Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
ﾟBarackszín olvadt össze a rózsaszínnel, ahogy a fiú kezében tartott ecset kecsesen siklott végig a vásznon. Kivehetetlen, mégis csendes beszélgetések egyvelege szűrődött be a terem egyik nyitott ablakán keresztül, Chanhee fülhallgatójából pedig halk zene szólt, csakúgy mint minden hétfő délelőtt fél tizenegykor. A rajz-festés órák voltak a kedvencei, hiszen azokon kikapcsolhatta az agyát és hagyta, hogy csak történjenek a dolgok - ujjaiban minden mozdulat érzésszerűen ott volt, mintha valójában arra született volna, hogy szabad lélekkel alkossa meg azt, amire agya gondolni sem mert. Színtiszta érzelmek borították lapjait minden formában - lehetett az egyszerű csendélet, egymásra dobálva elrendezett forgástestek vagy egy tájkép.
Rajta kívül heten tartózkodtak az apró teremben, de mindenki annyira belefeledkezett az alkotásba, hogy az óra kezdete óta egyetlen szó sem hagyta el a szájukat. Chanhee szemei újra a beállításra terelődtek, de abban a pillanatban félbemaradt minden mozdulata.
Az ecsetet beledobta a már sokszor használt, vízzel teli 'ananász' feliratos konzervdobozba, kezeit megtörölte az állvány sarkára tett rongyban, s dühös léptekkel indult el az ajtó felé, ahol a táskája hevert, bele nem illő kutató kezekkel.
— Kim Sunwoo!
A rózsaszín hajú csípőre tett kezekkel állt meg a padlón térdelő fiatalabb előtt, aki még csak tudomást sem véve a jelenlétéről kezdte el kipakolni a könyveket és minden más dolgát a csempére, hogy jobban belelásson a táskába. A csoport néhány tagja kíváncsian kapta fel a fejét, mikor Sunwoo elégedetten felkiáltott, s visszarendezte a hátizsákot mielőtt felállt, lábával visszatolva a fogas alá, ahonnan kihúzta.
— Csak ezért jöttem. Kizártam magam a szobából és a portán nem kapok több másolatot — felemelte a két ujja között tartott kulcscsomót, s miután meglengette Chanhee elsötétülő szemei előtt a tárgyat, meg is fordult és felemelt kézzel intett. — További jó pacsmagolást!
Chanhee megrázta a fejét és sóhajtva indult vissza az állványához. Sunwoo egy éve volt csak a szobatársa - a fiú állította, hogy az előző szobatársa állandóan megitta a gyümölcsleveit, ezért inkább átköltözött az addig egyedül élő idősebbhez. Néha elege volt belőle, de egyébként nagyon szeretett mellette lenni. Egy év alatt gátlástalan barátság alakult ki közöttük, s Chanhee még azt is elfelejtette miatta, addig mennyire nem akart kollégiumban élni.
Sunwoonak hála pedig új emberekkel ismerkedett meg, s kezdett kinyílni a világ felé, hiszen volt mellette valaki, aki mindenben támogatta. A legmeglepőbb mégis az volt az egészben, hogy az azután tökéletesnek hitt élete mégis hiányos volt. Hiányos volt, ő pedig észre sem vette ezt.
A folyosó ebéd előtt volt a legzsúfoltabb. Diákok álltak a szekrényeik, esetleg valamelyik terem előtt és Chanhee útjában, aki próbált eljutni A-ból B-be, de csak két lépést tudott megtenni anélkül, hogy valaki neki ne ment volna. A hóna alá szorított hatalmas vászon pedig csak nehezített a dolgán, amíg rá nem jött, hogy tarthatja úgy is, hogy a sarkával maradandó sérüléseket okozzon minden egyhelyben álló társának.
