fanni_29 kérésére készült.
⚠️ Rendhagyó rész, ugyanis az ötödik évadbeli Jugheadnek tini lánya van
T/N = te neved
Mióta az eszemet tudom, apám soha nem foglalkozott velem igazán. Csak ivott, csajozott és írt – ez utóbbival mostanában rendszerint felsült. Ennek ellenére mégis vele kellett mennem Riverdale-be, abba a kisvárosba, ahol felnőtt.
Amúgy nem volt olyan rossz a hely. Vagyis nem lett volna az, csak hét év alatt nagyon leromlott a városka. Apám először a Pop's Chock'lit Shoppe nevű kajáldába rángatott el. Jobban mondva a hely alagsorában lévő menő külsejű bárba.
– Jones, te mi a fenét keresel itt? – kérdezte a pult mögött álló rózsaszín tincses fiatal nő.
– Én is örülök, hogy látlak, Toni – mondta apa.
– Csak mondom, hogy a könyved miatt nem látunk szívesen.
– Mi? Miért?
– Gúnyoltad a kultúránkat, és a hagyományainkat. A nevünkről nem is beszélve – jelent meg egy hihetetlenül magas férfi. – Azt hiszed, nem jöttünk rá, mikor van szó rólunk?!
– Miért akarjátok leszedni a fejem? Csak melót akartam kérni.
Eközben a tekintetem összeakadt a magas férfiével. A szemei nagyon sötétbarnák voltak. Ilyet még nem is láttam, de jól állt neki.
– Kérhetsz, csak itt nem. Nem kell segítség. És most kérlek menj el – mondta Toni.
Apám egyszerűen távozott, teljesen megfeledkezve rólam, mire én duzzogva meredtem a lépcső irányába.
– Várj, te nem vele jöttél le? – utalt apámra a nő.
– De. Apák gyöngye – forgattam a szemem, majd legyintettem. – Előbb-utóbb fel fog tűnni neki. Addig maradhatok? Nem ismerem ki magamat a városban.
– Persze, csak nyugodtan – mosolyodott el.
Ezt követően kíváncsian forgolódtam körbe, keresve valami elfoglaltságot.
– Mondd csak, kölyök — lépett mellém a magas férfi. – Tudsz biliárdozni?
– Hát... nem igazán – vakargattam a tarkómat.
– Megtanítsalak? Látom, hogy nem tudsz mit kezdeni magaddal.
– Az jó lenne. Köszönöm szépen.
Odaléptünk az egyik szabad biliárdasztalhoz, majd magyarázni kezdte az alapokat. Amint a végére ért, elkezdtünk játszani.
– Egyébként hogy hívnak? – kérdezte.
– T/N Jones. És magát?
– Sweet Pea. De kérlek, ne magázz. Jó, ha talán tíz év van köztünk.
Csendesen bólintottam, majd inkább a játékra koncentráltam.
***
3 hónappal később...
Suli után izgatottan indultam a Fehér Féregbe. Vagyis indultam volna, de egyszer csak egy motor parkolt le az épület elé, és a rajta utazó magasságából ítélve volt egy tippem, ki érkezett.
– Elvihetlek? – vette le Sweet Pea a sisakját.
Csendesen bólintottam, majd gyorsan körülnéztem, remélve, hogy apám nem lát meg.
– Persze – mosolyodtam el, majd sietve felszálltam mögé.
Átöleltem a derekát, majd elindultunk. Szándékosan nem ment gyorsan, mert rajtam nem volt sisak.
Az irányokból ítélve tudtam, hogy nem a bárba megyünk, hanem hozzá. Pár perc alatt meg is érkeztünk, és amint beléptünk a lakásba, ledobtam a táskámat, ő a karjaiba kapott, és csak a szobájába érve tett le az ágyára.
– Tudom, nem szereted annyira, ha érted megyek, de szerettem volna összebújni veled – dőlt le mellém, és magához húzott, majd adott egy puszit a számra.
– Semmi baj. Szeretlek, és igazából azt se bánom, ha lebukunk.
– Akkor miért titkoljuk?
– Nem tudom. Eleinte féltem, mit szól a dologhoz, de rájöttem, hogy te vagy az egyetlen, aki valaha is törődött velem. Nem érdekel a véleménye.
Halványan elmosolyodva kezdte cirógatni az arcomat.
– Úgy szeretlek – puszilta meg a számat.
– Én is szererlek, Sweetie.