- Fu, te most nagyon halott vagy
– ugrottam volna neki, hogy majd húzzam magammal az ágyba, de persze nem is értem mit vártam mikor én milliószor gyengébb vagyok nála.
- Nem hinném. – nevetett fel és újra az ágyra dobott, csak ezúttal gyorsan lábaim közé feküdt és lefogta a kezeim.
- Ne merj csikizni. – alig mondtam ki elkezdett csikizni mindenhol, már nem kaptam levegőt és a tüdőm is fájt, szóval rögtönöztem. Megrúgtam. Ott. És egyből megbántam. Összekuporodva dőlt mellém szemeit erősen lehunyva – Ó, basszameg! Ne haragudj! – lökdöstem, mert fejét beletúrta a párnába. – Héé! Hahó! Ne csináld már. – próbáltam valahogy megmozdítani, de mint egy kő, feküdt ott és nem mozdult. Láttam, hogy kicsit meglazult a teste és rögtön próbáltam hanyatt fordítani. – Te most szórakozol velem? – keltem ki magamból mikor megláttam, hogy visszatartotta a nevetését. – De utállak már téged is. – keltem fel az ágyból, de egyből visszahúzott.
- Engem is? – fektetett hanyatt és felém kerekedett.
- Ja, az az idióta Graham is kiröhög, ha sajnálkozom.
- Ki az a Graham? – ült rám lovagló ülésben.
- Hát Joaquin. – csaptam össze a tenyerem. Arcizmai meglazultak a név hallatán.
- Ja, hogy ő. – nézett még mindig mélyen a szemembe.
- Joshua... féltékeny vagy még rá? – támaszkodtam fel a könyökömre.
- Nem... Vagyis, próbálok nem az lenni rá. – szívta be ajkait.
- Nincs rá okod, te is tudod. – simítottam végig lábán.
- Tudom, de akkor is zavar, ha más fiú közelében vagy. Mikor szeptemberben először nekem jöttél. – mosolyodott el visszagondolva az emlékre. – Akkor fellángolt bennem valami, aztán megint nekem jöttél. Csak akkor hirtelen hideggé váltál.
- Tudod, hogy miért. – néztem rá szögegyenesen mire kérdőn felhúzta a szemöldökét. – A pletykák. – próbáltam egy szóval elmagyarázni. Értette.
- Hát persze. – nyelt egy nagyot. – Aztán másnap próbáltam közeledni feléd, akkor is ellenszenves voltál.
- Azt is tudod miért. – fújtattam és csak egy aprót bólintott.
- Utána egyre jobban kötődtem hozzád, próbáltam elnyomni ezt az érzést, de képtelen voltam. Egy teljes hónapon át győzködtem magam, hogy biztos csak rosszul érzem. Utána jött amikor még közelebb kerültünk egymáshoz. – hajolt közelebb és fejem mellett megtámaszkodott kezével. – És megkaptalak. És nem fogom hagyni, hogy lecsapjanak a kezemről. – jött jobban felém és már csókolt volna meg, de szájára tettem az ujjam.
- Sose mondd, hogy megkaptál. Nem vagyok egy tárgy, egyrészt. Másrészt pedig. – kezdtem be és egy csókkal fejeztem be, amibe belemosolygott. – Tudod Davis, sosem gondoltam volna, hogy egyszer itt fogok lenni. Veled. – túrtam bele hajába.
- És? Milyen érzés? – vette viccesre a figurát.
- Hát nem is tudom. Érdekes, érdekes. – szálltam bele a hülyülésbe.
Nevetve segített felülni, elkezdett pakolni (most már tényleg) én pedig az ágyon ülve figyeltem őt. Fogott egy sporttáskát beledobált mindenféle ruhát, és felém fordulva kijelentette, hogy kész.
- És a sulis könyveid? – nevettem fel.
- Az nem kell. – rántott egyet a vállán és az ajtó felé indulva kinyitotta azt. – Milédi! – engedett előre én pedig a ruhájába kapaszkodva húztam magam után.
Nem tudom mennyi ideig voltunk náluk, de mikor kiléptünk épp a lenyugvó Nap tetejét lehetett látni. Kilépve az utcára már azért éreztem, hogy hideg van így az otthoni bundás kis kabátom összehúztam és, mint egy eszkimó úgy léptem Joshua mellé.
- Sajnálom, kénytelen vagy így felvállalni. – bújtam a kabát hosszított nyak része alá, mert tényleg nagyon fáztam.
Felém fordult és ráadásként még a fejemre húzta a bundás kapucnit.
– Így ni. Minél többet takarjon. – adott egy gyors puszit, ujjait enyémre kulcsolta és elindultunk.
Egyre sötétebb volt, mikor egy négy fős fiúcsapat jött velünk szembe. Megszorítottam Joshua kezét és jelzésként ő is megszorította az enyém. Kapucnim alól kilesve néztem, hogy kik azok, de nem igazán ismertem fel őket még a hangok alapján se. Amint elhaladtak mellettünk egyből elhallgattak.
- Davis? – szólalt meg valamelyik. Hátra fordultunk és Elijah- val meg a kis csapatával találtuk magunkat szembe. – Kit látnak szemeim. – lépett közvetlenül elém. – Remélem tudod, hogy rossz dolgot követtél el. – ekkor fellángolt bennem a magabiztosság, letűrtem a kapucnim és felszegett állal néztem rá.
- Nem hiszem, hogy volt ebben bármi rossz. Nézz már magadba. – szúrtam mellkason. Joshua el akart húzni onnan, de közbe szóltam. – Nem kell, nem kell. Hagyjad csak. – néztem rá mire ő lazán bólintott. – Hány lányt is aláztál meg? Ja tényleg, tíz után már nem számoltad. – néztem rajta végig undorodva. – Megérdemled mind azt, amit az élet lassacskám vissza fog neked adni. – fejeztem be és hátat fordítva neki indultam el, de ekkor erősen megszorította a karom és visszarántott.
- Még egyszer így megszégyenítesz az iskola előtt, te is úgy végzed, mint azok a lányok.
Lendítettem a karomon és pofon vágtam.
– Ne provokálj! – mondtam majd láttam ahogy ő is lendíti erős kezeit. Joshua rögtön lefogta és nyomta neki hátrább és hátrább amíg nem kezdett el jajgatni.
Húha! 300 megtekintés! Elképesztőek vagytok, nagyon köszönöm!!!! <3