Del körül járt az idő amikor a gyönyörű Jodie éppen Evan szobájából sétált kifelé a folyosón. Sugárzóan szép volt és vidám, úgy érezte nem lehet letörölni a mosolyt az arcáról.
-Carlotta! Hogy van ma? -kérdezte a házvezetőnőt, ahogy összetalálkoztak.
-Köszönöm jól, Mrs. Henderson! Önt megsem kérdezem, láthatóan ragyog! -mosolygott rá kedvesen.
-Igen, nos, Evannél voltam. -mondta csillogó szemekkel.
-Örülök hogy jól mennek a dolgok a kis úrfival. -simította meg a karját.
-Igen, pompásan. Úgy érzem nagyon jól alakul a kapcsolatunk.
-Oh, és az idősebb Mr. Henderson? -kérdezte. -Ma még nem láttam őt, nem tudja merre van?
-Sajnos nem. -mondta bizonytalanul. -Ma még nem láttam. -mondta, majd tovább sétált a lakosztálya felé, de ekkor észrevett valamit.
Megállt az aula korlátjának dőlve, és figyelemmel kísérte ahogy a gyengélkedő Vanessát kísérik be a házba.
Ott volt Sophia és Violet is, természetesen.
Lesétált a lépcsőn és elindult feléjük.
-Vanessa! Örülök hogy látlak. -nézett rá a megtört nőre.
-Részemről a szerencse. -vágott oda neki egy bárgyú vigyort, ami senkit sem tévesztett volna meg.
Emmeline csak mosolygott magában, és próbálta tovább feszíteni a húrt.
-Mrs Westerling! Pompásan néz ki ma reggel! -fordult Violet felé.
-Természetesen, mint mindíg. -húzta ki magát pökkhendin. -És te?? Minek köszönhetjük, eme bályos jó kedvet?
-Hmm, a jókedvem hátterében nem áll más, csupán a férjemmel és kisfiammal töltött idő mérhetetlen kellemessége. Kívánom, hogy önnek is hasonló jókedvben legyen része. Remélem hogy Vanessa hamarosan felépül és visszanyeri erejét. Úgyhogy most nem is zavarnék tovább, hiszen sok-sok pihenésre lesz szükség. -illegette magát a hárpiák előtt, akikben csak úgy forrott az indulat, majd tovább állt.
-Hallatlan! -kezdett is bele rögtön Violet.
-Mit képzel magáról, ez az olcsó kis cafka... a lábunk nyomába sem ér... -fintorgott Sophia.
-Hagyjátok... -legyintett Vanessa, mire nővére kérdőn tekintett rá. -Most pihenni szeretnék. Menjünk a szobámba.
-És Nicholas?! Hogy lehetett ennyire modortalan, hogy nem fogadta Vanessát?! -folytatta a dünnyögést édesanyjuk a folyosón.
-Agotha!! Hol lehet az a semmirekellő lusta némber??? -zsörtölődött Sophia, amikor észrevette hogy a szobában a leánynak hűlt helye.
-Halló?? Igen, igen már vártam a hívását. -vette fel Violet a telefonját.
Vanessa leült az ágyra és érdeklődve figyelte, mi lehet számára olyan fontos.
-Igen, persze, elmagyaráztam, nem?! Ha nem tudja megtenni szóljon és keresek mást! -folytatta a titokzatos beszélgetést. -Reméltem hogy ezt mondja. Ne okozzon csalódást! -tette le.
-Anya, mégis miben mesterkedsz már megint? -kérdezte Vanessa.
-Oh, ne aggódj, tüneményem. -nevetett rá. -Csupán megbosszulom ami veled történt. Had jusson el a tudatukig, hogy a Westerling családdal nem lehet szórakozni. -változott haragossá a hangneme és a tekintete.
Nem sokkal később William és Neil a szokásos munkályukat végezték az istállóban és közben beszélgettek.
-Na, bevallod végre hogy tetszik neked? -kérdezte Neil.
-Nem tetszik nekem! -jelentette ki a feldühödött Will.
-Ugyanmár, ahogy beszélsz róla, ahogy ránézel...
-Te is tudod hogy ez hülyeség! A főnök feleségéről beszélsz!
-Cimbora, a szívnek nem lehet parancsolni. Vannak olyan esetek, amikor nem számít hogy az illető férjnél van, mert fülig belevagyunk zúgva. -tette kezét a vállára.
-Inkább folytasd a munkát jó?! Hagyjuk ezt az ostobaságot. Sosem képzeltem bele többet ebbe az egészbe mint barátság.
-Barátság?? De hiszen, életedben ha kétszer beszéltél vele. -tört ki Neil nevetésben.
-Ne akard hogy megöljelek! -szegezte felé a villáját!
-Jó jó jó, nem tudtam hogy ilyen érzékenyen érint a téma öregem! -hahotázott tovább, majd elhalkult.
-Mrs Henderson, elmegyünk eggyütt lovagolni? -gúnyolta tovább elváltoztatott hangon, majd a két fiú egymásnak esett.
A dulakodást abbahagyó Neil hirtelen egy pontra szegezte tekintetét.
