Tüzekről álmodva

8. Megnyíló kötelék

Ben rekordsebességgel jelentkezett, kétségbeesetten kapott bármilyen lehetőség után, hogy elhagyhassa a Yavin 4-et. Most felderengett benne Skywalker tartózkodó tekintete: az öreg mester óvatosan megfontolta a kérést, mintha azon töprengene, vajon Ben másik bolygóra küldése – tekintve, milyen feszült és indulatos – katasztrófában végződhet-e. Az emléktől dühösen csikorgatta fogát, addig szorította ujjait a vezérlőkön, míg bőrkesztyűje tiltakozva megnyikordult. Gyűlölte Luke bizalmatlanságát, csaknem annyira, mint az érzelmi távolságtartását.

Végül részvétele jóváhagyásra került, kapkodva indult hát útnak és szállt X-szárnyújára, tettetve, hogy nem érzi a kislány összetört tekintetét, mint egy lapockái közé döfött kést. Bárhogy is, így nagyobb biztonságban van most a gyerek.

Habár Ben sietős távozásának nem Rey az egyetlen oka, még ha határozottan szerepe is volt a döntésben. A fiú eleinte azt hitte, könnyű lesz majd ellöknie magától – egy kis ideig az is volt. A számos, saját maga okozta kezdeti bukás ellenére végül sikerült egy agresszióba és maró gúnyba bujtatott képet mutatnia magáról, ami meggyőzte a lányt, hogy tartsa a távolságot. Az elmúlt másfél hétben nagyon kevés interakció volt közöttük, ugyanakkor Ben érezte a gyerekben haldokló virágként hervadó boldogságot.

Nem a te hibád, nyugtatgatta magát. Biztos csak Han hiányzik neki.

Rey teljes mértékben tiszteletben tartotta a távolságtartás szükségességét, ez a tulajdonság pedig nagyon is meglepte egy ilyen fiatal gyereknél. Ha hisztiket és „miért nem veszel észre" könyörgéseket várt volna, hát tőle nem kapja meg. Mindez felemelő volt, leszámítva persze, hogy saját áruló tudata kevésbé volt képes feldolgozni a különlétet, mint a lányé. Ahogy annak kapcsolata mélyült az Erővel, annál nehezebb volt elkerülni. Minden egyes nappal nőtt az ereje, és a fiú minden egyes nappal egyre jobban szenvedett a folytonos jelenlététől; egy illat, ami ott kísértett minden szobában, amin áthaladt, vagy egy lágy pillantás Ben háta mögül, holott a lánynak nyoma sem volt. Ezeket az apró interakciókat még elviselte volna, de a kísértő érzés, hogy Rey az ő védelmére szorul megingathatatlan volt. Őrjítő, és egyszerűen kikészítette, hogy nem érti az okát.

Nyilvánvalóan volt köztük valamiféle kapcsolat – a képessége, hogy folyamatosan érzékelje őt az Erőn keresztül ezt erősítette. Alapesetben nem kedvelte a kölyköket a figyelem-éhségük és szeszélyességük miatt – még saját fiatalkorában is egészséges megvetést érzett folyamatosan fecsegő és érzéseket mesterkélő társai iránt. Rey ellenben csendes, különös komolysággal megáldott volt, ám ezen felül minden bizonnyal valami más is állt a háttérben.

Amennyire új volt a lány számára az Erő, ő egészen biztosan nem fogta fel a kapcsolatuk furcsaságát. Bennek egyértelműen nem volt ereje – vagy türelme – elmagyarázni neki, hogy bármivel is vonzza így magához, az nem normális. Rey számára talán természetesnek tűnt – ez az örökös figyelem és tudatosság az irányába –, mintha egy mágnes lenne és a fiú az iránytű. Vagy talán egyáltalán nem is érezte az egészet, nem érzékelte Bent minden ébren töltött pillanatában, ami fordítva pedig igaz volt. Talán őt nem őrjítette meg a másik társasága, és tépte szét annak hiánya. De akkor miért kereste volna a fiút korábban? Miért viselte az elhagyott karkötőjét, és bámulta a Sólyomba vésett nevét, küldött neki látomást a galaxis túlfeléről, ami végül összehozta őket? Miért nézett olyan tragikusan, ahogy Ben felszállt az X-szárnyúra, és elrepült?

Ezeken a kérdéseken töprengett Ben Solo folyamatosan, akárhányszor Snoke másfelé járt. Társa visszatérését megérezve aztán félresöpörte őket, akárha egy könyv lapjait csapná össze, hogy aztán elméjének polcára tegye, amin könnyen átsiklik a tekintet; biztosabban elzárva a rossz szemek elől, mint a legerősebb börtönben.