(SNK/AOT) 2. Évad: Árulók

‡ 5.rész ‡

-Hogy van Ymir? – kérdezte Sophia.

-A vérzése elállt, a sebei gyógyulnak. Szerintem nem lesz vele gond. – válaszoltam.

-És mi van Chris- azaz Historia-val? – nézett rám Jana.

-Abban reménykedik, hogy Ymir nem fog kapni semmilyen büntetést a titkolózása miatt. Ebben reménykedem én is.

-Érdekes lenne, ha ugyanaz történne, mint Annie-val. – fintorgott Jana.

-Ymir rendes lány. – mondtam.

-Ja...a másikról is azt hittük. – vonta meg a vállát majd ez a beszélgetés abba is maradt.

Míg én a katonákat figyeltem, akik ide-oda szaladgáltak, hogy minden holmink és felszerelésünk rá legyen pakolva a szekerekre hirtelen Reiner huppant le mellénk az esőtől áztatott betonra, aki a bekötött karját masszírozta. Útközben az újoncok elmesélték, hogy egy óriás majdnem kettéharapta Reiner karját miközben ő a tornyot próbálta védeni. Ha az óriás megsebezte volna az újonc kezét, akkor-

-Minden rendben, Reiner? – guggolt le mellé Sophia.

-Annyira nem. – ingatta a fejét. – Egy rohadt óriás majdnem leharapta a karomat. Szánalmas vagyok. Azt hittem...meghalok.

-Még egy olyan erős ember is járhat így egyszer, mint te. – mondta neki Jana.

-Miről beszélsz?! – fortyant fel az újonc. – Ez már a második alkalom! A nőstény óriás is majdnem összezúzott! Kétszer is majdnem meghaltam... Ha így folytatom, akkor hamar fűbe harapok. Én választottam ezt az utat, de nem hittem volna, hogy ilyen kemény lesz. Azt sem hittem, hogy egy katona lelke előbb törik meg, mint a teste. De még helyre kell hoznunk a falat...nincs idő kesergésre.

-Ja... - bólintottam hezitálva. – Te és Bertholdt messzire sodródtatok a szülőföldetektől. Nem csoda, hogy ez kihat a...lelki állapotodra.

-Így igaz Reiner! – tűnt fel mellettünk a semmiből az említett Bertholdt. – Miért nem térünk haza? Nem jött még el az ideje? Sok mindenen mentünk keresztül és már nem maradt több tennivalónk.

-Igazad van! – csillantak fel Reiner szemei. – Olyan közel járunk, már csak pár lépés és vége!

-Ti meg...miről beszéltek? – pislogok rájuk.

De mielőtt választ kaphattam volna, Hanji-san mindenkit odahívatott magához. Visszatértek a Felderítők, akiknek parancsot adott, hogy keressék meg a falban lévő lyukat. Viszont a válasz, amit a kiküldött katonáktól kaptunk még a vért is megfagyasztotta az ereinkben.

-Sehol sincs megsérülve a fal! Egész éjjel mentünk...de Trost és Krolva között teljesen ép a fal!

-Az nem lehet...! – hüledezett Hanji.

-Krolva-nál katonákba botlottunk és ők is ugyanezt mondták. Egyetlen óriással sem találkoztunk egész úton.

-De számos óriás támadás ért minket a falon belül. – szólalt meg Armin. – Ez...lehetetlen.

-Biztos, hogy jól megnézték azt a fránya falat? – vonta össze szemöldökét Jana.

-Természetesen! Szinte az egészet körbejártuk!

-Ha nincs rés a falon, akkor nincs. – gondolkodott hangosan Hanji. – Most mindannyian visszamegyünk a Trost körzetbe!

A katonák újból nekiálltak pakolni, míg mi az újoncokkal egy kört alkottunk és gondolkodni kezdtünk. Ha nincs lyuk a falon, akkor hogy a viharba jöhettek be az óriások?! Amikkel harcoltunk nem lehettek többek 10-15 méternél. Biztosan nem bírtak átmászni a falon! Az képtelenség! Hacsak nem-!

-Itt vannak...!

Kik?!

