Kane Krónikák fanficton

2.fejezet

Carter

December huszonnegyedike. Reggel nyolc óra. Az ébresztőm folyamatosan cseng, mivel tegnap elfelejtettem kikapcsolni. Általában az óráim kilenckor kezdődnek, de mivel karácsony van, nem kell tanítanom. Kinyomtam az idegesítő hang forrását, viszont már visszaaludni nem tudtam.
Ma pontosan egy éve, hogy elkezdődött ez az egész. Pont egy éve, hogy apa meghalt, ezáltal Ozirisz gazdateste lett. Istenek, mennyi minden történt ez alatt az idő alatt.
Kiszenvedtem magam az ágyból, és a fürdő felé vettem az irányt. A tegnap esti (vagy inkább ma hajnali) zenélésnek köszönhetően, egy zombinak éreztem magam. A tükörbe nézve rá kellett jönnöm, hogy úgy is nézek ki. Hideg vízzel megmostam az arcomat, hogy felébredjek. Nem jött be. Na mindegy. Felöltöztem, aztán elindultam reggelizni.
A tanoncok fele már korábban haza utazott az ünnepekre. Egy másik része még csak most készülődik, hogy szent estére hazaérjen. Csak én, Sadie és Zia maradunk itt.
Walt is haza látogat, de ő huszonkilencekikén már visszajön, hogy velünk töltse a szilvesztert, amit hatan fogunk ünnepelni. Az előbb felsorolt trio, a bácsikánk (aki ma este érkezik), egy pávián, na meg Walt, bár őt kétszemélynek is lehet mondani.
Tényleg, Anubisz szilveszterezett már valaha? A duatban másképp telik az idő, és nem hiszem, hogy a temetőkben annyian buliznak újévkor. Ezt mindenképp meg kell kérdeznem.
Kilépve a szobámból a megszokottnál is nagyobb felfordulás fogadott. Gyerekek rohangáltak fel-alá, keresték a házban elhagyott dolgaikat. A kisebbek mint Félix és a sztöpszlik már elmentek, szóval kivételesen most nem voltak pingvinek bevackolódva a kandalóba és zsirkréták sem robbantak fel, vagy támadtak rá az emberre. Vagy állatra.
Hufu, Zia és a húgom békésen reggelizett a teraszon, Makedóniai Fülöp pedig a neki hátra dobott falatokat eszegette. Még egy pávián és egy albínó krokodil jelenlétében is, a terasz volt a legnyugodtabb, egyben legnormálisabb hely az egész villában.
-Jó reggelt! - köszöntem, majd egy csókot nyomtam a barátnőm arcára.
-Jó reggelt! - felelte a két lány kórusban. Hufu intett egyet, és tovább eszegette az oreóját.
-Walt már elment? - kérdeztem.
-Az anyukája kérte, hogy legkésőbb kilencre legyen ott, mert egyedül nem fogja tudni elviselni az anyósát, és nem akarja sitten tölteni az ünnepeket, mert megfojtotta a nőt az egyik rózsfűzérével - világosított fel a húgom.
Erre csak bólintottam. Walt már mesélte, hogy az anyukája a születése után pár évvel újra házasodott. Amivel nincs semmi baj, a fiú is kedveli a nevelőapját, és ez az érzés kölcsönös.
Igen ám, de a férfivel együtt jár a családja, és rajta kívül mindenki erősen katolikus, ezért még véletlenül sem tudnak az egyiptomi istenek létezéséről, se a mágusokról. A mai napig azt hiszik, hogy Walt egy keresztény bentlakásos iskolába jár, csak ezzel a hazugsággal lehetett elkerülni a kérdés áradatot. Emiatt, viszont szegény srácnak oda-vissza kell tudnia a bibliát, hogy ne hozza a szüleit kellemetlen szituációba. Nem irigylem.

A nap további része eseménytelen volt. Amos sajna nem tudott elszakadni a munkától ezért csak holnap reggel jön. Mi is tennivalók híján, nem tudtunk mást csinálni, mint élvezni a csendet és tévétnézni.

Másnap Hufu az ágyamon ugrálva ébresztgetett, majd szószerint kivonszolt az ágyból. Mikor leértem, már magamtól szedtem a lábam, hogy üdvözöljem a bácsikám, aki a plafonig érő, feldíszített karácsonyfa mellett állt, miközben Sadie és Zia kérdéseire válaszolt.
-Amos. De jó, hogy végre itt vagy! - öleltem meg, aztán oldalra néztem. - Te hoztál egy fát?
-Csak meg kell adni a módját, hogy először ünneplünk így együtt. - vonta meg a vállát, mintha ez magától értetődő lenne. -Na de gyertek és bontsátok ki az ajándékotokat!
-Várj, idehozzuk a többit. - kezdett el futni a szobája felé Zia.
  Miután vissza jöttünk, átadtuk egymásnak az ajándékát. Én Sadienek egy új bakancsot adtam, mert a régi már elkopott, mellé egy "profi" hajszinező készletet (8+-os).
Neki tetszet.
Zia, egy a kedvenc amerikai írója álltal aláírott könyvet kapott, Amos pedig egy szintén dedikált CD-t, a kedvenc jazz bandája legújabb albumát, Hufu pedig egy függőágyat, amit majd felakasztok neki a szobámba. Én is hasonlóan jó ajándékokat kaptam. De a legjobban mégis Sadiének örültem.
-Nos, - kezdte - tőlem azt kapod, hogy - hatás szünet - visszaadom a nevedet.
    Elkerekedett szemmel bámultam a húgomra, két másodpercig sóbálvánnyá válva ültem, majd mikor feleszméltem a döbbenetből, a nyakába ugrottam.
-Jól van Carter, tudom, nagyszerű ajándék, de azért nem kell megfojtani! - tolt el magától, aztán összehúzott szemöldökkel meredt rám. - Fura, nem emlékszem a titkaidra.
-Tányleg? - lepődtem meg.
    Zia kuncogva lapozott egyet a könyvében, amit most csak át akart böngészni.
-Hát, ez márcsak így megy. A névvel együtt a megszerzett információkat is visszaadod. De Széthnél is ez történt, nem vetted észre?
-Most hogy mondod - ráncolta a homlokát Sadie. - De nem csoda, hogy nem tűnt fel, hisz azzal voltam elfoglalva, hogy megmentsem ennek a marhábak az életét! - lökött majdnem le a kanapéról.
-Hé! Ne engem hibáztass!

Végül is, ez volt az eddigi legjobb karácsonyom, egész nap beszélgettünk, sütögettünk, és igazából csak élveztük egymás társaságát.
Az újév végeztével minden visszaált a rendes kerék vágásba. A többiek nagyban készültek a félévzárásra, emellett a varázstudományukat is fejlesztették, alig volt idejük bármire. Ennek hála nekem, rengeteg szabadidőm lett, amit a zenének szenteltem, a szobám falai közé bezárkózva, természetesen. Még nem akartam, hogy halljanak játszani, eme tervemet tökéletesen kiviteleztem, és csak egyszer hibáztam.