Vakáció Jonas Módra

30. Fejezet (Auróra)

- Szerintem le kéne lépnie cica - hajolt közel a nőhöz, hogy fülébe súghassa. Lélegzetétől és közelségétől kirázta a hideg Aurórát. Ahogy hajolt volna el a férfi megcsillant pisztolya markolata, mire a riporternek megszületett a végső terve. Elnyomta fejében az egyre hangosabban tiltakozó hangokat, összeszedte minden bátorságát és akcióba lendült. Jobb kezével megragadta a fegyvert, kihúzta az öv szorításából, majd a férfi mellkasának szegezte. Ötlete sem volt, hogy jól fogja-e, ki van-e biztosítva vagy használható-e, de abban biztos volt, hogy ez az egyetlen kiút. A férfi felemelt kézzel hátrált lépést, majd ugrásra kész embereit leintette.

- Huǎnjiě! Wǒ néng yìngfù nǐmen zhǐ chǔlǐ nà liǎng gè! (Nyugalom! Meg tudom oldani. Ti csak foglalkozzatok azzal a kettővel!)

A két verőember visszafordult a lányhoz és apjához, de nem vették le szemüket Auróráról sem. Bármit megtettek volna, hogy megvédjék főnökük életét.

- Kezdem érteni, miért választotta magát az a Jonas fiú - mondta zsebébe csúsztatva kezeit.

- Azonnal mondja meg nekik, hogy engedjék el azt a lányt és a férfit különben lelövöm magát! - fenyegette meg hadarva a nő. Keze megremegett a fegyver súlya alatt. Szíve percről-percre hevesebben vert. Egyre jobban egy borzalmas rémálommá váló horrorfilm forgatáson érezte magát.

- Fogott már kezében pisztolyt? - kérdezte eldöntve fejét a férfi. Auróra nem reagált, csak lepillantott az ujjai közt szorongatott CZ Shadow 2-re.

- Már tudja milyen egy emberre szegezni, de azt is, milyen lelőni valakit? - folytatta tovább, miközben neki nyomta mellkasát a fegyver meleg csövének. A nő ujja a ravaszon volt, de nem tudta megmozdítani. Úgy érezte, mintha kővé dermedt volna a keze.

- Nem mondom el újra. Engedje el őket! - követelőzött Auróra kissé megemelve állát.

- Tudja a seregnél a kiképzőm az arcomba nyomta a pisztolyt, hogy megszokjam a fegyver közelségét. Volt mikor a forró csövét neki nyomta a számnak, hogy érezzem a friss puskapor szagát - mondta a férfi lehúzva fejéről kapucniját. Auróra lélegzete elállt, mikor meglátta. Az étteremből kiszűrődő fényben tökéletesen kirajzolódott a katona vágásokkal teli arca. A nő tekintete megakadt egy lőtt seben szája bal sarkától pár centire. Légzése felgyorsult, mellkasa olyan ütemben emelkedett és süllyedt, mintha lefutott volna egy maratont. Keze elfáradt és egyre jobban szerette volna elengedni a fegyvert, de nem engedhetett a támadóknak. Hiszen egy fiatal lány és az ő apjának az élete forgott kockán.

- Na mi lesz!? Nem lő le? - kérdezte kihúzva magát a katona. - A kis énekes barátja nem tanította meg hogyan kell ezt használni? Mondjuk, hogy is tette volna, ha túl gyáva hozzá - hergelte tovább a nőt egyre közelebb lépve hozzá. Aurórának eszébe jutott Nick, és ahogy ott hagyta a reptéren. Látta maga előtt Bellát, ahogy elrohan ellopva telefonját és hagyva, hogy Auróra egyedül kóvályogjon a városban. - Az egész Bella terve volt - jutott végső következtetésre a nő. Ahogy belemerült gondolataiba és közben hallotta az idegen katona rideg szavait egyre jobban elöntötte a forró düh.

Már csak fél méterre lehetett a férfitől, mikor nem bírta tovább hallgatni Nick szidását és haragból meghúzta a ravaszt. Abban a pillanatban, hogy elsült a fegyver Auróra behunyta a szemét és egy elfojtott sikoltás hagyta el száját. Ahogy a pisztoly visszarúgott a nő keze megrándult hátra. A hangos zajtól csengett a füle és semmit nem hallott tőle. Egy hosszúra nyúlt pillanatig nem mert megmozdulni sem. Orrát megcsapta a puskapor már említett szaga és mutató ujját váratlan forróság égette meg, ahogy a pisztoly csöve hozzáért. Kinyitotta szemét, és az a látvány fogadta, mint amire számított. A katona a földön térdelt behunyt szemmel, körülötte pedig ott álltak bérencei. Az elengedett lány azonnal apjához rohant, majd nyakába ugrott.