A Dervis tánca

Harmadik Fejezet 2.

Smaragdzöld bársonylepedő takarta a kecses lábakat. Rajta világoszöld és lila páfrányminták tekeregtek. Arthur feljebb emelte tekintetét és végignézett a vékony kézfejen, ami a kávéval teli bögrét tartotta. Felesége egyenes, sötétbarna haja eltakarta kávébarna szemeit. Arthur mindig gyönyörűnek találta a feleségét, még ilyenkor, reggel is.

Álmos szemeivel nagyokat pislogott. Lassan feltolta magát a nagy párnák között és nekidőlt az ágy háttámlájának. Carina ölébe hajtotta a PP-t, amiről a híreket olvasta.

– Mondd már el nekem, mitől olyan különleges az a nevelő-robot, amiért a Földről kellett idehozatni – mondta Carina.

– Várj egy kicsit, had nyissam ki a csipámat – mondta Arthur és csettintett a kiszolgáló-droidnak, hogy hozzon kávét.

– Egy ilyet például, miért nem lehetett csak átprogramoztatni? – mutatott Carina a távozó felszolgáló felé.

– Azon felül, hogy a Jumborobotics a Földön a legjobb gyártók között van...

– A Dervisen is van elég droidgyár! – förmedt rá Carina. – Ezek mind egy kaptafára készülnek. Egyforma az összes!

– Ha engeded, befejezném – szólt nyugodtan Arthur és elvette a kávéját az érkező doirdtól. – Ez üzlet is. A JR cég szeretne betörni a Dervis piacára. Tudják jól milyen nehéz, ha már itt is gyártanak mindenféle doidot, de kész terveik vannak bányászati célra, rendőrségire, sőt kifejezetten zsoldos droidokat is akarnak. Ez a droid ingyen volt. A dolgom annyi, hogy jó véleményekkel szórjam tele a várost róla. Amolyan promóciós anyag.

Carina megrántotta a vállát, és miután kortyolt a bögréjéből, visszaemelte a PP-jét és tovább olvasott.

– Robbantottak a Fekete Citadella börtön melletti bányáknál – mondta Carina. – Zenyr „terroristák" voltak.

Arthurnak feltűnt egy kis hangsúly különbség a mondatban.

– Mi az? – kérdezte.

– Terroristának nevezik a szabadságharcosokat – mondta Carina. – Ezzel sokakat manipulálnak, és csak mélyítik az ellentéteket.

– Túl érzékenyen állsz a zenyrekhez. A tatharokat bezzeg nem védted így soha – mondta Arthur.

– Azokat nem nyomják úgy el – mondta Carina újra leengedve a PP-t az ölébe, hogy Arthur szemébe mondhassa a véleményét. – Azokat nem fogják munkára, nem zárják gettókba. Nem használják sexrabszolgának vagy munkásnak. Rezervátumuk van a sivatag közepén, a természetes élőhelyükön. A tatharoknak nem változtattunk szinte semmit az életvitelükön, sőt, behoztuk közéjük a civilizációt! Ha egy tathar ki akar emelkedni, szívesen fogadják a zsoldosok soraiban. Négy karral bármilyen fegyvert ügyesen forgat, egyszerre akár többet is. Két méter magas, ijesztő a megjelenése is. De egy zenyr...

– A zenyreknek ott van Ulle Dorei. És megtarthatták a szent városukat, Selhelumát is. Yarphisban zenyr többség van. Mit akarsz még nekik?

– Persze, a Szabadvárosba menekülnek a rabszolgaság elől – mondta Carina és visszanézett a PP-re.

Arthur legyintett és visszaadta a droid kezébe az üres bögréjét.

– Ezek a hétórai hírek? Mennyi az idő?

– Ezek a tizenkétórai hírek és egy óra van – válaszolta Carina.

Arthur felült az ágyban és csettintve mutogatott a falon lógó, fehér köntöse felé. A droid leakasztotta és a gazdája kezébe nyomta. Arthur kipattant az ágyból és felkapva a köntöst kisietett a hálószobából.

– Hova olyan sietősen? – kérdezte Carina meglepetten.

– Wil már vagy öt órája várja, hogy elindítsam neki a droidot! – kiabálta vissza Arthur.

Átrohant egy folyosón, aztán egy kisebb könyvtáron, ahol egy droid az ősi, papíralapú könyveket porolgatta.

– Azokra nagyon vigyázni! Száz éve nem nyomtattak ilyet – mutatott Arthur a droid kezében lévő könyvre.

Tovább lépdelt és befordult még két folyosón, aztán kiért a bejárati ajtóhoz. A vörös bársonyszőnyeggel takart lépcső előtt ott hevert a nyitott láda, üresen. A papírok és könyvek egy kupacban a legalsó lépcsősor alján pihentek. Arthurt megállt egy pillanatra és megnyugodott.

Jól van! Megoldotta a kissrác. Jó, hogy annyi időt töltött egyedül. Önállóbb lett – gondolta Athur.

Tovább sétált, de már nem sietett. Benézett az épület másik szárnyába is. Végig a folyosókon, a hálószobák és ruhatároló, cipőtároló gardrobszobák előtt. Aztán vissza a főbejárat előtti lépcsősorhoz, aminek a két oldalán üvegajtó nyílt a középső udvarra. Arthur felnézett és látta, hogy bárányfelhős napsütést vetít a kupola. A digitális nap, pontosan a feje fölött ragyogott.

Épp, mint otthon – gondolta Arthur.

Betért a ház hátsó részlegébe, az étkezőcsarnok ajtajánál azonban megállt. Résnyire nyitva volt. Fém evőeszközök csilingelése hallatszott ki. Droidok mozgásának szervoszivattyús hangjai törték meg néha az étkezés monoton zaját. Arthur fél szemmel benézett a résen.

Az asztalfőnél Wilhelm ült, mellette egy felszolgáló droid éppen elé helyezte a következő fogást. Arthur beleszippantott a levegőbe és a fűszerezett icuin-disznóhús illata csapta meg az orrát.

Ocsmány egy zenyr háziállat ez az icuin. Mintha egy tehén és egy béka keresztezéséből született volna, de legalább házőrzésre is jó és az íze... ízre nincs jobb hús a Dervisen – gondolta Arthur.

– Illik megköszönni – mondta a Jumborobotics nevelődroidja.

Arthur nem tudta, hogyan nevezze, ezért maradt a szokásnál és úgy döntött, a típusjele megfelel. Az AR7Z annyira még nem is bonyolult, mint a felszolgálódroidok kódja.

Wilhelm felnézett AR7Z-re és egy pillanatig csak meredt rá. Arthur biztos volt benne, hogy azt gondolja: „Ez csak egy droid! Minek köszöngessek neki bármit is?"

– Köszönöm – fordult a felszolgálódroid felé Wilhelm, aztán folytatta az étkezést.

Az AR7Z kijelzőjén lévő komor arc csak figyelt, és mindenben kijavította Wilhelmet evés közben. Melyik ételhez melyik evőeszközt használja, hogyan jelezze, ha utántöltést kér a poharába, vagy végzett a tányérjával.

Végül is, ezért van itt – gondolta Arthur, aztán visszament Carinához, hogy egy rövid hancúr után betérjen a Djatlov bolyváros egyik raktárába, tárgyalásokat folytatni.