Perfection [JIKOOK]

Prologue

- Kettő, három és vége! - hangzott el az utolsó számlálás is. Szapora lélegzetem szinte irányíthatatlanná vált, muszáj volt megtámaszkodnom a térdeimen, különben biztosan elestem volna. - Holnap találkozunk a hét utolsó próbáján, addig próbáljanak meg összekovácsolni egy koreográfiát a fejükben, amit két hét múlva be is kell mutatniuk! - emlékeztette a csapatot Mrs. Shin. - A következő órán átbeszéljük, további szép napot! - tette hozzá, majd egy gyors köszönés után távozott is a táncteremből.

Mrs. Shin, másnéven a gyakorlati tanárunk, mindent megtesz azért, hogy tökéletesek legyünk és még véletlenül se hibázzunk el semmit. Ő kifejezetten a legkeményebb tanár az egész egyetemen, nem véletlenül küzködünk a légzésünk helyreállításával percek óta. Az ország egyik lenevesebb egyetemén nem várhatjuk el, hogy ne legyen kő kemény az oktatás, bár néha felmondanék egy-két napra.

- Szerintem Jimin koreója lesz a legjobb! - hallottam meg az egyik leányzó hangját, mire akaratlanul is elmosolyodtam. Eunji rendkívül rendes és aranyos lány, ő volt a legelső ember, aki szóba állt velem egy éve, amikor idejöttem.

Nem sokan vesznek észre alapból, számtalan lány gyűlöl, nagyon barátaim sincsenek, mivel a barátom tulajdonképpen az iskola legmenőbb végzőse, Son Donghyun. Esküszöm, hogy a fél iskola teljesen odáig van érte, akár csak én és őszintén bevallom, fogalmam sincs, hogyan lehettem olyan szerencsés, hogy az ezernyi fiú és lány közül, pont rám essen a választása.

- Köszönöm Eunji, de még nem vagyok készen és szerintem először nézzük meg mindenkiét. - fordultam hátra, hogy válaszolhassak a fekete hajú lánynak, aki csak mosolyogva biccentett egyet, majd felkapta a táskáját és egy hangos köszönés után ő is elhagyta a termet.

Ez volt a mai nap utolsó órája, így nekem is össze kellett kaparnom a holmikat, amiket magammal hoztam. A kollégium csak pár utcára van innen, tehát annyira nem szorít az idő, habár nem lenne baj, hogyha öt óra előtt hazaesnék, ugyanis ma estére beszéltem meg Donghyunnal egy vacsorát a kedvenc éttermünkben.

Nagyot szippantottam a hűvös őszi levegőből, igazán jól esett végre a szabadban lenni, hiszen kilenc óra óta bent vagyok az egyetemen és egy percem sem volt kitenni a lábam innen. Még Donghyunnal sem sikerült összefutnom, viszont telefonon ugyanúgy tartottuk a kapcsoltatot. Megigazítottam a sapkámat, majd elindultam felfelé a járdán. Az úton elsuhanó járművek zaja, az ismeretlen emberek beszélgetéseiből kikapott részletek, a kutyák ugatása kísért egészen a kollégiumig, ahol aztán hirtelen hatalmas csend lett. A villany automatikusan felkapcsolódott, amikor beléptem az előtérbe. Nagyon szép ez a hely, olyan, mint egy kisebb szálloda. A lakások két vagy három személyre vannak kialakítva, viszont szinte észrevehetetlen, hogy együtt laksz valakivel, mivel elég tágas lakásokban vagyunk, a szobáink is külön vannak, csak a picike konyha és a fürdőszoba közös.

A hosszas lépcsőzés után végre felértem a harmadik emeletre, ahol lakunk. Előkerestem a kulcsomat, majd kinyitottam vele a sötétbarna ajtót, amire óriási betűkkel volt kiírva a nevünk. Beérve a lakásba, azonnal megcsapott egy kellemes, karácsonyi illat, amit nem igazán tudtam hova tenni, hiszen még több, mint két és fél hónap van karácsonyig.

-Azt hittem már haza sem találsz! - jelent meg a legjobb barátom, egy illatgyertyát tartva a kezében. - Mi ez a fancsali kép? Azt hittem, hogy ennél jobban örülsz majd nekem. - biggyesztette le egy pillanatra alsó ajkát, de hamar elillant a szomorú ábrázata, és miután letette az égő gyertyát, nem törődve azzal, hogy teljesen leizzadtam és tisztára csapzott vagyok, megölelt.

- Szia Tae - öleltem vissza mosolyogva - Lezsibbadt mindenem, fázom és el kell készülnöm, mert hétre jön értem Donghyun. - sóhajtottam fáradtan. - Amúgy miért csaptál karácsonyi hangulatot októberben? - kérdeztem vigyorogva, bár őt ismerve meg sem kellett volna lepődnöm ezen.

