LOUIS TOMLINSON
A kocsi felé sétálunk, hogy visszamenjünk az őrse, és ott kihallgathassam Hackbart-ot.
-Mi a gond? - kérdezem, az orrát lógató Harryt.
-Mi? - néz rám meglepettem, úgy tűnik, kirántottam a gondolataiból.
-Csak azt kérdeztem, hogy mi a gond? - ismétlem meg, és kinyitom a kocsiajtót, majd be is szállok, és becsukom magam után.
-Kinevetsz?
Most rajtam a sor, hogy értetlenkedjek. Összeráncolt szemöldökkel bámulok rá, mire csak megrázza a fejét, és beköti magát.
-Miért nevetnélek ki?
-Tök cuki volt az a maci - feleli az ablakon kifele bámulva, én pedig beindítom a motort, és bár nem kellene, de elmosolyodom.
-És ez a baj? - kérdezem, mire rám néz, de nem tudom ilyen gyorsan eltűntetni a vigyorom.
-Nem vicces! - mondja túljátszott szemrehányással. -Amúgy igen, ez a baj. Vagyis nem baj, csak tényleg édes volt az a medve.
-Aha, szóval a medve édes, a gesztus, hogy nyerek neked, meg nem. Értem én.
Harry már megint az ablak felé van fordulva, de hirtelen rám kapja tekintetét. A hangomon nem hallatszódik, de a hatalmas vigyor a képemen elárulja, hogy már pedig csak húzom az agyát.
-Annyira nyuszi vagy.
-Nyuszi? - néz rám, meg nem tudom fogalmazni, hogyan. -Miért lennék az?
-Mert olyan... Áh, mindent túlreagálsz, túlaggódsz, meg ilyenek. Mindig olyan kedves vagy az emberekkel, pedig az összes egy bunkó segg. Csak kicsit lennél lazább, minden jobb lenne. Vagy például, ha el mernéd mondani az embereknek, mi a véleményed. Az tényleg jelentősen megkönnyítené az életed.
-Aha, és ezért nyuszi vagyok? - kérdezi, és kibontja hosszú göndör haját, a hajgumit pedig a csuklójára húzza.
-Igen, nyuszi vagy.
-Te meg fasz - mondja, én pedig csak felvonom a szemöldököm, és ránézek, mikor annál a kicseszett egyetlen piros lámpánál állunk.
-Na, azért a vélemény dolgot nem így gondoltam.
-De eléggé jól fejlődöm, nem?
-Aha, nagyon jó diák vagy - bólogatok komolyan. -Ezért jár is a jutalom.
-Például? - néz rám kíváncsian, mikor a lámpa vált, és elindulunk.
-Mondjuk... Elviszlek sushizni! Persze csak mert te szereted.
-Óh, igen - mondja komolyan, én pedig a feltörni készülő nevetést próbálom visszafojtani. -Véletlenül sem azért, mert mondjuk neked is ízlett.
Csak mosolyogva ingatom a fejem, miközben leparkolok az őrs előtt.
-Figyelj, most tényleg lehet jobb lenne, ha hazamennél. Lehet, hogy még tovább fog tartani, mint a múltkor.
-Hazaviszel? - kérdezi, és előveszi a mobilját, hogy megnézze, hány óra van.
-Nincs rá időm, Harry... - mondom. Csak sóhajt, majd kiszáll az autóból. -Vidd el a kocsit. Majd csörgök, ha végeztem, és gyere értem, jó?
Átnyújtom neki a kulcsot. Elég meglepetten pislog rám, majd miután rámosolygok, és egyet hátra lépek, ő beül az autómba.
A bejáratból nézem, ahogy elhajt vele. A régi Louis... Ami nyilván nem létezik. Vagy talán. Mindegy, szóval régi Louis azt mondaná, ha baja lesz, kicsinállak, de új Louis bízik Harryben, és tudja, úgy sem lesz semmi. Furcsa.
-Nem szeretnék egész este itt lenni - mondom, mikor már a kihallgató teremben ülök. Szemben Hackbart, az ajtóban pedig egy biztonsági őr szobrozik. -Mind a ketten jobban járunk, ha elsőre is őszintén válaszol a kérdéseimre.
Hackbart karba tett kézzel, hátradőlve ül, világosbarna szemeit mélyen az én kékjeimbe fúrva.
-Hol volt három hónappal ezelőtt, amikor Arturo Michaels gyárát felgyújtották?
-Honnan a fenéből kéne tudnom? Milyen nap volt az egyáltalán?
-Január 14 - pontosítok.
