Szeretni akarlak! | ✓

| 𝟒.𝐅𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭 |

Halkan felnevetek a gondolataimon, mire Kristóf megkérdezi mi az.

- Semmi. Csak gondolkodom - vonok vállat. - Még egyszer köszönöm, hogy bevállaltad ezt az egészet, és bocs, hogy olyan bunkó voltam először - nézek rá.

- Nincs mit. Tőled is rendes, hogy elrendeztetted Szilviával az ügyem... - köszörüli meg a torkát. - Remélem annyira nem akadt ki.

- Először elküldött a francba a bajos férfiakkal együtt, akik körül vesznek - nevetek fel az emléken -, aztán simán elrendezte. Szerencsére ő nem tudja ezt a kamu pasis dolgot, szóval csak egy balhés barátom vagy, nem egy újabb balhés pasi a szemében.

- Akkor is köszi. Anyunak fontos ez az egyetem dolog - szomorodik el hallhatóan.

- Csak miatta jársz, igaz? - kérdezem halványan mosolyogva.

Bólintással válaszol, aztán letekeri az ablakot. A beszökő szél belekap a hajába, és betölti a kocsi belsejét. Kintről is meleg levegő árad be, forró éjszakánk van, főleg a belvárosban, ahova lassan beértünk.

- A zenéből akarok megélni, de ő erről hallani sem akar - rázza meg a fejét. - Tisztességes munkát akar nekem, ami jó alapot biztosít a jövőmhöz! Persze, ez is érthető, de ha egyszer nem ez a sorsom, akkor mit kezdjek vele?

- Ő csak jót akar neked - suttogom a körmömet piszkálva az ölemben.

- Tudom - sóhajt fel. - De a mai nap után, lehet a színművészetire jelentkezek át! - vicceli el témát, mikor megérzi, hogy érzékeny pontra tapinthatott.

Elmosolyodok és felkapom rá a szemem. Fekete tincsei bohókásan lógnak a homlokába, eltakarva csíntalanul villogó szemeit.

- Kasszasiker lenne minden előadásod! - nevetek fel.

- Tehetségnek születni kell! - bólogat határozottan, szemeit az útra függesztve, aztán egy pillanatra mégis felém néz. - Amúgy lehet egy kérdésem?

- Már megvolt. De igen, lehet. - harapok a számba, hogy elfojtsam a nevetésem, amit a fiú arca vált ki.

- Szóval, most, hogy kipoénkodtad magad, a szörnyű, lejárt vicceddel... - dünnyögi, de látom, hogy mosolyog. - Mi volt az a hiszti a meleg szenya miatt? Azt még megértettem, hogy a forró éjszakás témára felkaptátok a vizet, de ez a szendó ügy kifogott rajtam.

Elhúzom a szám, és kinézek az ablakon. A körmöm melletti bőrt tépkedem, miközben próbálom eldönteni, hogy mennyit osszak meg a storyból Kristóffal. Félek, hogy hülyén fogok kiesni, hisz külső szemmel tényleg nem nagy dolog ez az egész. Valamint, ha minden igaz, Kristóffal elválnak útjaink, ugyanis mindketten teljesítettük az alkunk ránk eső részét.

- Mármint, nem muszáj elmondanod, ha nem szeretnéd, csak úgy szemet szúrt a dolog, és gondoltam meg...

- Ez az egész melegszendvics dolog egy közös szokásunk volt. Ákos már a legelejétől kezdve mindig ezzel kedveskedett nekem, és idővel annyira a szívemhez nőtt ez a kis szokás, hogy jobban örültem egy tányér szendvicsnek, mint egy csokor virágnak! - nevetek fel halkan, nosztalgikusan.

Az emlékektől elmosolyodom, de a szám kesernyés íz tölti meg. Ijesztő, hogy mennyire függtünk egymástól, anélkül, hogy tudtuk volna. Olyan fiatalok voltunk, még gyerekek, és megadatott nekünk ez a ritka különleges dolog, mi meg...vagyis én meg eldobtam magamtól.

Felsóhajtok és hátradöntve a fejem Kristófra pillantok, várva a reakcióját.

- Értem. Tudom milyen nehéz elszakadni az ilyen szokásoktól - vonja meg a vállát. - És így már érthető, hogy miért akadtál ki. Sajnálom.