Kane Krónikák fanficton

18.fejezet

Carter

Már legalább tíz perce ültünk néma csendben egymás mellett a kávézó egyik eldugott sarkában ahova senki nem lát el. Nem mertem megszólalni, nem kérdeztem semmit, mert tudtam, hogy most nem részvétnyílvánításra, vagy vígasztalásra van szüksége, hanem arra, hogy kisírhassa magát a vállamon. Szóval csak átöleltem és vártam.
-Na és - kezdte végre - hogy vagytok Ziával?
     Téma terelés. Helyben vagyunk.
-Szuperül, asszem - mentem bele a játékba, mert ő így készíti fel magát a beszélgetésre.
-Asszed? - kapta rám a tekintetét. - Mit tettél?
-Miből gondolod, hogy tettem valamit? - háborodtam fel. - Nem lehet, hogy ő tett valamit? Vagy egyikünk sem tett semmit?
    Pár másodpercig hezitált, majd csak vállat vonva annyit mondott:
-Nem, egészen biztosan te tettél valamit.
-Aha - sértődtem meg. - Az nem az én pulcsim rajtad, amit évek óta keresek és te azt mondtad, fogalmad sincs hol van? - húztam fel a bal szemöldököm végignézve rajta.
    Kinyitotta a száját, de nem jutott eszébe semmi amivel megmagyarázhatná.
-Már úgysem lenne jó rád - érvelt. - Neked izmod van, baszd meg! - bökte meg a bicepszem a mutató ujjával, én meg csak furán néztem rá.
    Aztán elkomorodtunk.
-Mi történt? - kérdeztem finoman.
-Elmondtam neki - suttogta, mire magamban káromkodva, szorosabban magamhoz húztam.  - Kiborult. Elment vezetni, hogy lenyugodjon. A rendőrök azt mondták, valószínűleg egy állat ugrott elé. Leszánkázott az útról.... - a könnyei ismét folyni kezdtek megállíthatatlanul, lemosva arcáról a maradék sminket is. - Sokáig szenvedett.
    Percekig nem tudtam mit mondani. Kedveltem Benit. Nem érdemelt ilyen halált.
-Ki tette ezt veled? - kérdeztem, de amint kimondtam, már meg is bántam. Egyértelmű volt.
-Kira - köpte a nevét. - A rendőrök szedték le rólam, de addigra már.... - picit felhúzta a pólóját, ami egy elég nagy kötést takart.
-Mond, hogy korházba mentél - kértem, pedig tudtam, hogy dőreség reménykednem.
-Egyedül is össze tudom varni magam, van benne gyakorlatom - ebben igazat kellett adnom neki, de nem néztem rá jó szemmel. - Megérdemeltem.
-Francokat - mormogtam.
-Az én hibám volt, Carter - fordult felém. - Nem tudsz más belátásra bírni.
     Már épp kötekedni kezdtem volna vele, mikor megjelent Doreen.
-Carter? Szia! - mosolygott rám, majd észre vette Rot is. - Oh, szia, minden rendben? - aggodalmaskodott, amint végignézett rajta.
-Persze - eröltetett magára mosolyt Auroa. - Te bizonyára Doreen vagy. Carter sokat mesélt rólad.
-Tényleg? - lepődött meg a lány.
-Milyen modortalan vagyok - húzódtam el egy kicsit Hajnitól. - Doreen, ő itt Aurora. Egy régi barátom.
-Régi barát? - kérdezte zavartan. - Zia ismeri?
-Nem, még nem - feleltem furán nézve rá. - De tervezem bemutatni neki.
-Róla is sokat hallottam már - mosolygott még mindig eröltetetten Ro. - Alig várom, hogy megismerjem a lányt, aki elcsavarta ennek az imádnivaló balféknek a fejét - puszilt arcon.
    Doreen kikerekedett szemmel bámult ránk, de mivel mindketten tök természetesennek vettük, csak megrázta a fejét és felvette rendelésnket.
-Kár, hogy itt nincs Túró Rudi-s haboskakaó - szomorkodott Ro.
-Mi az a Tyuro... valami? - kérdezte Doreen.
-Túró Rudi. Egy tradicionális magyar édesség - magyaráztam.
-Ó, hogy európai vagy? Mindent értek - nyogodott meg látszólag a kettősünket méregetve, majd idegesen felnevetett. - A vőlegényemmel oda tervezünk nászútra menni - szomorodott el egy picit.
