A Dervis tánca

Második fejezet 1.

– Üdvözlöm Diadora Arelle Ambrose.

Az ujjait - mintha valamibe belecsípne – összeillesztve, enyhén meghajolva köszöntötte a zenyr.

– Kabil sann-kajaan vagyok, az apja által megbízott intézője.

– Üdvözlöm! – szólt Diadora. – Szólíthatom Kajaannak?

– Elnézést, hölgyem. Nem ismeri a szokásainkat. A sann-kajaan egy titulus. Hitharcos-tanítványt jelent.

– Szóval Kabil – mondta Diadora. – Szépen beszéli a nyelvünket.

– Az apja mellett szolgálok, mióta felszabadított.

– Az hány éve volt?

– Éve, hölgyem?

– Hogy is hívják... – csettintett Diadora és közben szemöldökét ráncolva kereste a szót emlékei között.

– Hakam, hölgyem.

– A hakam a napfogyatkozás, ha jól tudom. Egyiket az M4140a, másikat a b okozza.

– A Namrut és a Bastet, hölgyem – válaszolta Kabil.

– Értem – bólintott Diadora és megpróbálta megjegyezni a bolygók zenyrek által használt nevét.

– Indulhatunk, hölgyem? Útközben szívesen válaszolok minden kérdésére, de az apja valószínűleg nagyon várja már.

– Igaza lehet – mondta Diadora és a földön hagyva csomagját beszállt a limuzinba.

A jármű meg sem billent a mágnes felett lebegve. Kabil ráhelyezte Diadora csomagját a limuzin hátuljából kiemelkedő polcra, ami aztán visszahúzódott a csomagtérbe és bezárult. Visszaült a műszerfal elé, ahol kormány nem volt, csupán gombok, kapcsolók és kijelzők világították be a gyöngyházfény burkolatot. Lenyomott egy zöld gombot és hátrafordult Diadorához, akinek szoknia kellett még az idegen külsejét.

– Mostmár leveheti a maszkot, ha úgy kényelmesebb, hölgyem – mondta.

Diadora lehúzta hajáról a kendőt, szemüvegét és a maszkot pedig maga mellé a barna bőrülésre helyezte. Kabil visszafordult és néhány lenyomott gombbal elindította a lebegő limuzint. Amint elhagyták a körforgalmat, fokozatosan gyorsított.

– Nem tudtam, hogy csatahajókat gyártanak a Dervisen – mondta Diadora elgondolkodva. – A Föld nem engedélyez hadsereget felállítani.

– A Szultán hivatalosan nem csatahajó, hölgyem – válaszolta Kabil. – Saját megítélésem szerint ez csupán a városok közötti gazdasági verseny egyik mutatványa, ha lehet így mondanom.

– Szultán?

– A valódi neve Sultan el-Mhussa, de a közbeszédben csak „a Szultánként" emlegetik.

– Kreah ennyire élen jár a gazdaságban? – kérdezte Diadora és a sivatag homokját nézte.

Az autópálya lassan kiemelkedett és hídban folytatódott. Négyzet és félgömb alakú, fehérre mázolt viskók jelentek meg, egyre sűrűbb negyedekbe tömörülve a sivatag peremén.

– A Salima negyed – mondta Kabil.

– Ez is Kreah része?

– A Város egyharmadát teszi ki. A zenyr szolgák lakják, de él néhány ember, tathar és más bolygókról jött faj is, akiknek nem jött be az itteni számításuk.

Milyen finoman fogalmaz – gondolta Diadora. Elértek egy igen széles körforgalomhoz. Ahogy Diadora lenézett a közepén, látta, hogy legalább tíz méteres lábakon áll az autópálya, amin közlekednek. A két baloldali kijárónál, a „Salima negyed felé" felirat alatt ellenőrzőpontok voltak felállítva, ami előtt maszkos kreahi rendőrök álltak. A szemben lévő kijáratnál „Djatlov bolyváros felé" tábla volt. Ők a „Nedeergard kapu felé" tábla alatt hajtottak le.