-Az unokaöcsém születésnapján - feleli unottan.
-Tudja, mi volt akkor?
-Az unokaöcsém születésnapja?
-Van, aki ezt alá tudja támasztani? - hagyom figyelmen kívül.
-Áh, dehogy, csak az egész család - forgatja meg a szemét.
-Hogy hívják az unokaöccsét?
-Billy.
-Mi a teljes neve?
-Billy Gibson.
-Hány éves lett?
-7.
-Hol volt a buli?
-Coopersale - várakozóan nézek rá, legalább még egy utca névre, és egy házszámra szükségem van. -High Street 18. Az alsónadrágja színére nem akar esetleg rákérdezni?
-Haha, nagyon vicces. És április 6-án? Azt hiszem, tudja mi volt akkor. Bár abban is biztos vagyok, azt is tudta, 14-én mi történt... A lényeg, hogy akkor ölte meg azt a drágalátos embert, akinek a gyárát felgyújtotta. Vagy talán tagadja?
-Hagyjon már békén, fogalmam sincsen, akkor éppen mit csináltam.
-Aha, érdekes. Ellenőrizni fogjuk az alibijét, a szülinaposat legalábbis, addig pedig itt marad - mondom, majd felállok. -Pontosabban egy otthonos kis cellában - intek az őrnek, aki megfogja, és kivezeti Hackbartot, utánuk pedig én is elhagyom a szobát.
Az ideiglenes irodámba megyek, felveszem a kabátom, és dobok egy üzit Harrynek, hogy jöhet értem. Amíg rá várok, beszámolok Delgadonak, hogy mit tudtam meg, és mondom, hogy ki kell kérdezni Billy Gibson családját, meg mindenkit, aki ott volt. Nagyon remélem, hogy ez nem az én dolgom lesz majd.
-Rendben, Tomlinson. Legyen szép estéje - feleli Delgado, majd megveregeti a vállam, és engem kikerülve távozik, mögötte pedig meglátok egy kissé szomorkásan mosolygó göndört.
-Mizu? - kérdezem, ahogy elindulunk kifelé, pedig neki kellene érdeklődnie, hogy ment a kihallgatás.
Csak megrázza a fejét, illedelmesen köszön a portásnak, átadja a kocsikulcsot, és engem hátra hagyva indul el az autó felé.
-Mi az, Harry? - teszek fel egy újabb kérdést, mikor mind a ketten beülünk, és becsatoljuk magunkat.
-Semmi. Ma este akartál sushizni? - kérdezi, én pedig beindítom a kocsit, és elmosolyodom a már pontosan kidolgozott terveim miatt.
-Igazából - kezdem, és kikanyarodom a parkolóból. -Valami jobb helyre akarok menni. Finom a sushi, bevallom, de... Most valahogy szívesebben fogyasztanék egy étteremben egy három fogásos menüt.
-Bakker - szitkozódik Harry, én pedig csak összevonom a szemöldököm. -Az a helyzet, hogy ma találkám van, és...
-Randi? - szakítom félbe.
-Baj?
-Randi.
-Mi? Nem! De ha az is lenne - most jön a ''az neked oké lenne, ugye?' rész -, semmi közöd hozzá.
Oucs.
-Oké, akkor mi dolgod van? Ha nem vagyok túl tiszteletlen, hogy megkérdezem - válaszolok kissé gúnyosan, és bassza meg, ilyen nincs. Pirosat kapunk.
-Nemrég összefutottam Eddyvel, számot cseréltünk, meg minden, és most hívott, hogy nem lenne-e kedvem találkozni vele. Bulizni egy kicsit.
-Az az Eddy? Álltalánosból? Mi is volt a teljes neve, ehhm...
-Igen - nevet fel. -Az az Eddy. Ugye nem baj, ha elmegyek vele?
-Nem.
De az.
-Akkor miért nézel ki úgy, mint egy gyerek, akivel közölték, hogy nincs Jézuska?
-Nincsen? - kérdezem túljátszott döbbenettel.
-Van?
Csak megrántom a vállam, mire Harry újból megszólal.
-Figyelj csak, lenne kedved jönni?
Jó nagy kád melegvíz, filmezés, és kiadós alvás, kontra Harry, és a hülye bulija...
-Persze, miért ne? De muszáj hazamennünk előtte. Át kéne öltöznöm, és lefürdenem sem ártana.
-Tényleg büdös vagy - hajol kicsit közelebb, és szagol meg.
-Mivan?
