Itt is az új rész bakukyun kérésére, remélem tetszik ^^
Egy kisfalu lány voltam mindig is, világéletemben abban az aprócska kis faluban éltem, ahol megszülettem. Biztonságot nyújtott, hogy mindenki ismert és szeretett, azonban az egyetem miatt kénytelen voltam felköltözni a nagyvárosba. Eleinte nehézkes volt a beilleszkedés, meg kellett szoknom a hatalmas nyüzsgést, hogy ott nem volt villanyoltas este 9-től. De szerencsére lettek az első napomtól barátaim, így viszonylag könnyen sikerült komfortosan mozognom a városban.
A barátaimmal minden nap, tanítás után, vagy ha volt egy kis szabadidőnk, mindig elmentünk egy közeli kávézóba és csacsogtunk, vagy elvitelre kértük az épp választott italt, aztán nekiálltunk barangolni amerre a lábunk vitt. Ilyenkor mindig rengeteget nevettünk és mosolyogtunk, szinte észre sem vettük körülöttünk a világot, annyira belemélyedtünk a beszélgetésbe. Sosem hittem, hogy az egyik ilyen alkalom miatt fogok belebotlani a férfibe, akivel azóta már hosszú évek óta együtt vagyunk.
~~~
A szokásos csoportunkkal, ami 4 lányból -velem együtt-, illetve 2 fiúból állt, ismét elmentünk a szokásos italainkért a közeli kávézóba, s úgy döntöttünk, hogy jó idő lévén elmegyünk sétálni. Hangosan vihorászva vitattuk meg éppen egyik osztálytársnőnk kínját, miszerint lebukott az egyik tanárral a könyvtárban, mikor megéreztem valaki tekintetét magamon. Körbenéztem, de nem vettem észre senkit, aki engem figyelt volna, így minden figyelmem a barátaimra fordítottam ismét. Csak akkor figyeltem fel valamire, mikor hazaértem a bérelt apartmanomba; egy nagyobb, vörös toll csücsült szépen a táskámban, amit addig félvállon hordtam.
- Hát ez meg..?- pislogtam nagyokat, ujjaim közt pörgetve, mire az felrepült és megcsiklandozta az orrom.- Hé!- nevettem fel, miközben elkaptam.- Téged meg mi lelt?
Nem beszéltem senkinek a dologról, csak kerestem a tulajdonosát a tollnak, ami rengetegszer csikizett meg, amíg tanultam. Nyakláncként hordtam, mert elképesztő szépnek találtam, viszont a bámulások, amiket megkaptam, nem tudtam hova tenni.
Mikor ismételten császkáltunk a városban, a toll újra életre kelt, s megcsikizte az orrom, ezzel felkeltve az érdeklődésem, így körbenéztem. Eleinte nem tűnt fel senki, aztán a tömegben egy szárnyas srác álldogált egymaga, és félretéveszthetetlenül felém mosolygott.
- Várjatok egy picit, mindjárt jövök. Vagy majd beérlek titeket.- mosolyogtam a többiekre, akik ugyan kérdően figyeltek, de belementek és tovább sétáltak. Én kicsit még összeszedtem magam, aztán már mentem is a szőke srác felé.- Azt hiszem ez hozzád tartozik.- emeltem fel mosolyogva a tollat a nyakamból.
- Látom tetszik.- mosolygott.- Valószínű ismersz, de Keigo Takami vagyok.- nyújtotta a kezét vidáman.
- [Teljes Név], örülök az ismerettségnek.- fogtam vele kezet.- És minek köszönhetem ezt a tollat?
- Gondoltam jó kis segítség lenne a védjegyem odaadni, hogy tudd ki érdeklődik irántad.
- Ooh, szóval ez a helyzet?- vontam fel széles mosollyal a szemöldököm.
- Nos, nem tagadom, felkeltetted az érdeklődésem. Benne lennél egy randiban valamelyik nap, ha ráérsz?
- Hmm a szombatom szabad. Akkor valamikor összefuthatunk.
- Remek!- vigyorgott és elővette a telefonját.- Ha megadod a számod, tudunk egyeztetni, hogy mikor menjünk és hova menjek eléd.- tartotta felém a telefont.
- Remélem korán kelő típus vagy, hogy ne kelljen sokat várnom rád.- nevettem el magam és beírtam a számom.- De nekem mennem kell, a barátaim várnak rám.
- Igaz is, nehogy hiányoljanak. Szombaton akkor találkozunk, vigyázz magadra.- simított végig a karomon, mire kissé elpirulva mosolyogtam rá.
- Szia, te is!- azzal el is indultam.
~~~
Daddy bird 🐤💞: Baby bird, akkor ma fel fogsz tudni jönni az egyetem után?
