Bosszantó szerelem

3.fejezet

Másnap reggel a hídon várakoztunk csapattársaimmal, a megbeszélt időpontban. Már kora reggel óta ott álltunk, várva Kakashi-senseire aki szokása szerint késett. Naruto saját magát szórakoztatta, Sakura panaszkodott, hogy hol van már a sensei, Sasuke meg velem együtt támasztotta a korlátot. Próbáltam még egy kicsit pihenni, ha már az álmaim és a korai kelés nem hagyott. Anyáról álmodtam ahogy együtt sétálok még vele kicsiként. De ahogy a járda végéhez értünk anya mosolyogva elengedte a kezem és elment egyenesen a sötétségbe, otthagyva engem a fény szélén. Felriadtam, de ahogy a szememet megint lecsuktam, az álom, mintha mondani akarna valamit, megint elkezdődött elölről. Ahogy ezt magamban végig gondoltam, rossz érzés futott át rajtam, a szívem hangosabban dobogott, a tüdőm összeszorult. Megráztam a fejem és kitisztítottam a látásomat. Az emléket elástam valahova jó mélyre a tudatalattimba. Észrevettem, hogy figyelnek. Oldalra néztem és Sasuke sötét pillantásával találtam szembe magam. Ha elkapom a fejem gyanút fog. Ha rámosolygok az furcsán veszi ki magát. Így inkább csak tartottam vele a szemkontaktus míg ő el nem nézett másfele, mert Kakashi-sensei bukkant fel hirtelen.
-Sajnálom gyerekek, eltévedtem az úton!-Kezét a tarkójára tette de nem az jött le, hogy zavarban lenne. Naruto és Sakura egyszerre kezdték el mondani a saját igazukat de hiába. Igazából már mindegy volt abból a szempontból, hogy jobb ha most jön mint soha. Kakashi ránk nézett majd lecsitította a két szájhőst.-Azt hiszem itt az ideje, hogy elinduljunk a Hokagéhez, hogy mi is becsatlakozzunk a munkába.-mondta majd elindult az iroda felé. Csapatosan összenéztünk majd elindultunk a sensei után. Hokage irodájában felvettünk pár D szintű küldetést és máris elkezdtük a munkát. Első helyszínünk az egyik falubelinek a kertje volt. Feladatunk nem volt más mint, hogy gyomláljunk. Ezt csapatunk nagy része meg is értette. Mint mondtam nagy része. Sakura Sasuke és én már egész jól álltunk a saját részünkkel, ha rajtunk múlt volna 10 perc alatt végzünk is. De nem rajtunk múlt. Naruto nem tudta megkülönböztetni a gyomot a növénytől így mindent kiszedett. Csak a sötét virágföld maradt növények nélkül. Mikor munkaadónk kijött hozzánk, hogy megnézze, hogy állunk, láttam lesokkolt. Nem tudta, hogy most sírjon vagy dühöngjön. Végül az utóbbi mellett döntött. Naruto megkapta a magáét, és őszíntén a végén már sajnáltam. Következő elvégzendő munkánk a boltoknál volt. Egy idős asszony várt ránk nagy mosollyal. Gondolom megörült, hogy végre megkapja a kért segítséget. Az üres dobozokat bentről ki kellett vinni és megtölteni, majd vissza kellett cipelni az épületbe. Nem lett volna ezzel a feladattal semmi baj, ha a srácok nem csinálnak ebből versenyt. Naruto és Sasuke minél több dobozt akartak ki és be vinni, de a végén elestek és a dobozok tartalma is a földre hullott. Természetesen egymást okolták amiért ez történt. A munkaadó asszony nem haragudott amiért az összes holmi leesett. Ennyi volt a szerencséjük. Viszont annál tovább kellett maradni, hogy a miattuk elejtett cuccokat összeszedjük. Már jóval dél után voltunk, a Nap felettünk tűzött, és már mindenki majd összeesett a fáradtságtól, de mint Kalashi-senseitől kiderült még csak most jött a java. Következő feladatunk kutysétáltatás volt. Sakura egy kistermetűt választott, Sasuke maradt a közepesnél, viszont Narutonak egy eléggé nagy kutyát sikerült kiválasztania. Így inkább neki segítettem, ugyanis ketten alig bírtuk visszafogni a kutyát nemhogy még sétáltatni. A gyomlálástól és a pakolgatástól teljesen kimerültünk, nem tudtuk az összes erőnkkel visszatartani. A kutya sajnos ment magától így hiába húztuk vontuk, inkább az eb sétáltatott minket. Egy óra múlva a sensei közölte velünk, hogy az utolsó küldetés mára a folyónál lesz. Így késő délután elindultunk a feladathoz. A víz békésen folydogált, nem zavartatva magát, megpróbálva a békét megteremteni. Könnyű neki. Őt nem figyelték egész nap. Úgy éreztem minden küldetésen, hogy figyelnek. Tudtam is, hogy ki az, de nem akartam, hogy tudja észrevettem mit csinál. Próbáltam végig természetes maradni, de őszíntén kezd mára elegem lenni ebből a játékból. A folyó hiába próbálta megteremteni belső békéjét ami számomra is szükséges lenne, nem tudta mert tele volt szeméttel. És itt jöttünk a képbe mi. Térdig belegázoltunk a vízbe és óvatosan hajolgatva, vigyázva arra, hogy bele ne essünk, szedtük és dobálgattuk ki a szemetet a partra. De hiába voltunk nagyon óvatosak. Hirtelen azt éreztem, hogy mindjárt elesek. A fél lábam alól kicsúszik a talaj. Mindjárt elvisz a sodrás. De hirtelen lemerevedtem. Nem tudtam mozogni és semmimet sem tudtam mozdítani. Aztán visszateszem a lábam a vízbe és megtalálom újra az egyensúlyom.
