Mavis White, megőrjítesz! |BEFEJEZETT|

Tudod, miért vagyok olyan, amilyen

Perselus

Bob Bones és Claire Diaz a kezdetektől gyanús volt nekem. Tény, hogy nehezen barátkozom meg az új emberekkel, de az akkor is ritka, hogy valaki olyan ellenszenvet váltson ki belőlem, mint ők ketten. Egyfolytában sutyorogtak, Diaz jóformán nem is beszélt mással, csak Bonesszal. Mindig idő előtt távoztak a nagyteremből, sokszor váltottak egymással egy-egy titkos üzenetet hordozó pillantást, így szinte némán kommunikáltak. Sosem szerettem az ilyet, általában semmi jót nem jelentett. Próbáltam rájönni, hogy mit terveznek.

Minerva persze nem hitt nekem. Dumbledore igazgatósága alatt is sokszor kételkedtem a nevezetes sötét varázslatok kivédése tanárokban, de a férfi mindig betudta annak, hogy csak dühös vagyok, mert nem én kaptam meg az állást. (Az persze nem számított, hogy Mógus esetében igazam volt.) Minerva emlékezett minderre, és csak legyintett, amikor felhívtam a figyelmét Bones és Diaz furcsa viselkedésére.

- Rémeket látsz, Perselus – legyintett a nő. – Azok az éveknek vége. Többé nem kell árulástól tartanunk.

Én ebben sosem voltam biztos.

Bones és Diaz a szöges ellentétei voltak egymásnak. Diaz, csak úgy, mint az unokatestvére, Cross, magas és molett, fiúsan rövid, fekete hajú és szemüveges, unott arcú nő. Ő teljes mértékben elzárkózott attól, hogy a tanári karból bárkivel is kommunikáljon Boneson kívül. Ha Minerva megbeszélésre hívta, mindig fintorgott vagy a szemét forgatta. Amikor valaki váratlanul hozzászólt, összerezzent. Egyszer akkorát ugrott a székében, hogy az felborult. Sosem köszönt, egy biccentés volt csupán nála az üdvözlés. Mavistől tudom, hogy a mágiatörténet különórákon sem beszélt, hanem letette a lány elé a kijelölt részt, vázlatot írattatott vele, aztán kapott néhány ismétlő kérdést az előző órai anyagból, és ennyiben ki is merült a tanítás. A legkevésbé sem tanárnak való volt, ennek ellenére a Hugrabug házvezetője lett. Még mindig nem értem, hogy Minerva miért őt és Crosst választotta, amikor sokkal alkalmasabb jelöltek is voltak. Én például még mindig azt vallom, hogy Hermione lenne a tökéletes a hollóhátas diákoknak.

Bones a tipikus másik véglet. Nem telt el úgy nap, hogy ne beszélt volna minden kollégájával. Humor Heroldnak képzelte magát a kezdetektől, ezzel számomra vége is lett a nem létező ismeretségnek. A férfi olyan volt, mint egy pióca. Halley sokat panaszkodott rá mint tanár; az utóbbi időben a lány megint sokszor kérte, hogy beszélgessünk. Panaszkodott, mint a kezdetekor, én pedig csak úgy, mint akkor, most is komolyan vettem. A Fox lány sosem jött hozzám, ha nem volt különösebb oka rá. Amikor elmesélte, attól fél, hogy nem lesz meg gyógynövénytanból a RAVASZ vizsgája, mert Bones sehol sem tart az egykori Bimba professzorhoz képest, beszéltem a férfival. Volt képe viccet csinálni az egészből, buzgómócsingnak nevezte Foxot, és nem hatotta meg a fenyegetés sem. És ami a legjobban idegesített, hogy másnap ugyanúgy jött hozzám jópofizni, mint máskor. Mintha mi sem történt volna.

A húsvéti szünet a végéhez közeledett, a legtöbb diák holnap érkezik, de van, aki várhatóan már ma betoppan. A többség viszont ebben a pár napban is az iskolában maradt, a tanárok többsége sem ment haza. Bones és Diaz viszont még mindig nem kerültek elő. Nem láttam őket ebben a pár napban egyszer sem, pedig Minerva nem említette, hogy ők is hazamentek volna.

Éppen a nagyteremben ültünk az ebéd felett, amikor az eget szénfekete, vibráló felhők borították el. A terem megbűvölt mennyezete eltűnt, így tökéletes rálátásunk volt arra, hogyan lepik el a felhők az egész eget, vaksötétséget hozva a roxforti birtokra. A diákok akaratlanul is közelebb húzódtak egymáshoz, a tanárok összenéztek. Minerva azonnal felpattant.