- Amúgy csak ki akartam próbálni, hogy jók-e. - vont vállat. - Menjél készülni, nem akarlak feltartani. - váltott témát, én pedig hálásan bólintottam, majd szaladtam is át a szobámba, hogy lepakoljam a cuccaim és elkezdhessek a készülődni.

Kikészítettem az egyik kedvenc pulóverem, ami szerencsére elég sokat takar, valamint hozzá választottam az egyik kék farmeremet is. Nem szeretek kiöltözni, olyankor mindenki látja, hogy van rajtam súlyfelesleg, amit ráadásul Donghyun minden egyes alkalommal meg is jegyez. Tudom, tehetnék ellene, viszont alig tudok odafigyelni magamra, arra, hogy mikor mit eszem, mivel az összes napom rohanás, ezáltal teljesen el vagyok veszve és nincs időm külön azzal foglalkozni, hogy edzeni járjak vagy egészségesen egyek. Azzal is tisztában vagyok, hogy ez nem állapot, de tényleg ötletem sincs, hogyan tudnék ledobni pár kilót, hogy egyszer megfeleljek az ő elvárásainak.

Miután elkészültem, elköszöntem Taehyungtól, majd lesiettem a lépcsőn és kisétáltam a parkolóba, ahol már ott parkolt az ismerős autó. Kinyitottam az ajtót és beszálltam az autóba. Donghyun éppen telefonált valakivel, amit nem akartam megzavarni, ezért inkább megvártam, amíg leteszi, ráérek utána is köszönni neki.

- Szia Donghyun - hajoltam közelebb hozzá, ő pedig vette a célzást és üdvözlés képpen, megcsókolt. - Régóta vársz itt? - kérdeztem aggódva, hogy esetleg megvárattam, viszont legnagyobb szerencsémre, megrázta a fejét.

- Pár perce jöttem. - felelte - Indulhatunk? - pillantott rám, mire határozottan bólintottam egyet.

Az út nagy része csendben telt, ami kissé aggasztott, de reméltem, hogy az étteremben majd lesz valamilyen témánk. Mostanában egy kicsit furcsán viselkedik, bár amikor megkérdeztem, hogy van-e valami különösebb oka, azt mondta, hogy nagyon feszült az utóbbi időben, de semmi komolyra ne gondoljak, úgyhogy remélem tényleg csak ennyiről van szó.

A hangulat ugyanolyan kellemes volt, mint mindig, amikor itt járunk. Ez egy elég ismert hely, számtalan korunkbeli jár ide, mind a suliból, mind más helyekről. Az emberek jó fejnek tűnnek, a pincérek és a bár részen a pultosok is rendkívül kedvesek, úgyhogy nem csodálom, hogy a hely ekkora hírnévre tett szert.

- Nagyon jól nézel ki. - jegyeztem meg, amikor leültünk az asztalhoz.

- Te is kicsípted magad, de Szívem, nem gondolod, hogy egy táncosnak karcsúnak és kecsesnek kellene lennie? - felelte, ami ismét elég rosszul esett, viszont teljesen megértem és igazat is kell neki adnom. Elhíztam, le kellene fogynom.

- Tudom, d-de nincs most e-ezekre időm. - dadogtam, mire ő átnyúlt az asztal felett, hogy megfoghassa a kezem, majd a szemembe nézett.

- Szerencséd, hogy a szex fogyaszt, úgysem csak vacsorát terveztem ma estére. - kacsintott, nekem pedig hirtelen az egekbe szökött a pulzusom. Félreértés ne essék, ő az első szerelmem és őszintén szeretem, viszont, ami azt illeti, nekem kissé durva, amikor együttlétről van szó. Persze, egy év alatt hozzászokik az ember, csak néha lelkileg is és fizikailag is fáj, amiket művel.
Próbálok elkövetkeztetni, hiszen egy igazán nagylelkű és aranyos, vicces emberként ismertem meg, ráadásul ő is elfogad így, ahogy vagyok.

Magamra erőltettem egy halvány mosolyt, aztán témát váltottam. Nem szerettem volna a súlyomról beszélgetni, inkább tudni akartam, hogy milyen napja volt, hogy őt is hülyítik-e a tanárok. Érdekel minden apró dolog vele kapcsolatban, mert nagyon, nagyon szeretem őt.

Sziasztok! Itt is lennék egy újabb Jikook könyvvel, viszont most nem a saját ötletemet olvashatjátok, hanem az egyik legcsodálatosabb emberének a történetét, EsztiHorvath !!
Még szép, hogy belementem a sztori megírásába, hiszen tényleg egy nagyon érdekes szálon fut az egész, remélem tetszeni fog nektek!
Nem is húznám tovább a szót, minden köszönetem a tiéd, Eszti, nagyon hiányzol és már rettentően várom, hogy visszamenjünk a suliba🥺❤
Boldog Karácsonyt mindenkinek!!!

- Seoyun -

2020.12.24.