Holtak hajnala

Végállomás

Hiába minden szó, hiába bármi magyarázat, semmit sem használt. A többiek most az egyszer nem akarták, hogy ennyire elcsatangoljunk egymástól. Pedig nem így terveztem ezt az egészet. Reméltem, hogy tudok segíteni vagy megtudnám győzni a fejeseket arról, hogy ez az ostoba terv a legnagyobb baklövés, amit elkövethetnek. Talán tudnának ellenszert találni időben és talán akkor megtudnánk fékezni ezt az egész járványt. Igaz, rengeteg időbe telne ezt az egészet helyre hozni. A városok romokban, a házak is elég szépen leamortizálódtak a fertőzöttek és a huligánok által. Mi meg konvojokban haladnunk különböző helyekre. Persze a mi családunk egyben marad, a saját járművünkben mehettünk, csak nem én vezetem. A többiek nem engedték, főleg Lexa nem... Viszont ennek az az előnye, hogy az ölében vagyok most is, lassan két órája és piszkosul élvezem ezt. Ahogy haladunk, a tájat is kicsit megtudjuk szemlélni... Minden letarolva, rengeteg élőholt mászkál falkákban. Vannak magasabb helyek, amik érintetlenek maradtak valamilyen szinten. De nem akartam ennyire könnyen megfutamodni. Valahogy nem ment nekem. Lexa érezte rajtam, hogy nem tartom ezt a legjobb ötletnek, amit elakarnak követni. Ezen elmélázva vettem észre, hogy a konvoj megállt egy nagyobb támadás végett. Valami barom túl nagy zajt csaphatott, hogy nekünk jöttek. Emiatt másik útvonalhoz kellett folyamodnunk. Persze, amerre mentünk, azt más ismertük mindannyian. Még egy csapat követett minket, ami azt hiszem anya és Marcus lehetett. Újra azt a szép magas tornyot szemeltük ki magunknak, automatikusan mentünk fel a huszonnegyedik emeletre. Szerintem nem fogunk mi időben eljutni ahhoz a bunkerhoz... Szépe belépkedtünk a szobánkba, aztán én elég fáradtan éreztem magam ahhoz, hogy elfeküdjek az ágyon. Tudtuk mind, hogy mi lesz velünk itt lent, de mégsem voltunk semennyire sem feszültek. Lexa szépen nyugodtan leült engem figyelve közben:

- Elfáradtál? - mosolygott rám.

- Csak egy kicsit... - tártam szét a karjaimat, hogy értse a célzást.

Lehajolt egy egyszerűnek indult csókért, csak most nem engedtem neki, ahogy máskor sem, hogy könnyen meneküljön. Nem is tudom hol vesztettük el az irányítás, mert már rajta feküdtem és elég vadra sikerült minden érintés kettőnk közt. De megvoltak a határok, amiket nem akartunk átlépni. Meg a sebemre is volt tekintettel, bár én meg is feledkeztem róla. Egymást mellett fekve gondolkodtunk azon, hogy vajon hogy alakult volna az életünk, ha ez a kis mellőzhető apróság nem lenne itt:

- Vajon hogyan is sikerült volna az első randik? - gondolkodtam el ezen. - Mármint ha lenne, hogyan nézne ki?

- Mi az, hogy ha lenne? - háborodott fel. - Egyértelmű, hogy lenne és mellesleg meglepetés lenne számodra. Szóval én ezt a kérdést meg sem hallottam!

- Jó, akkor arra válaszolj, hogy szerinted... - gondolkodtam el a kérdésemen. - Mondjuk mikor szakítanánk...?

- Soha! Abban biztos lehetsz, hogy soha sem szakítanánk! - vágta rá egyből, közben felém fordult egy enyhe kis mosollyal az arcán. - Senki és semmi sem tudná ezt megoldani, hogy én elhagyjalak! Ehelyett van sokkal jobb kérdés is...

- Mint például? - mosolyogtam vissza rá, közben már felé fordultam. - Mi érdekesebb kérdés ezeknél?

- Mondjuk, hogy mikor veszlek el feleségül meg... - kicsi szünetet tartott, mert eléggé elpirultam az előbb említett dolog miatt. - Hány gyerekünk lenne meg amit ilyenkor szokás megbeszélni.

- Nem hittem volna, hogy te inkább az ilyen kérdéseken agyalsz. De a gondolata ezeknek a dolgoknak nagyon is tetszenek. - pusziltam meg az orrát.

- Tudtam, hogy jobban tetszenek ezek a kérdések, mint az összes többi felesleges tény.

Olyan kellemes volt a pillanat, vajon mikor lesz vége? Raven küldött egy üzenetet, amit nem akartam megnézni, de a helyzetre való tekintettel megnéztem. Azt írta, hogy az egyik szobában tömeges gyűlés van. Egy kicsit beszélgessünk, mint régen. Lexa-ra néztem és már indultunk is abba a szobába, ahol a többiek vártak minket. Már nagyban beszélgettek, mikor i beérkeztünk. Nyugodtan leültünk közéjük, mintha semmi baj sem jönne. Ahogy letudott ülni Lexa, már az ölébe másztam. Aden nem is hagyta szó nélkül: