Kata

7. Erdő mélyén apró tó

A Nap már lefelé tartott alvóhelyére, ahol megpihenhet, míg a Hold veszi uralma alá a földet. Utolsó sugarait még szétküldte, mint egy üzenetet: „Még visszajövök, csak pihenek egyet." Ezek a kis reménysávok belopóztak az összes kis zugba, és bearanyozták az erdő közepén elterülő kis tavat.

Nyár lévén a tóban ma is rengetegen kerestek enyhülést. Egy kempingező család verte fel sátrait a vízparttól nem messze. Városiak voltak, nem sokat értettek a természethez. A koszos vizet, amit már használtak, visszaöntötték a tóba. A kisfiú habfürdőt akart készíteni, ezért egy egész flakon sampont beleborított a vízbe. Nem lettek olyan szép buborékok, mint amit szeretett volna, így ott hagyta az egészet. A kislány minden nap szedett egy csokor virágot az édesanyjának, de azzal egyikük sem törődött, hogy ezek védett növények. Egyik este az apuka focimeccset nézett a magukkal hozott gépen. Ez a lejátszó nagyon hangosan szólt, felverte az erő állatait, nem hagyta vadászni a rókát és a baglyot. A férfi minden gólnál felkiáltott, hangját visszaverték a környező hegyek. Minden tőle zengett.

Egy kisbéka ugrált aznap este a tóhoz. Meg szerettet volna fürödni a vízben, a táborral szemközt, a lehető legtávolabb az emberektől.

- Ne! Ne ugorj belém! – kiáltott rá a tó, pont mielőtt kisbéka elrugaszkodott volna.

- Miért? – kérdezte a kisállat, mert még sohasem fordult elő, hogy a tavacska megtagadta volna valakitől a vizét.

- Nagyon koszos vagyok. – sóhajtott bocsánatkérően a tó. – Ezek az emberek teljesen tönkre tesznek.

Váratlanul egy őzike jelent meg. Ügyetlenül mozgott, biztos rég nem aludta ki magát.

- Nagyon fáj a fejem. – panaszolta elkeseredetten. – Ilyen ricsaj mellett képtelenség pihenni.

Inni akart a vízből, de a tavacska őt is figyelmeztette. Az őzike bosszúsan a zajos tábor felé pillantott, majd elsétált. A kisbéka fejcsóválva nézett utána.

- Ez így nem mehet tovább. – jelentette ki, a nagyobb hatás kedvért pedig a lábával is dobbantott. – Ezeknek az embereknek menniük kell.

Azzal beugrált az erdőbe. A kis tó szomorúan nézett utána. Szíve szerint ő is ment volna vele. A kisbéka még aznap este megkereste az erdőben élő összes állatot, akit zavart az emberek megjelenése. A nyuszit, akit megdobáltak kaviccsal. A focilabdának használt sünit. Az álmos őzikét, aki egy hete nem tudott aludni a nagy hangoskodás miatt és a többi élőlényt is. Mikor mindannyian összegyűltek elmondta nekik a Nagy Tervet.

Másnap az apuka majdnem szívrohamot kapott. Az összes élelmüket összejárta egy csiga, minden ragadós és nyálkás lett. A sátrat megrágta egy őzike, így az már haszna vehetetlen, kidobásra ítélt darab. Az autójuk nyitott ablakán bemászott pár pók és mindent teleszőttek pókhálóval. Mindkét gyerek sírt, mert este, míg aludtak megszúrta őket egy süni. Az anyuka sikoltozott, mert egy békával a hajában ébredt.

Azonnal összepakoltak mindent és hazautaztak. Az állatok örömujjongásban törtek ki. Egy éjszaka alatt sikerült visszahódítaniuk az erdőt. Bár a tó már soha sem nyeri vissza régi színét, a tűzrakó helyen már nem nő vissza a fű, de a természet visszafoglalta, ami az övé.