Bosszantó szerelem

8.fejezet

Két nap fáradhatatlan edzés és álmatlan éjszakák. A döntés az én kezemben. Félek. Félek attól, hogy elveszítem azt aki engem felnevelt, aki velem együtt gyászolt anya miatt. Nem akarom, hogy meghaljon. De... a barátaim. Az utóbbi két napban Naruto és társai belátták, hogy talán több időt kéne adni valakinek akit nem ismernek. Shikamaruék meg befogadtak. Végre... valaminek a része lehettem a hangrejtek óta. Ez az utolsó nap, este döntenem kell. Apát mentem meg vagy a barátaim mellett maradok? A gondolataimat egy direkt tévesen eldobott shuriken zavarta meg. Éreztem a levegőt az arcomon, ahogy a fegyver elhaladt mellettem. El is felejtettem, hogy Shikamaruval vagyok erdei túrán.

-Kiyoko! Mit csinálsz? Mély sebet ejtett volna ha nem én vagyok!-mondta Shikamaru egyszerre mérgesen és aggódóan.

-Tehát aggódsz miattam? - kérdeztem mosolyra húzva a számat. Felnézett de nem nagyon tetszett neki a kérdés.

- Persze, hogy aggódom. Én felelek érted! A csapattársam vagy és nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy én vezetem ezt a túrát!

- Áhh szóval azt akarod mondani, hogy te vagy a főnök és akkor neked kell megvédened? Képzeld! Megtudom védeni magam!

- Tényleg Kiyoko? Az elmúlt időkben te vagy feküdtél, vagy edzettél, hogy aztán újra a kórházban köss ki! Ráadásul folyamatosan megsértődtél, csak azért mert a többiek nem fogadtak még el és... - Shikamaru leállt mert látta, hogy a könnyeimmel küzdök közben meg majd felrobbanok a dühtől.

- Hát ha tényleg így látsz, akkor nem is értem miért maradtál mellettem. Jobb ha csak befejezzük a küldetést. - Shikamaru morgott de nem szólt semmit. A könnyeim nem jöttek. Túl dühös voltam ahhoz, hogy sírjak. Ő volt az egyetlen akiben megbíztam, és kiderült, hogy ő sem kedvel. Nincs miért maradnom.

Annyira belefeledkeztem a gondolataimba, hogy csak annyit vettem észre, hogy elesek, Nem érezve semmi koccanást, mintha valami puha anyagba mentem volna. Felnézve 3 gyerek nézett engem lenéző pillantással. Két oldalon egy szőke hajú lány, hátán egy jókora legyezővel mint az enyém és egy fiú hátán valami múmiát cipelve, középen egy kisebb növésű vörös hajú fiú hátán egy jókora tökkel. Amikor magamra néztem tele voltam homokszemcsékkel amik egyre csak peregtek le rólam és szívódtak vissza abba nagy mogyoróba ami a vöröske hátán van. A homoknak ütköztem neki az előbb? A kissrác csak nézett, szemében semmi érzelem nem tükröződik az elítélésen kívül.

- Nem tanították meg neked, hogy figyelj a lábad elé? - szólalt meg a szőke lány.

- Sajnálom, hogy nektek mentem. Igen, megtanították, de mindenkinek lehet rossz napja - mosolyogtam - Mi járatban erre? - kérdeztem miközben próbáltam természetesen viselkedni.

A lány már nyitotta ki a száját amikor a vöröshajú leintette.

- A nevem Gaara. Ők itt Temari és Kankuró a testvéreim. A Chunnin vizsgára küldtek minket.

- A Chunnin vizsgára? - kikerekedett a szemem, majd Shikamarura néztem aki alig láthatóan, morcosan, de bólintott.

- Hát ha erről van szó üdv Avarrejtekben - mondtam még mindig tartva azt az átlátszó mosolyt. - Hamarosan találkozunk!

- Óhh hamarabb is mint hinnéd! - mondta Kankuró egy vészjósló mosollyal az arcán majd elmentek. Shikamaru morcosan tovább haladt.

- Most mit csináltam rosszul bökd ki! - mondtam majd felém fordult.

- Inkább egyedül fejezem be a küldetést. Menj haza Kiyoko. - dühös lettem, fortyogott bennem a vér. Shikamaru csak nézett engem én meg őt. Az arca mintha megrándult volna egy érzelemhullámtól. De én ökölbe szorított kézzel álltam a pillantását.

