HARRY STYLES
Ez a nap is legalább olyan átlagosan telik, mint a többi. Reggel az ébresztőórám idegesítő hangjára kelek. A szemem dörzsölve ásítozom, és majd meghalok az álmosságtól, pedig viszonylag jól, és sokat aludtam. Lemegyek a konyhába, és elkészítem a kávém. Mint mindig, egy kevés a keserű italból, egy kis tej, és egy kockacukor. Tökéletes. Élni sem tudnék a fekete ital nélkül. A nappaliból nyíló erkélyhez cammogok, ahonnan gyönyörű a kilátás London utcáira, ami már ezen a korai időpontban is igen nagyon zsúfolt. Minden reggelem ugyan így indítom, ott ülve, és merengve minden apróságon, miközben eltüntetem az életet adó italom. Most is így teszek, épp a tegnapi nap jár a fejemben. Egy újabb, igen különös halálesetet zártunk le. A forró kávém szürcsölgetem, miközben itt motoszkál a fejemben a gondolat, ami minden alkalommal, ha meló van. Eszembe jut, hogy vajon miért akar valaki gyilkolni, és ezzel tönkretenni az életét. Inkább csak gyorsan elhessegetem ezeket a gondolatokat, megiszom a maradék kávém, majd miután összeszedem magam, elindulok a munkahelyemre.
-Mi az isten? - kiáltok fel, amikor valaki a semmiből hirtelen fékez előttem, így majdnem összeütközünk. Bár ez maximálisan az ő hibája, mégis úgy nyomja a dudát, mint valami őrült. Meg merem kockáztatni, hogy az is. Gyors elhajtok mellette, arra sem méltatva, hogy megnézzem, ki ez a barom. Az út, és a rádióban bömbölő Bruno Mars valahogy jobban izgat. Bemegyek az intézetbe, meg sem állva a boncteremig, mert úgy emlékszem, hogy ma még van melóm, de mikor beérek, rájövök, hogy semmi. Érdekes, mert tegnap azt mondták ma biztos be kell jönnöm még utoljára átnézni Mrs. O'Kelly testét, viszont nem találok itt senkit, az akták sincsenek sehol sem. Hazafele útba ejtem a rendőrséget. Kenny, egy igen klassz rendőrcsaj, amolyan társféle számomra, igen sok ügynél kerültünk össze az utóbbi pár hónapban. Biztos vagyok benne, hogy tegnap úgy váltunk el, utoljára még átnézzük az ügyet.
-Jó napot! - köszönök barátságosan Davisnek, akivel az évek alatt, mondhatni, haverok lettünk.
-Jó napot Dr. Styles! - köszönt a rendőrfőnök, fel se nézve az előtte heverő millió papírból. -Mi járatban?
-Csak azért jöttem, mert ma randim lett volna Kennyvel és a hullával, de ő nem jött be, el sem érem, szóval így most sok dolgom nincsen.
-Az akkora baj? - kérdi viccelődve, és szeme alatt hatalmas ráncok jelennek meg, ahogy mosolyog.
-Nem, dehogy, csak furcs, mert nem erről volt szó, és mint mondtam, Kenny meg fel sem vette a telefont, meg sem tudtam vele beszélni, hogy akkor most mi legyen - vonom meg a vállam, és Davis végre rám vezeti fekete szemeit. -De nyilván örülök, hogy jelenleg nem kell egy holttest belsejében turkálnom.
-Szerencsés nap ez a mai, Styles, ezek szerint, magának különösen - vonja meg a vállát, majd még leír két szót az előtte heverő papírra, aztán beleteszi egy piros mappába, és folytatja. -A mai legsúlyosabb bűntény a reggeli duplacsokis muffinom elfogyasztása volt - vigyorodik el, de látszik a fáradtság a szemében, gondolom a sok papírmunka miatt, hiszen annak ellenére, hogy a mai nap semmi komolyabb nem történt, most is az iratok felett görnyed.
Végül, mivel jobb dolgom nincsen, elindulok haza. Edzem, rendelek pizzát, mert egy kellemes két órás futás-súlyzózás után igazán megérdemlem, még ha ennek így nincs is értelme. Elhelyezkedem a kanapén, ölemben a laptopommal. Elindítok egy sorozatot, és mire következőleg magamhoz térek, már nyolc óra is elmúlt. Tartalmas nap volt.
