Vakáció Jonas Módra

12. Fejezet

- Dehogy zavarsz. Mondd csak nyugodtan. – mondta Nick kiérve az erkélyre. Behúzta maga mögött az üvegajtót, majd ránehezedett a korlát fémjére.

A délelőtti napfényben egész Sydney ragyogott. A korlátról tükröződött a felhők alaktalan pacája, miközben a tenger felől sós illatot hozott a szél magával.

- Szerettem volna tudni, hogy áll-e még a találkozó. Mert láttam a plakátokat a fellépésetekről és tudom, hogy működik. És Joet ismerve egy elég hosszú procedúra előzi meg a koncertet nálatok.

Nick óvatosan felnevetett, mert teljesen igaza volt a nőnek. Tökéletesen ismerte a bátyját és annak félelmeit. Néha elgondolkodott rajta, hogy Andrea esetleg valamiféle látnok vagy ilyenek, mert tökéletes pontossággal mondott meg tulajdonságokat és tényeket másokról. De minden ilyen alkalommal rá kellett jönnie, hogy szimplán csak iszonyat jó emberismerő.

- Persze, hogy áll. Tudod jól, hogy nekem Joe semmi újat nem tud mondani ilyenkor. Persze ha átírja az egészet akkor igen, de az nagyon ritka mutatvány.

- Oké, köszi csak ennyit szerettem volna. Akkor délután. Szia.

-Alig várom már.

Miután megszakadt a vonal Nick még egy darabig mosolyogva bámulta az embereket a parton. Szemével Aurórát kereste, és egy kis idő múlva meg is pillantotta. A homokban ácsorgott Bellával oldalán. Tartása feszült volt, de arcán még is vidámság jeleit látta. Bella eltúlzott gesztusokkal próbálta rávenni, hogy bemenjen vele a vízbe, de láthatóan a lány ellenállt.

- Majd megvárlak itt. – mondta újdonsült barátnőjének Auróra mire ő megragadta csukóját és játékosan a sós víztömeg felé kezdte húzni.

- Nyugi már semmi nem fog megenni. Ausztráliában nincs olyan sok cápatámadás. – bizonygatta tovább igazát Bella. – Látod azt a sok embert ott bent a vízben? Semmi bajuk sincs. Pedig ott már igazán mély lehet.

- Jó rendben. Bemegyek, de csak egy feltétellel! – alkudozott tovább Auróra nem hagyva magát. Már csak pár méter választotta el a hullámoktól.

- Mondd már! Minden perc drága veszteség, amit nem tölthetek az óceánban. – forgatta meg szemeit a szőke lány megjátszott flegmasággal.

- Ha elmondod mi bánt annyira!

Amint kimondta Bella arca egy pillanat alatt megváltozott. Eltűnt róla mosolya és egy alatta elrejtett álarcot öltött magára. Szeme elkeseredettségről és kétségbeesésről árulkodott míg arca elsápadt és keze automatikusan alhasára siklott.

- Rendben elmondom, - egyezett bele halkan a lány eltűrve haját szeméből - de előtte be kell jönnöd velem keresni egy tengeri sünt. – vette vissza vidám maszkját. Auróra is elmosolyodott, de ő nem az izgatottságtól, hanem egy érthetetlen büszkeség érzettől.

Míg Bella belerohant az érkező hullámba addig Auróra lassan és fokozatosan merült el a hűvös vízben. Már kezdte megszokni, mikor barátnője hangosan viháncolva szembe fröcskölte vízzel. A só azonnal marni kezdte szemét, de tudomást sem véve róla visszatámadt. Így kezdődött a végeláthatatlan harc. Hangosan nevetve feledkeztek meg az őket körül vevő világról. Abban a percben úgy érezte magát Auróra, mintha újra Los Angelesben lett volna Lisa társaságában. Vele szokott hasonló komolytalanságokat csinálni.

Mikor elindultak még előítéletes volt Bellával szemben és ezeket a gondolatokat az út eddigi részén csak alátámasztotta, de abban a pillanatban, mikor ott nevettek egymást fröcskölve és a hullámokban botladozva teljesen másnak látta. Egy olyan Bellával találkozott, akit Joe már az első percben megláthatott a lányban.