-Mi a...?
-Nem hiszem, hogy ez a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy megfürödj!-szólt egy ismerős hang a part felől. Óvatosan odafordítottam a fejem. Shikamaru nézett vissza rám. Ugyanúgy állva mint én. Vagyis inkább én álltam ugyanúgy mint ő. Szóval árnyékbáb jutsu. Keveset hallottam erről a technikáról. A gondolatok csak cikáztak a fejemben. A többiek csak kapkodták a fejüket köztem és a fiú között.
-Kö...köszönöm!-a hangom furcsán remegett, még mindig a sokk hatása alatt voltam. A fiú csak bólintott. Miután a többiek is felucsúdtak a döbbenettől, értetlenül néztek Shikamaru felé.
-Shikamaru! Mit keresel itt?-kérdezte Sakura aki látszólag nem érti mi a helyzet, de nem volt egyedül. Narutonak és Sasukének se volt foggalma semmiről,  ahogyan nekem sem. Így mindenki érdeklődve várta a választ. A fiú fáradtan felnézett mintha nem szívesen mondja el, vagy mert feleslegesnek tartja ezt közölni. Végül visszanézett rám és válaszolt.
-A csapatom végzett az edzéssel, így gondoltam megkeresem Kiyokot, hogy mutassak neki egy helyet. Kakashi mondta, hogy itt lesztek, szóval ide jöttem.-a csapat megint engem és Shikamarut méregette. Nem tudták összerakni a dolgokat. Az elmondottak után az emlegetett is felbukkant. A sensei boldogan nézett minket.
-Rendben gyerekek a mai nap nagyon ügyesen teljesítettetek. Holnap találkozunk.-mondta mi meg boldogan jöttünk ki a vízből, fáradtan de végre szabadon. Shikamaru csak engem nézett majd odajött hozzám.
-Na akkor indulhatunk arra a helyre amit mutatni akartál a megmentésem előtt?-mondtam nevetve. A fiú hitetlenül elmosolyodott, hogy még mindig van energiám poénkodni, de bólintott és visszavezetett a faluba. Egy régi iskolánál álltunk meg. Falán nem voltak sérülések, de a többi épülethez képest eléggé régen itt állhatott. Shikamaru felvezetett engem a tetőre ahol egy pad volt rajta fém kerettel. A fiú lefeküdt és csak nézte az eget, majd megszólalt.
-Nem akarsz lefeküdni?-kérdezte, hangjában egy enyhe komolytalanság csengett. Lefeküdtem mellé, és én is néztem a vöröses és lilás színekben pompázó eget.
-Miért hoztál ide?-kérdeztem érdeklődve.
-Láttam, hogy sokat jelent neked az ég. Régebben én is mindig elszöktem ide és csak néztem az elhaladó felhőket. És mellesleg jobb  itt mint mindig kimászni a tetőre nem?
-De! Igen. Jobb.-válaszoltam majd lehunytam a szemem. Hagytam, hogy az emlékek végigpörögjenek. Hogy végre eltudjam engedni a gyásznak egy részét. A rossz érzést kezdte felváltani a jó. Biztonságban éreztem magam. Nem éreztem hiányt, mintha végre teljes lennék. Aztán hirtelen feljött az az álom ami egész éjjel kísértett engem. Anyával sétálok az utcában. Elengedi a kezem engem meg otthagy a sötétség és a fény válaszútján. Hirtelen kinyitom a szemem és a sarkából legördül egy könnycsepp. Hagyom had follyon végig az arcomon. Csak a felhőket látom Shikamaru még mindig itt fekszik mellettem a felhőket bámulva. Semmi jelét nem adta annak, hogy észrevett volna bármit is a felriadásomból. Ott maradt mellettem. Amíg le nem ment a Nap csak néztük az egyre sötétedő eget. Egymás mellett, csak mi ketten.