-Szia, anyu! - köszönök vidáman fél órával később, amikor éppen a kötelező napi telefonhívásunkat folytatjuk. Szerencsésnek érzem magam, mert anyával borzasztóan jó a kapcsolatom. Minden nap dumálunk egy kicsit, még ha nincs is igazán semmi, amiről beszélni lehetne.
-Szia, drágám! - csendül fel anya vidám, de fáradt hangja. -Milyen volt a napod?
-Nagyon unalmas. Eseménytelen. Bár - mosolyodom el halványan - örülök, hogy az előző ügyet le tudtuk zárni, új gyilkosság pedig nem történt.
-Én is örülök neki - feleli, és egy percig csend telepszik ránk, amit végül anyu tör meg. -Ha nem gond, én most elköszönnék. Már reggel hatkor jöttek a vízszerelők, aztán egész nap semmi nyugtunk sem volt. Na meg, a fejem is hasogat.
-Rendben, akkor... Jobbulást!
-Köszönöm - válaszol, és hallom a hangján, hogy elmosolyodik. -Aludj jól, kisfiam!
-Anyaaa... - forgatom meg a szemem. Mindig ezt csinálja. Az ő fejében még nagyjából tíz éves lehetek, és sokszor így is bánik velem, de őszintén, valahol még élvezem is, hogy én vagyok anyuci huszonöt éves kicsi fia. Anyu kuncog a vonal másik felén, majd véget vet a hívásnak.
Már békésen húzom a lóbőrt, amikor hirtelen megcsörren a telefonom. Chris. Rohadt Chris. Na jó, a srácot igazából bírom, de tudom jól, ő csak akkor hív, ha meló van. Szegény fiú a telefon szerepét tölti be az őrsön.
-Chris, tudod te hány óra van? - morgom, miután kidühöngöm magam, és elnyomok egy hatalmas ásítást.
-Igen, Harry, háromnegyed egy - sóhajt. Valószínű, hogy ő is éppen annyira örül ennek az egésznek, mint én.
-Megkérdezhetem, mi a bánatért hívsz ilyenkor? - teszem fel a kérdést, bár sajnos pontosan tudom a választ, mégis rákérdezek, hogy halljam az ő szájából, hátha véletlenül tévedek.
-Gyilkosság történt - mondja, hangjában ott cseng az álmosság, de csöpp ijedtséget is vélek felfedezni. Nem hiszem, hogy a haláleset gondolata van rá ilyen hatással, inkább csupán a reakciómtól tart.
-Rendben - sóhajtok, és feltápászkodom. -Egy órát kérek. Addig is, ne nyúljon senki sem a testhez. Ismétlem, senki!
LOUIS TOMLINSON
Egy újabb nap ami unalmasan, és annál korábban indul. Kinyomom a lassan már öt perce mellettem zenélő telefonomat, majd egy hatalmas nyújtózkodás után kicammogok a konyhába, azt remélve, hogy a reggeli teám elfogyasztása után talán kedvem is lesz élni. Gyülölöm a kávét, rosszul vagyok már csak a szagától is, ezért számomra tökéletes napindító egy hatalmas bögre epres zöldtea. Az a legjobb. Miután felforr a víz, beleteszem a teafüvet és a mézet, és mivel erkélyem nincs, a konyha ablakom nyitom ki, hogy egy széket odahúzva, a párkányra könyökölve igyam meg az italom. Fáradt szemekkel csodálom a még homályba burkolózó London meseszép fényeit. Csupán egy fekete boxer van rajtam, így a nyitott ablakon beszökő áprilisi szellőnek köszönhetően a testemet kirázza a hideg, de nem fázom. Legalábbis annyira nem, hogy feláljak, és magamra vegyek valamit.
Szombat van. Úgy tervezem, az egész napot lustálkodással töltöm, hiszen semmi dolgom nincsen, csupán egy óra múlva be kell mennem az őrsre, és leadni a Wilson ügy aktáját. Beteg volt, az biztos, de istenem, úgy imádok minden ilyet. Kicsi korom óta megszállottja vagyok minden olyan filmnek, sorozatnak, aminek akár csak kicsit is köze van a gyilkosságokhoz, hullákhoz, nyomozásokhoz. Ezért is választottam ezt a hivatást, drága édesanyám nagy örömére.
Üldögélek még kint egy kicsit, majd miután édes italom minden cseppjét elfogyasztom, nagyot sóhajtva teszem a bögrém a mosogatóba, és indulok el a fürdőbe, hogy aztán mehessek az őrsre.
