Vakáció Jonas Módra

44. Fejezet (Auróra)

- Üdvözletem küldöm... a... bátyádnak! - mondta hetykén egy maszkos, miközben a padlóra szegezte Ganget. A fiú minden erejével azon volt, hogy kiszabaduljon a térde alól. Egyik kezével a férfi arca felé kapott, míg a másikkal elejtett kardját próbálta elérni.

- Dāi zàiyuán dì, shāng dé shǎole! (Maradj veszteg úgy kevésbé fog fájni!) - szólt rá a támadó átváltva kínaira, majd megragadta mindkét kezét és szorosan a hátához nyomta. - Yěxǔ (Talán) - tette még hozzá gonoszan vigyorogva maszkja alatt. A fiatal harcos végül megadva magát a fájdalomnak felnyögött és hagyta elernyedni izmait.

Auróra földbegyökerezett lábakkal állt a papír falak határolta folyosón. Először csak a két dulakodó emberre tudott figyelni, de mihelyst véget ért a harc pillantása a háttérre siklott. Halkan felsikoltott, mikor meglátta a halmokban fekvő, mozdulatlan embereket. Elképzelni sem akarta hogyan vált a hely egy szempillantás alatt háborús övezetté. Orrát elviselhetetlen, keserű, halálszag csapta meg. Kezét szája elé emelte, de nem tudta elrejteni a rátörő hányingert. El akart fordulni, elfutni, láthatatlanná válni, mégsem tudta levenni tekintetét a halottakról és a halkan nyögdécselő sérültekről.

- Cameron Carter - sziszegte Jinagou, mire a szóban forgó személy lassan felegyenesedve feléjük fordult. Megragadta a fiatal fiú ruhájának nyakát és hátra rántva maga mellé állította. Gang próbált ellenkezni, de fájó teste teljesen használhatatlanná vált. Szeme a kétségbeeséstől fényesen ragyogott. Auróra oda akart rohanni hozzá, de megmozdulni sem bírt. Félt. Félt a maszkostól, aki szép lassan előhúzta pisztolyát az oldalára erősített tokból és Gang izzadt fejéhez nyomta csövét. Félt Jinagoutól, hogy mit tenne vele, ha miatta meghalna az öccse, de legfőképp a levegőben lebegő sunyi haláltól félt. Minden pillanattal jobban érezte, ahogy fagyos karmait mellkasába süllyeszti, mint egy vad tigris.

- Mit akarsz itt? - kérdezte az idősebb fivér, szinte a támadó arcába köpve szavait. A férfi semmit nem mondott. Szabad kezével megfogta fehér, műanyag maszkját, mit össze-vissza, fekete rajzolt törésvonalat tarkítottak. Egy laza mozdulattal kapucnija alá csúsztatta, elfedve rövidre nyírt haját. Auróra csak ekkor ismerte fel a férfit. Sebhelyes arcén egy csepp izzadtság nem látszott. Úgy állt ott, mint egy diktátor a leigázott népe felett.

- Jiangou, barátom! Hogy vagy? - Száját széles vigyorra húzta. Szemében a gonoszság sötét fénye csillogott. - Látom találtál magadnak egy kis kutyát is, amivel kedvedre játszhatsz - siklott tekintete Aurórára. A nőt hirtelen kirázta a hideg. Szíve hevesen kalapált, alig kapott levegőt. Érezte, ahogy egy izzadtság csepp elindulva halántékától lecsurog arcán.

- Engedd el az öcsém - szűrte kis fogai közt szavait a férfi, Cameron nem várt nevetésben tört ki. A hátborzongató hangtól még a földön térdelő Gang is összerezzent. Szája sarkában már kezdett megalvadni a vér. Fáradtan meredt maga elé, miközben kezét tarkóján tartotta. Lába időnként megremegett. Bőre sápadt volt, és izzadtságtól csillogó haja sapka ként tapadt homlokára.

- Kit? - ráncolta szemöldökét Carter. - Ja, hogy erre a kis szemétre gondolsz, aki minden tervünket meghiúsítja? - lökte meg a fiú fejét pisztolyával. Szeme izzott a dühtől. Látszott rajta, hogy legszívesebben meghúzta volna azt a ravaszt.

- Nem fog többet előfordulni becsület szavamat adom. Csak engedd el az öcsémet! - alkudozott Jiangou előre nyújtva kezét. Hangja még mindig keserűen csengett, de dühét felváltotta az aggodalom. - Kérlek! Semmi szükség több halálra - folytatta, miközben a katona arcát fürkészte.

- Igazad van - engedte le pisztolyát a férfi, majd előre lökte Ganget, aki ettől a földre zuhant. Az idősebb testvér gondolkodás nélkül odarohant hozzá. Mellé guggolva végig mérte és a sérüléseit kereste. Ülőhelyzetbe segítette, majd szorosan karjai közé zárta.