Tüzekről álmodva

5. Gyötrődés

Egy gyors bólintással a lány ki is mászott az ágyból, alig ingott meg lábain, ahogy azok földet értek; a férfi ennek ellenére érte nyúlt, hogy segítsen biztosan állnia.
– Nagyszerű – folytatta a robot. – A zuhanyzóban megfelelő váltásruha vár, kövessen, kérem.

Rey megtorpant. – Zuhanyzó?
Threepio úgyszintén lefagyva fordult felé. – Ó, egek...

☽☯☾

Tisztábban, mint amilyen évek óta volt bármikor is, és ettől jócskán zavartan követte Threepiot egy újabb lépcsősoron felfelé. Hajtincset csavargatta az ujjaival, ezúttal csak simán kifésülte, nem kötötte kontyba. Cakkos, önkezűleg vágott végei most puhábbnak tűntek, mint amit lehetségesnek hitt volna, valószínűleg a hihetetlenül sok rápazarolt víznek hála. Threepio pontos instrukciókat adott neki a zuhanyzó használatát illetően, de még mindig nehezen hitte el, hogy ilyen vízáradat mellett hogyan kerülhető el a pazarlás...

Vajszínű tunikát kapott, kissé lazán állt rajta, barna, földszínű nadrág járt hozzá. Mivel másik cipőt nem talált, visszahúzta sajátját, bár így sem teljesen értette, egynapi használat után miért kellene teljes öltözetét lecserélnie. A Jakkun mindenből csak egy volt számára, amit addig hordhatott, míg szó szerint le nem szakadt róla. Ahogy a mondás tartja, az egyetlen vagyontárgyad, amit nem lophatnak el az, amit magadon hordasz.

A droid egy keskeny ajtó előtt állt meg, megnyomott egy panelt: a bejárat hangtalanul nyílt meg. – Vacsora után visszatérek, hogy a szobájába kísérjem. Jó szórakozást!

Rey magára erőltetett egy mosolyt, nagy levegőt vett és átlépte az előszoba küszöbét. A teret egy két főre terített asztal uralta, a túloldalt újabb zárt ajtó helyezkedett el, ami valószínűleg Luke Mester hálószobájába vitt. Maga a Jedi az ajtónak háttal állt, az előtte levő kis konyharésznél foglalatoskodott. Megfordulás nélkül szólalt fel:
– Ülj le, helyezd magad kényelembe! Majdnem kész vagyok.

Nagyot nyelve Rey kihúzta az egyik széket az asztal mellől, annak magassága miatt csak nehézkesen tudta felküzdeni rá magát. Nagyon hálás volt a mesternek, hogy épp nem felé néz, így nem követhette figyelemmel ezt a méltatlan belépőt. Csendben röppent tova egy perc, mire a férfi két tányérral az asztalhoz fordult. Éles arcvonásait csillogó, kék szemek lágyították, állkapcsát rövidre vágott aranyló szakáll keretezte, amelybe némi fehér is vegyült. Homokszín tunikájából és barna nadrágjából Rey meglepetten ismerte fel az udvaron látott második embert – csak akkor nem tudta jól megnézni. Elájulására nem szívesen emlékezett vissza, az egész kínosnak tűnt. A mester biztosan gyengének hiszi miatta.

– Remélem, a szárított ételcsomag megteszi – helyezte a kislány elé az egyik tányért. – Sosem voltam nagy szakács, mindig is beértem az egyszerű dolgokkal.

Valahogy megnyugtatónak tűnt az ismerős, tömör kenyérdarab és sűrű ragu látványa, így Rey bólintott. – Köszönöm, uram. Nincs semmim cserébe, de jó vagyok a különös munkák végzésében, szóval... – A Jedi nagyon furcsán nézett rá, így hát félbehagyta a mondatot. A férfi arca hamar kisimult és elmosolyodott.
– A Jakkuról származol, ugye? – Újabb bólintás. – És az ételadag ott a fizetőeszköz?
– Igen, uram.
– Akkor értem a zavarodat. Engedd meg, hogy tisztázzam, Rey: semmivel nem tartozol nekem ezért az ételért. Minden tanulóm és látogatóm számára ingyen biztosítom.

A gyermek meglepetten pislogott. Az elmúlt pár napban tanúsított nagylelkűség már Hantól is mélységesen összezavarta, de végül a munka számlájára rótta fel, hiszen úgy volt, hogy neki fog dolgozni. Ugyanakkor ez... furcsa volt.
– Igen, uram – ismételte meg ezúttal sokkal lassabban. Luke Mester újra elmosolyodott, szarkalábak jelentek meg szeme sarkában.
– Elég is ebből. Kérlek, egyél, biztosan éhes vagy!