Kicsit megijedtem. Nem tudtam, mit ért baj alatt, de azonnal elindultam haza -mintha tudtam volna, hol vagyok-. Kanyarogtam összevissza, mentem amerre vitt a GPS. Végülis hamar hazataláltam. Kipattantam az autóból, lezártam azt, és megindultam befele.
Feszülten léptem be a nappaliba, ahol a sarokban megláttam a síró szőkét. Szinte azonnal leguggoltam elé, és kezeim közé fogtam arcát.
- Jól vagy? - kérdeztem őszinte aggodalommal a hangomban, amit láthatóan észrevett. - Mi történt, Jimin? - a fiú csak könnyes szemekkel nézett maga elé, és nem volt hajlandó válaszolni, hiába kérdeztem. - Válaszolj már kérlek! Aggódom érted.
A fiú lassan felnézett, de még mindig nem mondott semmit. Tudom, hogy autista, de egyre kevesebb mindent mond el. Még szemeztünk pár percig, mikor a fiú egy mély levegő után kinyitotta a száját, és megszólalt:
- Szeretlek Jungkook.