-Nem dőlök be neked idióta! Kitalálom ki áll a hátam mögött, Mrs Henderson! -kiáltott rá Will.
-Will... -mutatott a háta mögé Neil, mire ő is megfordult.
Egy fekete öltözékes és maszkos férfi állt az istálló ajtajában, pisztollyal a kezében amit először Démonra szegezett, majd meglátván a két istállófiút feléjük fordult.
-Will, futás! -kiáltotta Neil, és szaladni kezdett.
A másik fiú lesokkolva állt még egy darabig, nézve a felé közeledő ismeretlen férfit, s amikor észrevette hogy őt nem áll szándékában lelőni a villajáért kapott, és harcba szállt vele. A dulakodás közepette eldördült egy lövés a plafon felé, amitől a lovak nagyon megriadtak és sorra nyeríteni kezdtek.
A férfi a földre lökte Willt, és ismét Démonnak szegezte a pisztolyát.
A bátor fiú azonban feltápaszkodott, a hátára ugrott és sikerült neki a földre terítenie. Ahogy nyert egy kis időt, gyorsan Démon boxa felé vette az irányt, gondolkodás nélkül kinyitotta a rekeszt a kapun, és a dühöngő állat hátára ugrott.
Démonnak először voltak ellenvetései, de érezte hogy bajban van, így nem sokat akadékoskodott, és elviharzott a fiúval. Átugorva a birtok kerítését messze vágtáztak.
A férfi menekülni próbált, de addigra Neil már segítséget hívott, és a lövésre többen is megjelentek.
Végül mégis sikerült elmenekülnie, Nicholas legnagyobb felháborodására.
Amint a helyszínre ért őrjöngve kiabálni kezdett.
-Hogy történhetett ez meg???!!!
Mindenki csöndben, vérbe fagyva állt és hallgatott.
-Valaki, el tudná nekem magyarázni, hogy hogy jutott be ide, egy idegen az engedélyem nélkül, EGY PISZTOLLYAL??!! -folytatta a kiabálást. -És ha rám támadt volna vele, vagy a feleségemre, vagy a GYERMEKEMRE?!! Vagy rátok, valamelyikőtökre...?
-Uram, biztosíthatom róla hogy a jövőben nem történik meg ilyesmi. -törte meg a félelmetes csendet egyik kapu őre.
-Abban biztos vagyok. Mert mind ki lesztek rúgva!!! -kiáltotta Nick.
-William eltűnt! -futott oda a rémült Neil, aki barátját kereste.
-Hol van Evan? -kérdezte Nick.
-A szobájában, a nevelőnőjével uram. -mondta Carlotta.
-Emmeline?
-Azt nem tudom, uram... -hajtotta le a fejét.
-Miért is tudná valaki... zsörtölődött tovább.
Emmeline azonban addigra már szó nélkül felnyergelte Csillagot, Nick lovát, és a keresésükre indult.
Amíg Nick azzal volt elfoglalva, hogyan jutott be a férfi és hivá tűnt, ő nem sokkal később meg is találta őket. Démon a mezőn legelészett, Niel pedig egy fa alatt pihemve figyelte az állatot.
-Így aztán ki lehet bírni. -kiáltott rá mosolygva a meglepetészerűen érkező Emmeline.
-Asszonyom! -ugrott fel gyorsan, de ő máris leugrott a lóról, és Démon felé vette az irányt.
Megölelgette a pajkosan ugráló állatot, majd Will felé fordult.
-Hogy tudtad megülni?? -kérdezte ámulva.
-Nos, azt magam sem tudom. -felelte félénken. -Visszafelé már nem sikerült, azért ültem inkább a fa alá, mert örültem, hogy életben hagyott. -motyogta
-Na de Will!! -nevetett hangosan Em. -Megmentetted őt. -halkult el.
-Természetesen. -húzta fel a szemöldökét. Hogyne tettem volna??
-Köszönöm. -mosolygott rá.
Will érezte hogy szíve a torkában dobog, és visszamosolygott rá.
-Jobb lesz, ha most visszamegyünk. -mondta Emmeline. -Majd én hozom Démont.
-Azt megköszönném! -nevetett a fiú.
Eközben a dühös Nick Vanessára rontott. Majd letört az ajtó a helyéről, a nő persze mit sem sejtve feküdt az ágyban, és értetlenül állt a történtek előtt.
-Ha mégegyszer mesterkedni mertek valamiben, teee, vagy a családod bármelyik tagja.... -emelte rá a mutatóujját. .
-Miről beszélsz??? -ült fel Vanessa az ágyban.
-Ne játszd itt nekem az ártatlant! Megígértem hogy utoljára adok esélyt aztán mehettek innen, ahová akartok!
-Nick, nem értem miről beszélsz!
-Pedig jól tudod miről beszélek!! -folytatta. -Jegyezzétek meg, hogy Emmeline a feleségem és senki nem fog minket elválasztani! Aki neki ártani akar, az nekem is! Most megkeresem az anyádat, és elmagyarázom neki hogy merre van a kijárat! -üvöltötte, majd elillant a szobából.
Vanessa hatalmas sírásban tört ki.