***
Ahogy belépünk a klubba, azonnal megcsapja az orrom a tömény alkohol szaga. Borzasztóan meleg van, kár volt azt a farmer inget felvennem a fehér pólómra. Harryn csak egy zöld levélmintás rövid ujjú ing van, és kerek hátsóját kiemelő szűk farmer.
-Eddy! - kiált fel Harry, majd odalép egy pultnál ülő vörös sráchoz. -Te nem Eddy vagy - mondja összeráncolt szemöldökkel, a srác pedig csak kínosan mosolyog, és visszafordul a pult felé.
-Harry, szia! - szólítja meg őt valaki, mikor már leültünk a pulthoz, és mind a ketten kikértük az italainkat.
-Eddy! Mostmár valóban - nevet. A vörös hajú férfi értetlenül néz rá, de Harry csak legyint, és kihúzza maga mellett a széket. Furcsa azt mondani, hogy férfi. Mikor utoljára láttam körülbelül tizenhárom lehetett, most meg ha minden igaz olyan huszonöt. Talán huszonhat, mint Harry.
-Szia, Louis vagyok - nyújtom felé a kezem. Eléggé kell kiabálnom, ugyanis a zene borzasztóan hangosan bömböl.
-Tudom - válaszolja vigyorogva, majd bekapja a szívószálat, és szürcsölni kezdi koktélját, amit magával hozott, nem tudom honnan. -Akarsz táncolni? - kérdezi, és meg sem várja, hogy Harry válaszoljon, felpattan, és a táncparkett felé kezdj húzni.
-Kösz, hogy kérded, én nem - morgom, a saját koktélom kavargatva. A riszáló Eddy és Harry páros felé pillantok, és valami furcsa érzés lesz úrrá rajtam. Nem vagyok féltékeny. Max azért, hogy engem nem hívott táncolni. Miután vége a számnak, egy kissé izzadt Harry siet oda hozzám.
-Nincs... ked... ved táncolni...? - zihálja.
-Mi? - kérdezem, mert nem értettem elég tisztán, mire csak szemforgatva nagylevegőt vesz, közelebb hajol, és egyenesen a fülembe kezd kiabálni.
-Azt kérdeztem, hogy nincs-e kedved táncolni.
-Jaa, de, öhm, miért ne? - válaszolok, Harry pedig vigyorogva kezd el húzni a tömeg felé.
Már vagy fél órája biztosan táncolunk, amikor úgy érzem, mindjárt leszakad a lábam. Elindulok vissza a pult felé, és mivel a torkom is kellőképpen kiszáradt, rendelek még egy italt. Ami igazából kár volt, a felrobbanni készülő hólyagomnak legalábbis. Elmegyek a mosdóba, majd amikor már épp a nadrágom gombolom be, hallom, hogy kinyílik az ajtó, majd egy nagyon is ismerős hang kezd el szólítani.
-Louis, jól vagy? - kérdezi Harry. -Csak hirtelen eltűntél, aztán láttam, hogy ide jössz.
-Aha, csak pisiltem - lépek ki a wc fülkéből.
-Oké, akkor megyünk?
-Haza? - kérdezem, és a víz alá nyomom a kezem.
-Nem, vissza táncolni.
-Kár. Figyelj, Harry, én elég fáradt vagyok, és bár imádok bulizni, valahogy ez ma nem.
-Rendben - sóhajt fel, majd kinyitja az ajtót, és mind a ketten elhagyjuk a mosdót.
Annyira még nincs késő, csupán kilenc óra múlt huszonhét perccel. Szerencsére annyira sokat nem ittam, magamhoz képest, vagy csak túl jól bírom a piát, nem tudom, de elég könnyen haza bírok vezetni. Az út egész csöndesen telik, Harry csak arról mesél, hogy mi történt Eddyvel, mióta nem találkoztunk vele. Ő is valami orvos szerű, vagy olyasmi mint Harry, már nem emlékszem. Igazából Harryre figyeltem, de nem arra, hogy mit mondott, hanem arra, hogy egyáltalán beszélt. Hogy mozogtak az ajkai. Őszintén szólva, az a mély, rekedt hangja borzasztómód képes feltüzelni az embert. Belépve a házba bezárom magunk mögött az ajtót, és a szobám felé indulok. Feldugom a telefonom töltőre, és előveszek egy tiszta alsót meg egy pólót. A szobából kilépve megpillantom Harryt, aki épp a konyhaszekrénynek támasztott csípővel igyekszik egy pohár vizet minél hamarabb eltüntetni.
-Gyors megfürdök, aztán mehetsz - mondom, és becsukom magam mögött az ajtót.
