A hatalom kő birtokosa | P.P. ff.

23

-Komolyan? Busz?- kérdeztem a büdös ülésen ülve. A kerekesszéket otthon hagytuk, mert Peter szerint szokkal egyszerűbb, ha ő cipel és nem kell tolni.
-Nem mindenkinek van ám kocsija, Lisa.- mosolygott miközben ő felettem állt és egy kapaszkodót markolt.
Az egész buszon  csak mi voltunk. Egészen addig amíg  meg nem álltunk egy megállóban és felszállt egy férfi. Lassan hátrasétált és telefonját elővéve leült egy székbe.

✤

Csurom vizesen sétáltunk a főúton. Mármint Peter sétált, engem ledig cipelt.
Hirtelen Peter telefonja csörögni kezdett mire kikaptam a zsebéből.
-Hol vagytok, Peter?- Tony hangját bármikor felismerném.
-Én Peter kezében, Parker meg a főúton.- válaszoltam. Tony lepetten reagált hangomra.
-Lisa! Hát te vagy az? Megváltoztál!
-Nem megváltoztam, hanem felnőttem. Te is kipróbálhatnád valamikor!- ajánlottam neki mire Tony és Peter egyszerre kezdett el nevetni.

-Nem. Mégsem változtál meg!- mondta majd lenyomta a telefont.
Ránéztem Peterre akinek arcán folytak le az esőcseppek.
Göndör haja most vizesen állt feje tetején.
-Nagyon cuki vagy vizes hajjal!- mondtam majd letöröltem egy esőcseppet letöröltem az arcáról.
Peter elmosolyodott majd megpuszilta a fejem tetejét.
-Siessünk, mert megfázol.

✤

Remegve léptünk be a toronyba. Minden testrészem fázott. Csurom vizes voltam, ahogy Parker is. Testem kihűlt.
-Gyorsan valaki!- ordított Peter miközben jég hideg kezemet dörzsölte.
-Hozd a konyhába. Alapvetően nem itt akartunk elvégezni, de nem bírná ki addig. Három perce van!- Tony és Bruce egymás mellett rohant.

Peter lefektetett a pultra és arrébb lépett.
-Nem lesz semmi baj!
Ez volt az utolsó szó amit tőle hallottam majd lecsuktam a szememrt és nem nyitottam ki többé.

✤

Görcsösen szorítottam a mellettem fekvő karját. Nemtudtam, ki az. Egyik lábam átdobtam a derekán és közelebb húzódtam hozzá.
Az a valaki simogatni kezdte hajamat. Várjunk csak! A hajamat!

Szemeim kipattantak, és felemelkedtem az ágyról.
Peter alattam feküdt, msosolygott.
Egy fekete rövidnadrág volt rajta.
Barna haja mostmár száraz volt, akárcsak én.

-Jézusom, én élek!- fogtam arcomat és felszabadultan felnevettem.
-És a hajam is visszanött! A kezeim már erősek! Ez hihetetlen!- boldogan pattantam fel és folyamatosan nevettem.
Levettem pólómat, megfeledkezve arról, hogy kivel is vagyok egy szobában.
Az eddig, üres lyukban egy lila kő hevert.
Peter elémsétált és derekamra helyezte a kezét.
Olyan hihetetlenül boldog voltam, hogy eszembe sem juott mit csinálok. Egyszerűen csak megcsókoltam az elöttem álló fiút aki lepetten fogadta ajkaimat. Pillanatok alatt visszacsókolt.

Sziasztok!
Sajnàlom, hogy most jött csak a rész de szerda este hànytam:(
Remélem ettől függetlenül élvezétek. Szeretlek titeket.