-Elkapnak...!

De mégis kik?!

-Vigyázz...rá...!

-Ki vagy te és mit akarsz tőlem?! – kiáltottam fel, mire az újoncok mind rám kapták tekintetüket.

-Victoria, mégis...kihez beszélsz? – pislogott rám Armin.

-Én...

-Lehet pihenned kellene. – mondta Mikasa. – Mostanában túl sok feladatot vállaltál el.

-Jól vagyok... - ráztam meg a fejem.

-Nem kellene...?

-Mondom jól vagyok! – kiáltottam rá Eren-re, akibe így belefojtottam a szót.

Jana és Sophia azonnal összenéztek majd kissé távolabb húztak a többiektől. Barnahajú barátnőm rideg tekintettel figyelt, míg a szőke aggódva vizslatott.

-Jól vagyok. – mosolyogtam rájuk bágyadtan. – Esküszöm.

-Bárcsak egyszer rájönnél, hogy rohadt szarul hazudsz! – förmedt rám Jana.

-Jana-nak igaza van. – sóhajtott Sophia. – Mi lelt téged? Mióta belecsöppentünk ebbe a küldetésbe, azóta furán viselkedsz. Tudod, hogy nekünk bármit elmondhatsz. A barátaid vagyunk Victoria.

-Hát... - kezdtem, de fogalmam sem volt, hogy hogyan is mondjam el nekik, hogy hangokat hallok. – Izé...

-Indulunk! – harsant fel valahonnan Hanji hangja. – Megkérném az újoncokat, hogy zárkózzanak fel! Minél előbb érünk vissza Trost-ba annál jobb!

Szó nélkül elindultam a lányok előtt, mire Jana "ezt a témát nem úszod meg" kifejezéssel az arcán pillantott rám. Előttünk Mikasa ballagott Armin-nal, aki nagyban gondolkodott. Véleményem szerint azon, hogy ha nincs lyuk a falon akkor, hogyan jöhettek át az óriások a falon. Őszintén bevallom engem jobban érdekelnek a hangok, amiket egyre többször hallok a fejemben. Ez jelenthet valamit, nem? Vagy csak szimplán kezdek megbolondulni?

-Eren, Reiner, Bertoldt! Igyekezzetek! – kiáltott hátra Sophia a három lemaradt újoncnak.

-Állj meg...!

Azonnal megálltam. Az agyam ellenkezett, hogy ne hallgassak a hangra, de a testem engedelmeskedett neki.

-Várj... Baj...!

-Victoria, haladnunk kellene! – állt meg előttem pár méterrel a két barátnőm.

-...5 évvel ezelőtt mi törtük át a falat és ezzel megkezdtük az emberiség kiirtását. Én vagyok a páncélos óriás és ő pedig a kolosszális óriás.

Megdermedtem.

-Miért mondod el neki, Reiner?! – hallottam meg Bertoldt kétségbeesett hangját.

-Az volt a célunk, hogy biztosítsuk az emberiség bukását, de most már nincs szükség erre. Eren, ha velünk jössz, akkor nem kell több falat lerombolnunk. Megértetted?

-Micsoda? Egy szót sem értek ebből! – mondta Eren, mire a kezemet a pengém markolatára helyeztem.

-Azt mondom, hogy gyere velünk és nem kell lerombolnunk több falat. Tudom, hogy nehéz felfogni, de most rögtön indulnunk kell.

-Indulni? Mégis hova?

Eren hangja egyre idegesebb. Megfordultam. A kezem még mindig a markolaton pihent.

-Még nem mondhatom el. De...úgy nevezném azt a helyet, hogy otthon. Nos, hogy döntesz, Eren? Tisztességes alku, nem igaz? Véget vethetnél az egésznek.

-Gondolkoznom kell... - mondja a fiú, majd idegesen felém pillant.

-Gyertek már srácok, nem érünk rá egész nap! – kiállt felénk Jana, aki már Sophia-val együtt jóval előttünk kullog.

Erennel újra összenézünk... Az aggodalom mindkettőnk arcán megjelenik. Tehát igaz... Reiner és Bertoldt...