Just A Smile, Please! [TaeGi FF.]

>>Second<<

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Az idő csak telt, az jármű pedig egyre csak közeledett a célvonalhoz, ami a kezdő vonaltól körülbelül 2 óra autóút volt. A két család egy családi házat vásárolt a fővárosban, hogy valóban egy új környezetben kezdhessenek új életet, immáron együtt. A férfi, és annak két gyermeke már lassan három hete, hogy beköltözött a családi házba, mert nekik előbb sikerült mindent elintézni ahhoz, hogy elhagyják előző városukat, ezzel együtt előző életüket is, viszont ezzel egyáltalán nem volt probléma, mert így legalább nem kellett egyszerre két lakásból átcuccolni, órákat utazni, majd még berendezkedni. Sokkal jobb volt így. Az autó kereke hirtelen egy nagyobb gödörbe hajtott, így a jármű elkezdett ugrálni, ezzel teljesen felrázva az alvó fiút. YoonGi szorosan összezárva szemét, riadt fel álmából, s kómásan nyitotta fel pilláit, a Nap pedig hiába volt még mindig a felhők mögé bújva, a menta hajú számára még ez a fény is túl erős volt, így azonnal be is csukta látószerveit, hogy aztán néhány másodperccel később újra megpróbálkozzon felnyitni őket. Pár, lapos pislogást követően, erőszakosan megdörzsölte szemeit, hogy aztán sikeresen felpillantson. Először szemöldökét ráncolva tekintett ki az ablakon, nem ismerte azt a környezetet, ahol jelenleg tartottak, de tekintetében azonnal megvilágosodás csillant, mikor jobban elkezdte vizsgálni a kinti látványt. Emberek százai sőt, ezrei sétáltak a hosszú utcákon, ezen kívül pedig később észrevette, sokkal lassabban gurult az autópályán az kocsi, mivel rengeteg hasonló jármű volt előttük, illetve mögöttük is. Természethez hasonló terepet nem is lehetett találni, hiszen mindent eltakart az a sok betontömeg, ami egészen az égig húzódott, fáknak és növényeknek pedig semmi nyoma nem volt. YoonGi már csak az emberek létszámától rosszul volt, mert talán életében nem találkozott ennyi alakkal, mint abban az egy percben, míg körül pillantott. Nem volt hozzászokva az ehhez hasonló környezethez sem, hiszen Daegu alapvetően egy kisebb város volt, ráadásul ők a város szélén, a szegényebb negyedben tengették mindennapjaikat. Az előző intézetben, ahol tanult, nem voltak tanárokkal együtt, összesen ezren, de vajon mennyi diákkal fog már csak az első napján összetalálkozni az új iskolájában. Biztosan minimum a háromszor annyian tanulnak a fővárosban, mintsem máshol.

– Édesem, jó, hogy felkeltél, 10 perc és megérkezünk az új házunkhoz. – hallotta meg hirtelen édesanyja hangját elölről, aki izgatottan fordult hátra, s egy hatalmas mosollyal tájékoztatta a két fiút, akik válaszként csupán egyszerre bólintottak, annyi különbséggel, hogy míg az egyetemista egy apró ajak görbületet varázsolt arcára, addig a fiatalabb meg sem erőltette magát, arca fagyos, s rideg maradt, szemei mégis érzelmekkel csordult tele, amit viszont az anyuka nem látott. YoonGi lassan ölébe pillantott, s csak akkor vette tudomásul, füleiben már nem szólt a zene sőt, fülhallgatója szépen rá volt tekerve telefonjára, így néhány értetlen pislogás után a mellette ülőre pillantott, aki viszont ezalatt a másfél óra alatt, még mindig a telefonján csüngött, hisz' úgy sem volt jobb dolga. Halkan sóhajtva, engedte le vállait, majd az autóban töltött, maradék időt, a főváros feltérképezésével töltötte, hozzá kellett szoknia az új környezethez.

Lassan a hatalmas felhőkarcolók és bevásárlóközpontok egyre csak fogyni kezdtek, az emberekkel együtt, s néhány perccel később már egy sokkal barátságosabb útra kavarodtak. Immáron látni lehetett a természet különféle formáit, fák sorakoztak a családi házak előtt, illetve a kertekben, növények és bokrok sorakoztak fel, és a kinti zaj szinte teljesen megszűnt. Igaz, látni lehetett a házak felépítésén, a kocsifeljárón parkoló autókon, és a gondosan, szinte már tökéletesen kivitelezett környezeten, hogy ez is egy gazdagabb környék, de legalább csendes volt, legalábbis mint a belvárosban. Az autó egyre lassabban gurult, majd néhány másodperc elteltével hirtelen lekanyarodtak az útról, majd a férfi az asszony előtt lévő kesztyűtartóból előhalászott egy távirányítót, s a ház előtt, aminek feljáróján álltak, a vaskapu hirtelen kinyílt előttük. Megérkeztek az újdonsült lakhelyükre.