Bosszantó szerelem

5.fejezet

Az edzések egy idő után összefolytak. Shikamaruék nagyon keményen edzettek, és az én tudásom kevésnek bizonyult hozzájuk. Rengeteget gyakoroltam és maradtam kint éjszakánként, hogy behozzam a lemaradást. Shikamaru néha egy kis étel kíséretében kijött hozzám, hátha megtud győzni, hogy az edzéshez pihenni is kell, de a makacsságom miatt egy idő után hagyta, had tegyem azt amit jónak látok. Taktikai okokból nem hozott már nekem ételt, hisz azt akarta hogy hazavánszorogjak. A terve nem igazán sikerült mert egyszer egy edzésem alkalmával elájultam.

Kinyitottam a szemem. Fehér szoba, fehér függönyök. Egy ágyban fekszem. Fertőtlenítő szag van. Mindenem olyan nehéz. Shikamaru az ágyam mellett állt. Mikor meglátta, hogy ébren vagyok elmosolyodott.

-Én megmondtam, hogy pihenni is kell.

-Nem vagy a parancsnokom, hogy megmond mit tegyek-vágtam rá makacsul. Az arca unottá vált.

-Viszont már elég sokszor edzettél velünk ahhoz, hogy tudjam mikor fogsz a fáradtságtól összeesni-válaszolta.-ezen meglepődtem. Ezek szerint ő volt aki idehozott?

-Te... te voltál az aki idehozott?-kérdeztem, az arcom a meglepődöttséget tükrözte. Shikamaru rámnézett majd megint elmosolyodott.

-Már ájultan találtalak az erdőben.

-Találtál, vagy megint azért mentél volna, hogy győzködj menjek haza aludni?-kérdeztem viccelődve. Shikamaru megrázta a fejét majd felnézett.

-Ti nők sosem tudjátok hol a határ!-mondta a plafont nézve.

-Ezért tudunk a végsőkig elmenni!-mondtam a virágra nézve ami melettem a szekrényen volt és magányosan álldogált a vázában. Friss tehát vagy Shikamaru van itt nemrég vagy valaki más is járt itt

-A virágot Ino hozta. Nemrég ment el.-mondta, feleszmélve meglepettségéből amit gondolom az utóbbi megjegyzésem okozott.

-Mennyi ideje vagyok itt?-kérdeztem.

-Ez a harmadik nap, hogy itt fekszel-közölte velem.

-Mi? Azonnal fel kell kelnem! Edzenem kell! Felakartam ülni de Shikamaru lefogta a vállam és visszanyomott az ágyra. Keze nyoma a vállamon forrón égett a fájdalomtól.

-Az edzésed nem lesz eredményes ha nem pihensz.

-Mert három nap eszméletvesztés nem volt elég?-kérdeztem ő meg csak unottan felnézett, majd egy nagy levegőt vett.

-Pihenj jó? Kérlek! Aztán ígérem, nem szólok bele az edzésedbe!-nézett a szemembe enyhén könyörögve. Tekintetét az enyémbe fúrta, várva a válaszom.

-Rendben van! Még egy nap, és megyek!

-Megegyeztünk!-mondta mosolyogva a szemkontaktust még mindig tartva.
Hirtelen kiabálásra lettem figyelmes az ajtó mögül. Elkaptam a fejem és az ajtóra néztem.

-Ugyan miért kéne elvinnünk erre a küldetésre?-szólt az egyik hang kívülről.

-Nem lenne szerencsés Kakashi-sensei. Az ő képességei nem elég képzettek a mieinkhez képest. Csak hátráltatna minket!-szólt egy másik.

-De fiúk! Ez nem biztos, hogy igaz! Míg oda voltunk Kiyoko keményen edzett. Hisz most is azért van itt-ellenkezett a harmadik.

-Igen Sasuke! Sakurának igaza van... a többit nem hallottam mert az ablakot kinyitva a fájdalmaimmal nem törődve ugrottam ki az emeletről. Shikamaru utánam akart jönni amikor gondolom a látogatók beléptek a szobába.

Ugrottam a könnyeimet nyelve. Csak mentem, még én sem tudtam hova. Majd az erdő egy tisztásán álltam meg kifújni magam, és egy fa árnyékában leültem. Mindenem remegett és fájt. Egy könnycsepp csordult végig az arcomon, de nem jött több. Vegyes érzések kavarogtak bennem. Szomorú csalódott és dühös voltam egyszerre. Szomorú amiatt, hogy ilyeneket mondanak rólam. Csalódott amiatt, hogy nem vagyok elég jó. És dühös amiatt, hogy hiába edzettem annyit mégsem érek fel az ő szintjükre. Ez az összes gondolat összegyűlt bennem és abban az egy könnycseppben gördült le. Biztos, hogy nekem itt kéne lennem? Nem tudom, hogy feltudok-e nőni ehhez a feladathoz. Apa! Miért küldtél ide?

