Csiszolt üveg

VI.

A bár tele volt élettel, emberekkel, kacifántos káromkodásokkal, és professzionális karaoke énekesekkel. Az egyik kinti üvegasztal mellett tettük le a voksukat; eszünk ágában sem lett volna beköltözni a zsúfolt, izzadtságtól bűzlő belső térbe.

- Mit kérsz? - kérdeztem Rafaelt, aki az itallapot böngészte.

- Hát... - habozott - Nem tudom. Sex on the Beach? Azt már annyiszor hallottam, de még sosem kóstoltam meg. - bökött végül a híres koktél képére. Bólintottam - Te mit iszol?

- Egy epres Coladát. - annál jobb nincs - Maradj csak, én bemegyek rendelni. - ő egy biccentéssel dőlt hátra a széken, én pedig azt hiszem, először adtam meg neki a nyílt lehetőséget arra, hogy elszaladjon tőlem. Magamnak pedig az utolsó lehetőséget, hogy ne mossanak össze vele. A bár belső terébe érve megcsaptak a szagok, majd a pulthoz botorkáltam, ahol éppen Vivi állta a sarat. A roma lány igazán kedves volt, még akkor is, amikor fenyítő tekintettel tessékelte ki a részeg vendégeket, akik általában első körben hasra estek a macskakövön. Vivi az egyetlen a Csiszolt Üvegben, aki mindent tud; ha kell, koktélt kever, felmos, felszolgál, leltározik, mosogat, szétszereli a gépeket és fényesre takarítja. Barna bőréhez és szeméhez, illetve a fekete hajához nem illett a bár sötét munkaruhája, de még így is elbűvölő leányzó volt. Amikor észrevett, egy megkönnyebbült mosolyra húzta a száját.

- Tia! Hát te? - könyökölt a pultra. A kék ledekkel áthuzalozott bútor érdekes fényeket festett a lány arcára.

- Gondoltam beülök két koktélra. - legyintettem lazán, mire Vivi szeme felcsillant.

- És kinek kell a másik? - bökte meg a karom mosolyogva.

- Csak egy barátom, akivel nemrég ismerkedtem meg. - fogtam rövidre - És gondoltam, nincs jobb hely a beszélgetésre, mint az esti Csiszolt Üveg. - vigyorogtam rá, mire hangosan felnevetett. A háttérben szóló basszus elnyomta a kacaját, de jó volt látni, ahogy nevet. A homloka gyöngyözött a benti melegtől, és eléggé látszott, hogy elege van már a vendégekből. Pedig nem volt még olyan késő. Vivi sokat sejtetően mosolygott, de nem mondott rá semmit, csak azt, hogy:

- Mondjad mit kértek, ma én állom.

- Tessék? Jaj, nem, Vivi, nem kell ilyen költségekbe verned magad miat...

- Ne tessék belekötni! Szeretnélek meghívni és kész! - nyomta a mutatóujját a pultra. Nekem meg kezdett gyöngyözni a homlokom a melegtől, és talán egy kissé a szituáció kínossága miatt is.

- De neked az a pénz jobban jön... - motyogtam, mire a lány olyan csúnyán nézett rám, ahogyan a balhés vendégekre sem.

- Nézd. - fújta ki lassan a levegőt - Elhiszem, hogy jót akarsz. Tudom, hogy hozzátesz a dologhoz, hogy cigány vagyok. - mondta mélyen a szemembe - De én abba a pár százalékba tartozom, aki azért dolgozik itt, mert itt akar dolgozni, és ebből tisztességesen él. Elegem van, hogy megbámulnak a kasszánál, hogy ki tudok-e fizetni egy hétezer forintos kabátot, hogy kétkedve ülnek mellém a buszon, vagy hogy minden fajta kurvának le vagyok hordva, mert tiszta ruha van rajtam, és akkor biztosan loptam. Unom, hogy a barátaim semmit nem engednek fizetni nekem, merthogy én olyan rossz anyagi helyzetben vagyok. Nem! Igenis jól élek, igenis ki tudok perkálni egy kétezrest, ha szeretném, tiszta lakásban élek, és minden nap mosakszom. Szóval függetlenül attól, hogy nem te cseszted fel az agyam, mert ez már régen bennem volt, megengeded, hogy meghívjalak? - sóhajtotta, de a ledek fényében látszódott a szája sarkában a mosoly. Én csak pislogtam. Konkrétan a saját nevében mondta el azt a ritkán hallott nyílt titkot, amiben annyira nem hisznek az emberek.