30. fejezet

315 27 2
                                    

A mozizás után áthívtam magamhoz Kibumot, szerettem volna kideríteni, hogy hogyan tudnék neki segíteni a Jonghyun ügyben. A szüleim is örülnek, mert látszólagosan visszailleszkedtem az egyetemi életben, bár arról nem tudnak, hogy találkozgatok Chanyeollal. Biztosan ki lennének akadva, ha megtudnák, hogy itt járt a házunkban.

Mivel már este tíz is elmúlt, így igyekeztem nem túl hangos lenni, nehogy felkeltsem őket, óvatosan osontunk be a szobámba. Sosem voltam jó az ilyenekben, nem is tudtam hogyan kezdjek bele a beszélgetésbe.

- Figyi, bejön neked Jonghyun ugye? - Zavarban volt, nem is mert a szemembe nézni. Aranyos.

- Hát ezt nem tudom honnan veszed. Amúgy is te tetszel neki. Mondta nekem mikor ma elmentél azzal a hapsival.

- Szerintem pedig csak rá kellene döbbenteni, hogy te jobban hozzá illesz.

- Nem akarom, hogy megtudja, az tök kellemetlen.

- Egyáltalán nem kellemetlen, legalább rádöbbenhet, hogy akár te is tetszel neki. Nem akarom, hogy ő vagy te szomorúak legyetek.

- Egyébként elég ijesztő a barátod.

- Ijesztő? Mire gondolsz?

- Nem gondoltam, hogy ezek a teletetovált, rosszfiúk jönnek be neked. Túl ártatlan vagy hozzá. - Vigyorogva vágta magát törökülésbe az ágyamon.

- Nem az ilyen srácok tetszenek, de ő különleges.

- Mivel foglalkozik, hogy olyan puccos kocsival jött érted? - Felvonta a szemöldökét, én pedig csak hallgattam. Nem akartam erről beszélni, nem akartam, hogy tudja mivel "foglalkozik" Chanyeol. Ezzel szemben hazudni sem akartam neki, mert a barátom. - Miért nem válaszol Baekkie? - Nagyot sóhajtottam.

- Tudod, mikor azt mondtad Chanyeol rosszfiú, nem álltál túl messze a valóságtól.

- Ezt meg hogy érted? - Összevonta a szemöldökét, közelebb mászott hozzám az ágyon.

- Hát úgy, hogy tényleg rosszfiú. Gengszter, maffiózó.

- Most csak viccelsz velem, ugye? - Kikerekedett a szeme. Rosszul éreztem magam, összezsugorodott a gyomrom, arca helyett inkább az ágyam kezdtem fixírozni.

- Nem, nem viccelek.

- Jézusom Baekhyun, nem vagy normális. - Rosszul estek a szavai, kezemet összekulcsoltam, majd az ölembe ejtettem. Ezért nem akartam elmondani senkinek, mert tudtam, hogy ez lesz belőle. Lenéznek, hülyének néznek, csak azért mert szerelmes vagyok.

- Kösz. - Hangom elcsuklott, összeszorítottam a szemem, hogy ne sírjak. - Nem kell neked is elmondanod. Inkább el sem mondtam volna, mert te is csak bíráskodsz. Nem is ismeritek és utáljátok, mert olyan családba született, amibe. A szüleimtől nem vártam mást, mert konzervatívak, de legalább a barátaimtól nem ezt kellene hallgatnom, hogy nem vagyok eszemnél.

- Eh, n-nem úgy értettem! - Odamászott és magához ölelt. - Csak féltelek, nehogy bajod legyen. És szerintem a szüleid is féltenek. Ki akarná, hogy baja legyen a csinos kis seggednek? - Vigyorogva pöckölte meg az orrom.

- Szeretem és nem fogom engedni, hogy bárki is szétválasszon minket. Szeretem és ő is szeret engem.

- Csak azért féltelek. Vigyázz magadra.

- Vigyázok.

Reggel mikor felkeltünk már finom illatok szálltak a konyhában, mire mindkettőnk gyomra megkordult. Vigyorogva húztam ki Kibumot a konyhába, ahol anyukám épp a reggelivel foglalatoskodott.

Rabod vagyokWhere stories live. Discover now