-Mi a fasz, mit csinálsz?! Ember, itt vagyok! - dudálok rá a bolond sofőrre, aki hátulról majdnem nekem hajt hatalmas fekete autójával. Ahogy elhalad mellettem, miközben megelőz, és az ablakon át látom a hosszú, göndör barna tincseket, és a napszemüveget, ami szemeit takarja, megjegyzem feleslegesen, mert a nap nem is süt, egyből felkiáltok. -Hát persze, hogy egy nő! Miért nem lepődöm meg?
Gyorsan leparkolok az őrs előtt, majd kényelmes tempóban a rendőrfőnök irodája felé veszem az irányt.
-Ez igen Tomlinson, szép volt! - mondja mosolyogva az öreg, miután átnyújtom neki a vaskos kék mappát.
-Köszönöm, Rendőrfőnök úr.
-Davis... - forgatja meg a szemét, amolyan, 'már milliószor mondtam' módra, én meg csak elmosolyodom.
-Köszönöm, Davis.
-Megtenné, hogy miközben megy ki, leadja ezeket a papírokat a portán Helennek? Köszönöm! - szól utánam, mikor már csukódik az ajtó mögöttem. Elveszem a mappát, amit nyújt felém, a papírjaiból fel sem pillantva, majd elkezd valakit tárcsázni, és kezével jelzi, itt az ideje távoznom.
***
-Igen, anya... Igen, tudom... Huszonhét vagyok, ennyit csak meg bírok oldani... Jó rendben... Én is téged, szia - nagyot sóhajtva teszem le a telefont, és zárom be magam mögött az ajtót, amin éppen, hogy csak beléptem. Anyával eléggé érdekes a kapcsolatunk. Nem nevezném feltétlenül rossznak, inkább azt mondanám, olyan semmilyen, de ez egy hosszú történet. Már este van, az egésznapos pihenésem ott bukott meg, ahogy az őrsről kiérve megláttam Jamie-t, a legjobb barátomat. Elmentünk kajálni, aztán felmentünk hozzá, és szarrá vertem a kedvenc Xboxos autóversenyzős játékunkban. Lehet kínos, hogy ennyi idősen is még ebben leljük a legnagyobb örömünk, de tökmindegy.
Bebotorkálok a sötét nappaliba, majd villanyt nem is kapcsolva, egyből a távirányítóért nyúlok, hogy keressek valami értelmetlen műsort, amire már öt percen belül is nagyon jót fogok aludni. Ez így is lett, pillanatok alatt elnyom az álom. Békésen szunyókálok a kanapén, mígnem a telefonom idegesítően elkezd zenélni, jelezve, hogy valamelyik idióta éppen most hív.
-Mi a jó isten... - keresem a készüléket résnyire nyitott szemekkel, amik azonban egyből kipattannak, amint meglátom, hogy háromnegyed egy múlt.
Chris hív. Kurva jó, ebből már tudom, mi következik. Chris is az őrsön dolgozik, és csak akkor hív, ha meló van. Bár alapból jó fej, kedvelem, mindig elátkozom, valahányszor felvillan a neve a képernyőn.
-Mit akarsz? - szólok bele kicsit sem kedvesen. Bírom őt, de amikor hajnalban hív, fel tudnám rúgni a holdra. -Bármi is az, szerintem igazán ráér holnapig, nem? - tudom, hogy egyáltalán nem ér rá, egy percet sem kéne várnom, de olyan kényelmesen fekszem itt. Semmi kedvem felkelni. -Halott, úgysem megy sehova.
-𖧷-
Helouuu mindenki! Nem tudjuk, mennyire jó ezt csinálni, de arra jutottunk, hogy leszedjük a könyvet, és átjavítjuk, majd újra feltöltjük. Minden nap javítunk egy-egy részt, és naponta fog 'megjelenni'. Mivel már ez a könyv kint volt egyszer, és sokan olvashattátok, így semmi nagy dolog nincs benne, csak tesszük ki naponta, és egy hónap sem kell, kint is lesz újból az egész. Aki először olvassa, annak reméljük, tetszeni fog, aki pedig egészen véletlen a felénél, vagy a végénél tartott, annak hatalmas bocsi! Találkozunk holnap!
2021.04.23. - 2021.08.23.
With love, B&R <3