Breathe (Dramione Fanfiction )

XVII. In The Morning

A téli szünet gyorsabban eltelt, mint akárki gondolta volna. Csupán egy pislogás elég volt, hogy hirtelen megint a kofferekbe pakolás és sietség legyen úrrá az Odún. Ronald Weasley komoran rángatta ki a csomagjait a szobájából, eszébe sem jutott, hogy varázslathoz folyamodjon. Hermione titka megpecsételte az elkövetkező napokat. Tele volt dühhel, tanácstalansággal és persze lelkiismeretfurdalással, amiért hagyta őt elmenni mielőtt megbeszélhették volna. Mindig ez történt. A lány szomorú tekintettel hopponált el, ő pedig nézte, ahogy ezzel együtt újra kilép az életéből. Gyáva volt. Félt, hogy a hallottak felfordítanak mindent, amit felépítettek. Malfoy akármikor képes lett volna elvenni tőlük a lányt, és ellenük fordítani. Túl könnyűnek tűnt egy olyan alak számára, mint a szőke mardekáros. Ron lerántotta a lépcsőn a bőröndjeit és felszisszent, amikor a lábujjára esett az egyik. A húga rosszallóan lépett oda, és arrébb tette a megtömött csomagot.

– Lenyugodnál végre? – förmedt rá Ginny. – Két nappal ezelőtt történt, nem tudom mi olyan nehezen megemészthető, amikor te ugyanúgy Parkinsonnal kokettálsz! Semmi különbség nincsen.

Ron felegyenesedett, és haragosan ellenkezett. – Nem kokettálok senkivel és nem ugyanaz! Pansy soha nem szervezkedett ellenünk, csak gonoszkodott veletek! És ő nem állt be a halálfalók közé, mint az a görény!

A Weasley lány csípőre tette a kezét, ez pedig nem jelentett jót. Készen állt barátnője védelmére kelni. – Malfoy semmi rosszat nem tett az utóbbi időben, de szerintem Mione el bírja dönteni egyedül is, hogy mibe kezd bele. Egyébként Ronald Weasley a te döntéseidet ő mikor szidalmazta egy szóval is? Eltűrte, hogy Lavender minden lehető alkalommal bántsa és azt sem bánta, hogy Pansy Parkinson, aki régen folyamatosan kicsúfolta a barátod legyen, mert jót akar neked és bízik a döntéseidben! Miért nem vagy képes elfogadni, hogy mindenki más helyen lelhet boldogságra?

Ekkor Harry lépett ki a konyhából a maradék karácsonyi sütit majszolva. Minden egyes szót hallott. Ő is kicsit viharos helyzetben volt, ugyanis egészen eddig bele sem gondolt, hogy Ginnynek miért lehet igaza. Túlzottan sokat sérült Malfoy miatt az évek során. Már-már természetes volt, hogy védje az egyik legjobb barátját tőle. – Megértem Ront, azért emlékezzetek Malfoy mekkora egy patkány volt és minden létező alkalommal hátba szúrt minket.

– Arra nem gondoltok, hogy ezt Hermione is tudja, de megváltozott az idő során? Annyira magunkkal voltunk elfoglalva, hogy észre se vettük mennyi mindenen ment keresztül – fogta a fejét Ginny, hiszen önmagát is ostorozta mindenért. Vak volt.

– Ez igaz – sóhajtott Harry és lesütötte a szemét.

– Kérlek mondd már el, hogy hogyan történt! Nem tudom felfogni mikor és hogyan nem vettük észre! – értetlenkedett Ron, miközben kitárta a karjait. Húga az égre vetette tekintetét, majd felsóhajtott.

– Még az év elején kezdődött... – de nem fejezhette be.

– Már akkor? Ezt nem hiszem el... – fortyogott a bátyja, de Ginny nem tűrte tovább.

– Elmondhatom, vagy félbe fogsz szakítani minden mondat után? – a lány kiabált ezúttal, de a fiúk csak megszeppenve bólintottak. – Köszönöm. Hermione olvasott egy könyvet és hagyott egy jegyzetet benne. Mikor kiment a könyvtárból Malfoy kíváncsi lett, elolvasta és felháborodott. Válaszolt neki névtelenül valamit a szokásos borzalmas modorával. Elkezdtek beszélgetni ilyen cetlikkel, és a végére jóban lettek, mert ítélkezés nélkül megismerhették egymást – itt Ginny nyomatékosan Ronra nézett. – A bál estéjén találkoztak először, ott tudta meg, hogy Malfoyjal beszélgetett végig. Ugye te veled akkor éppen szakítottak, Harry és én pedig... nos elvoltunk. Utána találkozgattak titokban, leveleztek tovább és most itt vagyunk.