Szeretni akarlak! | ✓

| 𝟑.𝐅𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭 |

Szabó Ákos

A visszapillantó tükörbe lesve ellenőrzöm, hogy biztosan jól áll-e a nyakkendőm. Természetesen Ivonn még a lakásban megigazította, és tudom, hogy jelenleg is ugyanúgy áll, mégis muszáj valamit kezdenem magammal, mert úgy érzem, megőrülök.

Ujjaim elfehéredve fonódnak a kormány köre, a szám már teljesen kivörösödött annyit rágcsáltam. Lábammal szüntelenül dobolok a pedálok előtt, és az anyósülés felőli ablakon kinézve várom a barátnőm felbukkanását.

Megkönnyebbülten sóhajtok egyet mikor Ivonn beszáll mellém, és pirosra rúzsozott ajkaival szélesen rám mosolyog.

- Bocsika, siettem, csak nem találtam a cipőm.

- Semmi baj - erőltettem magamra egy nyugodtnak tűnő mosolyt, aztán beindítottam az autót.

- Úgy izgulok! Te nem? - hajtja le a napellenzőt, és elhúzza rajta a kicsi tükör fedelét, amiben ellenőrzi a sminkjét.

- De. Én is izgulok. - nyelek egy nagyot, továbbra is az úton tartva a tekintetem.

- Látom rajtad... - vékony ujjait lassan a combomra csúsztatja - nyugi, bébi, ez csak egy vacsora.

A gyomrom összerándul a becenév hallatán, de nem a jó értelemben.

- Ne hívj így... - morgom az orrom alatt. Nem akarom megbántani, ezért igyekszem finomítani a hangnememen, ami így is elég éles marad – kérlek.

- Huhú! Valaki tényleg nagyon feszült... - neveti el magát és megpaskolja a lábam. - Azt hittem jóban voltatok Bodzával, most akkor mi a baj?

Megfeszült izmaimat elernyesztem, ahogy sóhajtva fél kézzel a gondosan beállított hajamba túrok.

- Jóban is voltunk, csak...félek,hogy kínos lesz ez az egész – válaszolok. Azzal nyugtatom magam, hogy csak félig hazudok. Sőt, nem is hazudok, csak az igazság egy részét elhallgatom...

- Ugyan már! Minden rendben lesz, bízz bennem. Én nagyon szívesen megismerném Bodzát, szerintem tökre egy húron pendülünk - rántja meg a vállát, miközben a ruhájához illő, szikrázva csillámló, ezüst kistáskára markol.

Nem válaszolok, csak bólintok egyet. A torkomat mintha megbénította volna a bűntudat, amit az kelt bennem, hogy hazudok a lánynak, aki annyit segített nekem, annyi mindent tett értem, és aki teljes szívéből szeret. Soha nem említettem neki név szerint Bodzát, ezért nem várhatom el tőle, hogy megértse a viselkedésem, mégis enyhe haragot érzek iránta, hogy belerángatott ebbe az egészbe. Milliószor megpróbáltam már elmondani neki, hogy Bodza volt a lány, aki annyira összetört. Ő volt az a lány, aki után fel kellett kaparnia a padlóról. A szavak viszont minden alkalommal a nyelvem hegyén ragadtak, és nem tudtam kimondani őket.

Belegondolni sem mertem eddig, hogy Bodzának tényleg van valakije, és csak akkor tudatosult bennem, hogy ez azt jelenti, hogy egy másik fiú mellett fog ma megjelenni, egészen addig, amíg a Duna-parti étterem előtt állva meg nem pillantottuk közelgő alakjukat.

Egy fekete kocsiból először egy fekete öltönyös srác szállt ki, majd kinyitott az anyósülés felőli ajtót, és kisegítette belőle Bodzát. A szemeim egyből kikerekedtek, és reflexszerűen kulcsoltam ujjaim Ivonn ujjai köré, ezzel is eszembe juttatva, hogy ki is az én párom.

- Ejha, igazi úriember - biccentett mellettem elismerően Ivonn,ahogy végignézzük miközben a talpnyaló felkínálja a bordóba öltözött lánynak a karját, aki mosolyogva bele is karol.

Nem tudom magam megfékezni, végigelemzem a közeledő lány minden porcikáját. Kétoldalt egy-egy zöld tincset hátrafogott a hajából, arcát csak a jól ismert fekete tusvonal és egy matt rúzs díszíti, ami színben megegyezik a ruhájával. Kevésbé elegáns - és valószínűleg fele olyan drága -,mint Ivonn tündöklő ruhája, mégis úgy érzem, nem lehetne ettől gyönyörűbb. Lábai kicsit bizonytalanul lépkednek egy visszafogott nagyságú, méregzöld magassarkúban, bokáján pedig arany bokalánc villan.