Gondolataimból kizökkenve a hátam mögötti neszezésre kaptam fel a fejem. Gyorsan megfordultam és figyeltem. A cuccom az orvosiban maradt. A francba! Most mit tegyek? Felkaptam egy ágat majd ketté törtem. Ez talán elterelésnek megteszi.

-Ugyan mit akarsz azzal a két faággal kezdeni? Le vagy gyengülve! Semmi esélyed sem lenne!-szólt egy hang a fák és bokrok mögül.

-Tényleg nem tudom miért vettem fel egy ágat a földről de biztos jó okom volt rá!-vágtam rá gúnyosan-Ki vagy?

-Azt, hogy én ki vagyok nem kell tudnod! De azt, hogy kitől jöttem azt már biztos kitaláltad. Nemigaz Kiyoko?-mondta de nem tudtam honnan jön a hang. Mi...? Honnan tudja...? Mégis ki az a...?-És rájöttem.

-Mivel bízott meg?

-Csak egy üzenettel. Úgy gondoltam most van rá alkalmam, hogy átadjam.

-Akkor üzenem neki, hogy elmehet a francba mert én nem megyek vissza!

-Ebben biztos vagy? Azt hiszed, hogy miután megtudják ki vagy valójában, nem fognak elfordulni tőled? Mellesleg apukád még mindig a kezeink közt van. Nem aggódsz miatta?-párbeszédünket kiabálások és léptek zaja szakította meg.

-Kiyoko! Gyere vissza!
-Pihenned kell!
-Tudjuk, hogy erre vagy!

-Úgy hallom mindjárt megtalálnak minket. Még visszajövök Kiyoko. És akkor az ajánlatomat is meghallgatod majd!-a hang elhalkult, már csak az erdő zaja törte meg a csendet. Milyen ajánlat? Mégis mit képzel ez magáról? Az öklömbe zártam a botot és mérgesen az elhaló hang irányába dobtam volna az ágat amikor hátulról megfogták a csuklómat. Sakura állt a hátam mögött Sasukéval és Narutóval az oldalán.

-Tudjuk, hogy mindent hallottál... és sajnál...
-Ugyan mit sajnáltok?-rántottam ki a kezemet a szorításából-Hogy megmondtátok az igazságot? Nem veletek van a baj! Igazatok van! Velem! Csakis velem van a baj!-kiabáltam nekik majd elfutottam. Igazuk van! Fogalmam sincs miért jöttem ide! Hogy mi a célom! Egyáltalán hogy ki is vagyok! Nem tudom már! Nem tudtam sose! Nem tudtam hogy hova mehetnék. Majd végül az iskola felé vettem az irányt.

A Nap már nem járt olyan magasan, ha tippelnem kellett volna már késő délután felé járhatott az idő. Már egy jó ideje csak néztem a felhőket amikor valaki letelepedett mellém. Shikamaru unottan hátrafeküdt és ő is elkezdte kémlelni az eget. A csendet végül ő törte meg.

-Már leálltak a kereséseddel szóval nyugodtan hazamehetsz.

-Nem kell visszamennem a kórházba?

-Csak akkor, ha a holnapi nap folyamán valaki folyamatosan melletted van. És persze korlátozod az edzés idejét.

-Had találgassak! Te voltál az aki mindezt elintézte.

-Hamár nem bírsz nyugton maradni...-mondta de megakadt. Látta, hogy nem igazán szeretném ezt a témát kifejteni-Mi történt?-kérdezte felém fordulva, de nem akartam elmondani pontosan mi is történt.

-Hogy érted?

-Amikor Sakuráék rádtaláltak, majdnem a fák közé dobtál egy ágat, indokolatlanul. Mi történt ameddig nem találtunk?

-Semmi amiről te ne tudnál. Csak dühös voltam. Magamra. Miért? Miért nem tudtam megcsinálni? Miért nem vagyok még mindig elég jó?-Shikamaru tudta hogy a történetem nem teljes de hagyta, had szőjjem a saját hazugságaimat.

-A mostani tudásoddal még nem vagy elég. De ha ugyanilyen keményen edzel mint a napokban... nagyszerű ninja lesz belőled-mondta majd hagyta, hogy a csönd elvégezze a maga dolgát. A felhők meg csak fentről figyeltek minket, ahogyan mi lentről őket.