- Ha már neked is álruhába kellett bújnod, hogy elviselj, akkor mostmár kiben bízhatok?- kérdeztem majd hátat fordítottam neki és felugrottam egy fára - Sok sikert a vizsgán. Bár tudom, hogy neked ez úgysem számít semmit. Én megpróbáltam beilleszkedni. De ha ti sem akarjátok én miért akarjam? Majd elugrottam. Egy hangos üvöltést hallottam utoljára majd egy fa kidőlését.

Hazarohantam, majd feltettem egy teát. Az ágyamra ülve még mindig nem jöttek a könnyek. A vérem forr. Csak zakatolt az agyam. De döntésem egyértelmű volt. Miért akarok megbízni olyanokban akik felvesznek egy köpönyeget az idegenek ellen és nem engedik, hogy az ember köztük éljen. Lehet, hogy igazuk van. Jobb lenne hasonszőrűekkel lennem. Nem egy idegen csordában. Lefeküdtem az ágyra, de nem jött álom a szememre. Felmásztam a tetőre és ott vártam a hűséges kutyát. Jött is, nem féltettem.

- Szép esténk van nem? Kiyoko... - jött közelebb az árnyékból, szemüvegén megcsillant a Hold fénye.

- Neked biztosan! - néztem, jelezve neki, hogy ne kekeckedjen velem.

- Mi a baj Kiyoko? Nem tudtad az édes pofidat megszerttetni velük? - fogta meg az állam, majd le is ejtette. - Hiába próbálkozol. Nem fognak befogadni. Még az is elárult, akit igaznak hittél. - Ez betalált. A szívem összeszorult a fájdalomtól.  Kabuto ezt meg is érezte - Óhh Kiyoko! Csak nem megszeretted?

- Miket képzelsz Kabuto! Nem! Shikamaru csak barát... volt.

- Igen, igazad van, ha bele is szerettél, már csak volt - mondta mosolyogva. Mögém bújt, a vállaimra tette a kezeit majd a fülembe suttogott:

- Azt hiszem ideje dönteni! - közölte, majd megnyalta a száját, mitha csak a lelkemre fájna a foga.

- Nem kellenek ezek az eszközök, hogy döntésre bírj Kabuto. Te is láttad mi történt. Már nem tudok bízni senkiben. Nem fogom elárulni őket. Viszont nem is segítek nekik. Ez nem jó a gazdádnak? - kérdeztem megpróbálva elkerülni az elkerülhetetlent.

- Sajnos ez nem lehetséges. Tudod, bármikor fordulhat a kocka és nem is bízunk benned annyira, hogy ezt megtehesd. Szóval kit választasz? Azt a tüsi hajú gyereket aki nem viszonozta a szerelmedet? - mondta félvállról - Vagy megakarod menteni az apukádat?

- Nem a szerelmem! Kabuto! Ne traktálj ezzel folyton! Adj még időt! - kérleltem. Biztos nem szeretem? Miért kérnék akkor még időt ezután is?

- Sajnos ez nem lehetséges. A belsős embereink már megérkeztek. Már csak rád várunk. - mosolygott.

- Tán csak nem a testvér trió akikkel találkoztam? - mondtam egy kicsit rettegve a ténytől, hogy ők azok.

- Pontosan! Úgy látszik elárulták magukat előtted. - mondta de nem nagyon tetszett neki a tény.

- Csak egy egyszerű megérzés volt. Idegenekben nem bíznak itt. Érthető is - nagyot sóhajtottam majd Kabutora néztem. Ő feltolta a szemüvegét karba tette a kezét és várt.

- Na? Mi a döntésed? - kérdezte egyre türelmetlenebbül, mivel az éjszaka kezdett átforddulni. A döntés még mindig nehéz. Lehunyom a szemem. Mély levegőt veszek. Anya fél teste a sötétségben, fél teste a fényben. Apa áll a sötét oldalon. Anya kinyújtja a kezét. Hirtelen kinyitom a szemem. Döntöttem. Nem engedem apát meghalni.

- Mi a dolgom? - kérdeztem kihúzva magam, de éreztem a döntésemben valami keserűséget. Kabuto csak mosolygott majd egy lépéssel felém lépett.