-A családomnak van egy úgymond "szállodája" - rajzolt idézőjelet a levegőbe Ro. - Egy gyönyörű tó partján, egy farmszerűségen. Ha Magyarország felé kacsingattok ajánlom figyelmetekbe. Ha megemlíted a nevem kedvezményt is kaptok. És ha azt mondod, hogy Carter barátja vagy, talán még tüzijátékot is kaptok mikor megérkeztek - morfondírozott, amivel sikerült megnevetettnie Doreent.
-Köszönöm, észben tartom - mondta a lány, majd miután leellenőrizte, hogy mindent leírt-e amit kértünk, távozott.
    Hitetlenkedve meredtem a barátnőmre. Nyolc éves korom óta ismerem, mégis mindig meg tud lepni, milyen könnyen leplezi az érzelmeit. Az apja meghalt, a nevelőanyja megtámadta, az állarca viszont még mindig tökéletesen elrejti mennyire össze van törve. Én vagyok az egyetlen aki ismeri az össze titkát, még az apja sem tudott úgy olvasni benne mint én, most mégsem vagyok képes megmondani jelenleg mit érez. Persze, tudom milyen elveszíteni a szeretteinket, de ami Roval történt azt senkinek nem kívánom. Éveken át rejtegette a titkát, amit csak én tudtam, erre amikor összeszedte a bátorságát....
-Hajni - fordítottam szembe magammal, miután megkaptuk a forrócsokinkat. - Meg kell kérdeznem....
-Nem ittam, nem cigiztem és egyéb anyagokhoz sem nyultam - szégyelte el magát a végére. Kiengedtem az eddig bent tartott levegőt, és büszkén néztem a barátnőmre. Az hogy ezt kibirta, azok nélkül, bizonyítja milyen erős. Már két éve tiszta.
    Homlokon csókoltam, aztán hagytam had igyan meg a kakaóját. Egyikünk sem szereti a kávét, kiskorunk óta csak kakaót vagy teát iszunk amikor beülünk valahova. A gyerekkori emlékeim nagyrésze szomorú, unalmas és helyenként igazságtalan, de valahányszor ezzel a lánnyal voltam....
-Emlékszel amikor először húsvétoztam nálatok? - kérdeztem.
-Ne emléksztes arra a napra, mikor elárultál! - sértődött meg.
-Nem árultalak el! - védtem magam.
-Összeálltál az ellenséggel! - durcizott, de láttam a mosolyt a szája sarkában bujkálni.
-Úgy érted a fiúkkal?
-Pontosan!
   Nevetve öleltem meg engesztelés képpen. Tudni illik a falujában elég komolyan vették a húsvétot. Finoman fogalmazva.
    Hajni bosszút forralva, elfordult. Aztán ádáz vigyorral az arcán a szemembe nézett.
-Adj egy puszit - kérte nyájas hangon suttogva, mire majdnem kiköptem a kakaóm.
-Ne! - kértem. - Csak ezt ne!
-Mi bajod a puszikkal?
-Utállak - motyogtam. Tudja, hogy nem szeretem ezt a szót. De legalább nevet.
-Jó befejeztem - röhögött vörös fejemet látva.
-Van hol aludnod? - kérdeztem.
-Manhattamben találtam egy szobát - mondta. - Ne legyen bűntudatod, tudom, hogy a diákszállótokra nem vihetsz be - nyugtatott amint észrevette mennyire elszégyeltem magam. 
-Annyira sajnálom. Most melletted lenne a helyem - suttogtam.
-Semmi baj, Carter. Nem tudsz mit tenni.
-Attól még borzalmasan érzem magam - söpörtem ki a szeméből egy kósza hajtincset.
-Carter - nézett a szemembe. - Esküdj meg nekem, hogy soha az életben nem hozod fel azt a témát. Erről a szarságról már nem akarok hallani.
-Aurora....
-Nem - szakított félbe. - Többet már nem. Esküdj meg! Erről senkinek egy szót sem! Sem arről, sem apám haláláról. Megértetted?
-Esküszöm - suttogtam csalódottan. Ro a kisujját tartotta felém, én pedig megráztam a sajátommal. Ő mindig ezt csinálja. Kisujj eskü. Számára ez megszeghetetlen. Ugyan így esküdött fel arra, hogy nem iszik, nem cigizik és nem drogozik. És azóta hozzájuk sem nyúlt.