Ledobálom a ruháim, és bemászok a kádba. Tényleg igyekezni akarom, ezért nem is engedem tele a kádat, csak zuhanyzok, de a meleg víz annyira jól esik, hogy egy évig is tudnék alatta állni. Körülbelül öt perccel később végre ráveszem magam, és kimászok a kádból. Felveszem a pizsamaként szolgáló fekete alsót és pólót, majd megmosom a fogam. Szemezek egy sort a tükörképemmel, és arra a következtetésre jutok, hogy itt lenne az ideje végre megborotválkoznom. A baj csak az, hogy még így is túl jól nézek ki, na és persze túl lusta is vagyok hozzá.
Kilépek a fürdőből, Harry pedig egyből felpattan, és kis zöld pizsamáját szorongatva a fürdőszoba felé indul. Az ajtóban megtorpan, hozzám szól, engem is megállásra késztetve, félúton a szobám felé, ahol már a jó puha ágyam várt.
-Lou.
-Harry? - kérdezem fáradtan, közelebb lépve egyet.
-Megkérdezhetem, hogy... - nyel egy hatalmasat, és megköszörüli a torkát. -Mi most hogy is állunk?
Gondoltam, hogy nem úszom meg, előbb vagy utóbb ez a beszélgetés meg fog történni. A gond csak az, hogy túl fáradt vagyok már ehhez, és nem akarok olyat mondani, amit kipihenten, nem mellesleg józanon sem tennék.
-Valami hasonló beszélgetésünk már volt, és akkor mondtam is, hogy...
-Hiba volt - vág közbe.
-Nem volt az. Figyelj, Harry! Te tök jó fej vagy, igazán kedvellek, de te egy pasi vagy, és bár be kell vallanom, hogy nem akármilyen, ez nem változtat a tényen, hogy...
-Egyel több fasz van a lábam között, mint kéne, vágom - morogja, és becsapja maga mögött az ajtót.
-Nem így értettem - nyitok be egyből, miközben Harry egy törölközőt keresve guggol a kézmosó alatti szekrény előtt.
-Akkor kifejtenéd, mégis hogyan? - egyenesedik fel, a lila törölközőt pedig a mosógépre dobja. Mindig elfelejtem, mennyivel magasabb, mint én.
-Tudod, nekem eddig csak barátnőim voltak, és ez annyira fura, meg új nekem. Na és persze mit gondolnának az emberek? Azt, hogy ez undorító, és igazuk is lenne, mert...
-Undorító vagyok? - kérdezi Harry lefele görbülő szájjal, mire az én gyomrom egy hatalmasat ugrik.
-Dehogy Harry, te csodálatos vagy, meg minden, de... Áhh! - nyögök fel, tenyerem az arcomra szorítva.
-Gyere el velem holnap vacsorázni, úgyis már mára is az volt a terved.
-Nem fogok randizni veled - jelentem ki csípőre tett kézzel, mélyen a szemébe nézve.
-Ki mondta, hogy ez egy randi? - kérdezi játékos vigyorral az arcán.
-Akkor ez csak egy baráti kis vacsora. Az úgy rendben van.
-Uhum - bólogat. -Két jó barát, akik pár napja dugtak, csak úgy szórakozásból elmennek egy drága étterembe. Aha, jó, ez nálam is mindennapos - mosolyog.
-Harry!
-Csak megünnepeljük, hogy véget ért a nyomozás, rendben?
Az túlzás, hogy véget ért, de nem akarom vele vitatkozni, helyette bólintok, majd állok még ott egy percet, mikor észbe kapok, és gyorsan magára hagyom a göndört.
Nagyon jól esik végre az ágyban lenni. A hátamra fekszek, kezem a hasamra téve, és bámulom a plafont. Gondolkodom. Mindenen. Az a minden tulajdonképpen az éppen zuhanyzó bongyorit jelenti. Nagyon vegyes érzéseim vannak vele kapcsolatban. Ijesztő, hogy egyáltalán vannak érzéseim vele kapcsolatban, pedig nagyon nem kéne.
Sóhajtok egy nagyon, leoltom az éjjeli lámpát, magamra húzom a takarót, és oldalra fordulok. Hallom, ahogy a fürdőszobában elzáródik a víz, nem sokkal később már kattan is a zár, lekapcsolódik a villany, pár másodperc múlva pedig egy másik ajtó csukódik, utána viszont csönd. Harry bement a szobájába.
Harry.
Ez valószínűleg az az alsógatyám, amelyikből véletlenül egyel kisebb méretet vettem, mint kellett volna. Vagy nem tudom.
-𖧷-
With love, B&R <3