Breathe (Dramione Fanfiction )

IX. Plastic hearts

Az éjszaka mindig is sok rejtélyt és titkot emésztett el. Egyszerre volt békés és félelmetes. A klubhelyiség kandallójában pattogott a tűz, az ablakon beszűrődő holdfény világosságot teremtett. Hermione Granger a díványon üldögélt egy pokróccal betakaródzva. Képtelen volt álomba szenderülni. Hánykolódott az ágyban, miközben Ginny békésen szuszogott. Ezért is inkább kijött, hogy nehogy felébressze nyugtalanságával. Hideg volt, de a kandalló melegsége kicsit felolvasztotta merev végtagjait. Arcán táncoltak a lángok narancssárga fényei, szemeiben visszatükröződtek a pattogó szikrák. Egyszerre gondolt milliónyi dologra. Mindig kikristályosodott valami az elméjében, de pár pillanattal később visszahullott a bizonytalanság mezeire.

Szerette volna megtanulni kezelni az új helyzetet. Azt is remélte, hogy Lavender feladja ezt a gyűlöletet és elfogadja, hogy Ron és ő továbbra is barátok maradnak. Még ha ettől egészen távol is álltak. Aztán elhatározta, hogy kinyomozza mi Ginny baja. Nem volt ostoba, látta, hogy barátnője stresszel, de egy szót sem ereszt el a helyzetről. Harryvel mégis ugyanúgy viselkedtek, mint eddig. Ő, mint Hermione Granger kötelességének érezte, hogy békét teremtsen. Azt is fejbe vette, hogy tanulmányaira jobban kell fókuszálnia, mivel gondolatait teljesen lekötötték az ismeretlen levelek. Az a kézírás, amely annyira piszkálta a fantáziáját. Na meg persze a tény, hogy közelebb és közelebb került az ismeretlenhez. Annyira, hogy lassan úgy érezte másképp nem lehet vége, csak, ha megismeri a kilétét. Határozottan eldöntötte, hogy ezt az elkövetkező napokban meg kell tennie. Úgy figyeli majd a tekinteteket és mozdulatokat, mint még soha. Az illető is kötődik hozzá, a barátja. Akaratlanul is azzá avanzsálta magát. Eddig élvezte az ismeretlenségét, hogy rejtélyes. Az elméjében egy helyes hollóhátas fiút látott, aki intelligens, arrogáns és vicces. Valahogy teljes volt a kép, azt pedig nem hitte, hogy csalódni fog. Tekintve, hogy az illető teljesen biztosította őt borzalmas aurájáról és karakteréről. Amelyet persze Hermione nem hitt el. Aki ennyire öntudatos, aki ennyire tisztában van saját hibáival és emellett is képes hiú és arrogáns lenni, az nem lehet hétköznapi személy. Nem akart kötődni legnagyobb kritikusához, de a szíve azt súgta, hogy nincsenek határai. Teljesen megváltozott ő maga is. Nem érdekelte mások véleménye, egyedül a barátaié, értük pedig hajlandó volt küzdeni tűzön-vízen át.

Draco Malfoy az ablakpárkányra támaszkodott és figyelte a felkelő nap sugarait, amint rubintosan megszínezték az égboltot. Azt kívánta bárcsak ilyen határtalanul szabadnak érezhetné minden mozdulatát. Nem állnának az útjába a gátlásai, s reményei. Szebb napokról álmodozott. Maga mögé pillantott, látta Blaise kinyúlt alakját az ágyon. A fiú aprókat horkantott, de teljesen békés és kisimult volt. A szőke irigyelte, hogy barátja nem ébredt fel százszor egy éjszaka alatt, nem hallott suttogást álmában és nem látta azokat a sötét alakokat, akik mellett ő is felnőtt.
Draco az utóbbi időben sokszor megfeledkezett a szüleiről, pedig ők gyakran írtak neki. Hiányolták. Lucius akármilyen nemesi karrierje már rég megfeneklett és magához mérten egyszerű dolgokkal foglalkozott; sötét hatalmú tárgyakat gyűjtögetett, próbált feleségéhez közelebb kerülni, az átlagos embereket pedig kerülni. Pár hasonló múltú barátjával tartotta magát elfoglalva hétköznapjain. Pont ezért hiányolta a Malfoy házaspár az egyetlen fiát. Mert nem irányíthatták őt többé, nem babusgathatták. Draco eltaszította őket magától. Időre volt szüksége. Eltette a leveleket a bőröndjébe és gondolt rájuk. Tudta, hogy ha nem is megy haza karácsonykor, akkor is ír majd nekik valamit. Legyenek boldogok. De neki kivételesen a saját érdekeit kellett néznie és az pedig a távolság volt.
Aztán eszébe jutott Hermione és elmosolyodott. Barátok lettek, ezt már ki merte jelenteni. Ámbár egyetlen akadály még mindig előtte állt. Hogy leleplezze magát. Nem szerette volna, nem bírta elképzelni, hogy megtegye. Túl kényelmes volt a névtelenség, de érezte, hogy Granger nem fogja hagyni és nem fog sokáig várakozni. Vagy eltűnik, vagy kitalálja ki is ő valójában. Erre pedig ki kellett találnia valamit.