Kaptam az üzenetet 10 óra után pár perccel barátomtól, amit nagy mosollyal olvastam újra. Már másfél éve együtt voltunk, ez pedig a legjobb dolog volt, ami a költözésem óta velem történt.
Me: Persze, pár óra még és ott is vagyok ❤
Daddy bird 🐤💞: Már alig bírom kivárni. Szeretlek, vigyázz magadra idefelé 💕💕
Me: Én is szeretlek ❤❤
Széles vigyorral figyeltem a profra újra, már amennyire tudtam. Gondolataimba valahogy mindig befészkelődött a csirke-ember, de szerencsére még tudtam koncentrálni az anyagra.
Amióta jártunk, rengetegen akartak a barátaim lenni, de tudtam jól, hogy nem miattam, így nem nagyon mentem bele új barátságokba, megvoltam én az addigi kis társaságommal is, akik viszont csak eleinte gondolták hatalmas dolognak ezt, aztán ahogy megismerték Keigot, belátták, hogy teljesen normális ember és jókat lehet vele beszélgetni, egyáltalán nem vág fel a rangjával, hisz mikor nem hősködik, ő is csak egy sima ember.... szárnyakkal.
- Sziasztok, majd találkozunk holnap!- öleltem meg a kampusz kapujában egyesével a barátaim, majd mosolyogva útnak is indultam. Fülembe zenét indítottam, úgy gyalogoltam a kicsit több mint fél óra lábbuszra lévő ügynökséghez. Út közben azon kívül, hogy majdnem elcsaptak egyszer, mert nem figyeltem, semmi érdekes nem történt.
Mikor elértem a hatalmas üvegajtóhoz, benyitottam, fülemből kiszedtem a zenét, amit telefonon meg is állítottam, majd mosolyogva köszöntem és intettem a recepciósoknak. Természetesen már minden alkalmazott ismert, így nem kérdezősködött senki, hogy én mit vagyok kit keresek a nagy épületben, csak nyugodtan indulhattam meg a lift felé. A gombot megnyomtam, vártam egy kicsit, amíg lejött a felvonó, majd beszálltam, s megnyomtam a 6. emeletre szóló gombot. Rajtam kívül még voltak bent páran, de tekintve, hogy hamar kiszálltam, nem kellett sokat egy légtérben lennem velük. Utam egyenesen szerelmem irodája felé vezetett, amit amint elértem, kopogás nélkül nyitottam is be.
- Keigo~!- vigyorogtam, mint a tejbetök. A férfi addig az ablakon bámult kifelé, de amint meghallott engem, azonnal sarkon fordult és széles mosollyal kitárta karjait, amikbe belefutottam, így szoros ölelésbe vont.
- Már kezdtem aggódni, hogy valami bajod esett útban ide.- nyomott puszit ajkaimra.- De örülök, hogy itt vagy, [Név]-chan.
- Csak természetes.- mosolyogtam szemeibe felnézve.- Nagyon hiányoltalak ám.- biggyesztettem le alsó ajkam, mire felnevetett és megpuszilta az orrom.
- Te is nekem, Baby bird. Két napig távol tőled.. Igazi kínzás volt ám.
- Ne is mondd, nagy önuralom kellett ahhoz, hogy ne kérjek találkozót és a tanulásra koncentráljak teljesen..- sóhajtottam fel, mire kuncogva döntötte fejét az enyémre, így lehunyva a szemeim elmosolyodtam ismét.- De megérte... Jut eszembe, kéne egy pulcsi csere, a mostaniból kiszagoltam minden illatod...
- Csak azzal aludtál?- cukkolt, mire felhorkantam.
- Már hogyne aludtam volna azzal? Ha már nem láttalak, legalább az illatod akartam érezni... Túlságosan hiányoztál.
- Édes vagy, [Név]-chan.- nyomott nagy, cuppanós puszit a fejtetőmre.- Jól esik hallani, hogy ennyire fontos lettem neked.
- A világ minden kincsénél is fontosabb vagy nekem, Keigo.- húzódtam el tőle, s legszebb, legőszintébb mosolyommal ránéztem, mire kezei közé fogta óvatosan az arcom.
- Ez az a mosoly... 7 billió mosoly, de a tiéd a kedvencem. Ebbe a mosolyodba szerettem bele.
- Ke-Keigo...- néztem oldalra, teljesen rák vörös fejjel, mire ő csak jóízűen felkacagva húzott egy újabb ölelésbe.
- Ma este van kedved átjönni?
- Hogy ne volna.- motyogtam hozzábújva, miközben elárasztott a fékezhetetlen szerelem. Az utóbbi időszakban már sokadjára, újra és újra.