Ikrek a pályán! (Haikyuu ff.)

1.

Idegesítő Nővérke☜ (↼_↼):

Hol vagy már?ಠಿ_ಠ

                                          Én:

                                          Itt állok a suli előtt...ಠ∀ಠ

Idegesítő Nővérke☜ (↼_↼):

Mi?(・o・)

De hol a jó életbe vagy?

Hallod?(((;ꏿ_ꏿ;)))

Nem úgy volt, hogy a bejáratnál találkozunk?ಠ◡ಠ

                                                Én:

                                                Fordulj 180 fokot és tudni fogod, hol vagyok!ಠᴥಠ

Ahogy ezt az üzenetet meglátta, majd' kitörte a nyakát úgy nézett hátra.

Shimizu Natsumi vagyok, első éves. Az ikertestvérem Natsuko, akivel egy pöppet sem hasonlítunk egymásra, vagyis csak egy leheletnyit. Hosszú barna, enyhén göndör hajam van, és zöld szemem. Plusz mellé 174 cm. Igen, egy titán vagyok a javából! Tesómnak - aki kereken két perccel idősebb nálam – úgy színt hosszú, barna haja van, csak kék szeme, és mellettem a 156 centijével eltörpül. Mind a ketten a röplabda megszállottjai vagyunk. Úgy ismertek minket alsó-középben, mint a Démoni Duó, bár, hogy ezt a nevet mikor kaptuk már nem tudom. Emellett én előszeretettel szomorítom az embereket az írásaimmal Wattpadon, míg Natsuko megsüketít mindenkit a gitár játékával. Egyébként elég jól játszik, mikor nem hajnali négykor zendít rá.

Testvérem gyorsan mellém sprintelt, és nézett fel rám izgatottan. Mivel az lesz az első napunk, persze, hogy a röplabda klubbot megyünk meglátogatni. Hagy szomorítsuk az életüket. Natsuko hiába néz ki aranyosnak, benne egy démon... vagyis, inkább egy ördög van. Olyan beszólásokat ad visszakézből, hogy az már nekem fáj.

- Siess már te csiga! Még be akarok nézni a fiúkhoz is! – lökdösött. Hirtelen megálltam, majd elindultam elérve, hogy pofára essen. Egyébként szeretem, csak jó érzés szívatni. – Hogy, csapna el egy repülő! – mérgelődött.

- Azt meg, hogy a jó életbe? – fordultam vissza, majd mentem tovább nyugodtan.

- Akkor szállna neked egy varjú! – ugrott mellém.

- Jól van elég! – simogattam meg a buksiját, mivel azt ki nem állhatja. Félre is csapta a kezem.

Lassan, de biztosan megérkeztünk ahhoz a teremhez ahol a női röplabda klub van. Nagy szeretettel fogadtak. Főleg, hogy tudták kik is vagyunk. Jajhogydobnahátástazakiránkakasztottaeztanevet!

Miután megtörtént a beiratkozás, futottunk át a fiúkhoz. De rég nem láttam azokat a tökkel ütötteket! Már hiányzik Tanaka bohóckodása, meg Dadchi és Sugamama. Meg RoLiNg ThUnDööö is! Meg Jezus Asashi is!

Körülbelül betörtük a terembe, ahol legnagyobb meglepetésükre egy mini narancs hajú fiú, és egy áfonyával találtuk szembe magunkat, akik elég érdekesen néztek ránk.

- Jó napot! – köszönt a narancs. Hát ez is felnőttnek néz. De jó!

- Hali! – szambázott be nővérem.

- Ha a női röplabda klubbot keresik, az nem itt van. Ha akarja, megmutatom hölgyem! – udvariaskodott az áfonya legény.

- Köszi, de mi ide jöttünk! – próbáltam mutatni, hogy „HeLlÓ! Nem vagyok felnőtt!", csak elég kevés sikerrel, mert a fiú olyan értetlen fejet vágott, hogy az már irigylésre méltó. – Meg kérlek, ne tegezzél! Nem vagyok olyan idős, még suliba járok!

- Sajnálom! – hajoltam meg kilencven fokban a fiú. – Akkor gondolom harmad éves vagy!

- Nem! – vágta rá egyből Natsuko, aki eddig a narancs hajút figyelte. – Első éves! Ahogy én is! – mosolygott ártatlanul. Imádom az emberek reakcióját, mikor kiderül, hogy még csak első éves vagyok, de egy zsiráf.

- Mii?! – nézett ránk – inkább rám – a narancs éretlenül. – De hogy lehetsz ekkora? – állt elém, és nézett fel rám.

- Adottság! – mondtam kínosan mosolyogva.

- Még be sem mutatkoztam! – jutott eszébe a kislegénynek. Bár mondjuk én sem, de jól van az! – Hinata Shoyou vagyok! – nyújtotta fel nekem a kezét. Most megfogom és hazaviszem. Ez most milyen cuki!

- Shimizu Natsumi! – ráztam vele kezet, erre már nővérem is idejött. Látszott rajta, hogy ugyan azt gondolja, mint én. Egyszer még ezt a kis cukorbogyót ellopjuk!

- Shimizu Natsuko vagyok! Örvendek a találkozásnak! – rázott ő is kezet vele.

- Kagemaya Tobio! – jött bemutatkozni az áfonya is. – Akkor ti rokonok vagytok? – kérdezte.

- Még, milyen közeli! Ez a mamut itt mellettem az ikertestvérem! – mutatott rám Natsuko. Néha elgondolkodom, hogy eladom a legelső embernek, aki velünk szembe jön. Most csak letudtam azzal, hogy szikrákat szóró szemekkel néztem rá. Amúgy a két fiú arckifejezése olyan szintem volt vicces, hogy képtelenség lett volna nem röhögni.

- Oh... - ez volt a reakciójuk. 

Ekkor egy nagyon, de nagyon jól ismert hang ütötte meg a fülünket. Drága egyetlen kopaszkánk is megérkezett.

- Natsukooo~! Natsumi~! – jött hozzánk szinte már dalolva Tanaka. – Itt a két Istennő! – ölelt át mindkettőnket, mivel kiláttam a válla felett, láthattam a két szülőt is.

- Hellóka! – bújtam ki az ölelésből, majd szaladtam Sugawarához, akit szorosan átöleltem. Őt is ellopom. Ez az ember olyan aranyos, hogy az már bűn.

- Helló! – ölelt át nevetve.

- Daichi~! – száguldott nővérem a mellettünk álló ember felé, majd lendületből átölelte, így majdnem hátra is estek.

- Neked is, szia! – paskolta meg a hátát.

Hinata és Kagemaya - ha így hívják őket - elég furán néztek ránk. Bár mondjuk megértem őket. De hol van Asashi? Meg Noya?

- Ha megbocsátotok, szeretnénk beszélni az újoncokkal! – szólt kínosan Daichi.

- Ti lennétek azok? – kérdezte pofákat vágva Tanaka. – TE! Az első számú törpe! – mutatott a narancs hajúra.

- Te lennél Hinata igaz? – kérdezte a lapokat fogva Daichi.

- Igen! – húzta ki magát a mandarin.

- Te pedig Kagemaya Tobio, igaz? – nézett az áfonyára.

- Hány centi vagy? – kérdezte Suga.

- 180!

Na, ez volt az a pont, ahol tudtuk, hogy nincs ránk szükség. Még gyorsan elköszöntünk, majd mentünk is haza, mivel ma nincs tanítás. Szerencsétlenségemre egy osztályba kerültem Natsukóval, itt se hagy békén.

Érdekes egy évnek nézünk elébe az szent! Ki tudja mi lesz még ebből?