A Dervis tánca

Első Fejezet

A kockafejű kilépett a fémajtón és az kattanva ismét bezárult mögötte. Arjan kiköpött a padlóra és a rakományához rángatott egy rozoga, csikorgó kerekű kézitargoncát. Mire felemelte vele a dobozt, a zsilipajtó egy szisszenéssel és kattanással kísérve kitárult a pódium alatt, utat nyitva egy széles folyosóra, ahol már több ISS Karnack egyenruhás fegyveres és néhány leszállni kívánó civil is készült az átszállásra. Követte a többieket, akik között kinézett magának egy rövid, vöröshajú, hosszúcombú szépséget, akinek zöldeskék szeméből csak úgy szikrázott a felsőbbrendűség villáma.

Ez a nő aztán beleszülethetett a jóba, de most viszketni fog a segge ha meglátja, milyen putris helyre kell beülnie, míg leér a flancos limuzinjához, aminek a sofőrje már biztosan nyálcsorgatva vár odalent rá a Miron űrkikötőben – gondolta Arjan. Aztán az előtte billegő kerek fenékre szegezte tekintetét és úgy döntött félrelöki a nő iránti előítéleteit és rááll a mögötte futó pályára.

Beértek egy szűk folyosóra, ahol már csak ketten fértek volna el egymás mellett, de az ajtónál álló fegyveres őr egysorba terelte őket. Arjan megpróbálta úgy helyezni a dobozt maga elé, hogy a vörös nő domborulata még képben legyen, és így haladt a sorral.

– Szállítólevél? – nézett rá unottan a fegyveres, amikor ő került sorra.

Arjan mutatóujjával megkocogtatta a sárga papírt a doboz oldalán. A fegyveres őrnek láthatólag nem tetszett Arjan flegma viselkedése. Az őr lenézően végigmérte Arjant, aztán a kezén lévő lézerszkennerrel leolvasta a kódot a papírról. A kijelző zölden csipogott és a „Leszállított" felirat villant fel.

Na persze ti ezt már leszállítottátok, aztán ha valami történik leszállás közben a Puzakovval, akkor az már nem érint titeket – gondolta Arjan. A szállítóhajók, mint az ISS Karnack is, egy Földi székhelyű, állami cég birtokában voltak. Az ő dolguk eljuttatni a Földről a kolóniákra, illetve fordítva a rakományt. Ezek voltak az űr karavánjai. A legtöbben, mint Arjan is, a benne szolgáló legénységet patkányoknak tekintette, akik behúzódva ebbe a fémtömlöcbe oda-vissza ingáznak, csak hogy sehol se legyenek. Nem embernek való élet ez, de állítólag jól fizet.

A Puzakov tizenhármas belseje szűk volt, éppen csak elfért két üres üléssor között, hogy a szembenálló falhoz, egy üres poggyásztartóhoz erősítse a dobozt. Szerencséjére valóban kevés civil utas volt és sok a szabad ülés. Miután kétszer is leellenőrizte a mágneszár nem old-e kikapcsolás nélkül, kinézett a szűk ablakon. Kétoldalt belógott az ISS Karnack dokkolófolyosója, a szemet azonban a hatalmas világosbarna felszín vonzotta magára.

A Dervis. A napja felé fordított arcán világosbarna sivatag terpeszkedett, akár egy pupilla. Keleten és dél-nyugaton kék obszidián csillogása mutatta a tengereket, amit egy vékony nyaklánc kötött össze, a folyó.

– Az M4104a és b időnkénti takarása tette lehetővé az életet ezen a kötött forgásirányú bolygón, különben csupa homok és jég lenne – szólalt meg Arjan mellől egy vézna, szemüveges kínai, akiről nem tudta eldönteni, hogy húsz vagy ötven éves. – Mivel mindig ezt az arcát mutatja a Meliton, a napja felé, ezért elég zord rajta az élet. Hatalmas viharok, homokviharok és monszun pusztít a felszínen, ezért is olyan kevés a légiforgalom. Látja azt a hatalmas sötétkék falat ott keleten, a tenger szélén?

Arjan nem szólt semmit, de tudta, hogy e-nélkül is folytatni fogja a kiselőadást, ami egyébként kicsit még érdekelte is. Először látta a Dervist, először látott földi gyarmatbolygót.

– Az a Chatanglas hegység – folytatta a kínai. – Óriási gleccser, ami a tengert táplálja. Sokkal magasabban fekszik, mint a túloldali Sakrajit-Durgama hegység, ezért a keleti tengerből egy folyón tör az alacsonyabb területek felé, ahol összegyűlik egy újabb tengerré. Csodálatos a természet! Az első felfedezők azt hitték, csak a tengerek környékén lehetséges megélni, de a később érkező telepesek leleményességének köszönhetően a városok és bányák jól meg vannak védve az időjárástól.