Vakáció Jonas Módra

1. Fejezet

- És hol vannak? Zsebre raktad? – kérdezte viccelődve Scott a háttérből kizökkentve a szerelmespárt.

- Persze. Itt vannak a farzsebemben. – szállt be a játékba az énekes.

Auróra önelégülten vigyorogva hallgatta a beszélgetést. Büszke volt magára amiért sikerült kibékítenie őket. Igaz három hónapjába került, de sikerült és csak ez számított. Ahogyan ott állt Nick mellett és arcának vonásait tanulmányozta elgondolkodott, hogy milyen jó lenne mindig mellette lenni. Élete minden percét vele tölteni. Addig ölelni, míg csak lehet és soha el nem engedni. Mindent együtt csinálni és végig azon lenni, hogy boldog legyen. Sokkal helyesebbnek találta, mikor önfeledten nevetett, vagy mikor csak szimplán mosolygott. Nem akarta, hogy ennek a kapcsolatnak bármikor is vége szakadjon. Egyszer csak azon kapta magát, hogy közelebb bújt a férfihez és erősen kezét szorongatja.

- Szerintem simán lekaphatod a pólód. Senki nem fogja nézni. – mondta nevetve Nick, hogy tovább cukkolja Scottot, aki azon gondolkodott, hogyan szabadulhatna meg vizes ruháitól emberi körülmények közt.

- Kösz. Azért nem kockáztatnék meg egy tömegkarambolt. – érkezett a válasz, miközben már a táskában kutakodott fekete pulóvere után. Auróra jó ízűen felnevetett, ahogyan elképzelte a szituációt.

- Minden rendben? – fordult hirtelen felé barátja, mikor megérezte, hogy egyre szorosabban fogja kezét. A lány illetődötten próbált rájönni, mi volt ez a semmiből jövő komolyság hangjában. Szokatlanul csengett, mert nagyon ritkán hallotta ezt a fajta határozottságot tőle. Olyan volt, mintha aggódott volna, de egyben tudta, hogy úgy is el fogja neki mondani, mint minden mást.

- Ő... igen persze! M...miért kérdezed? – habozott. Nick nem mondott semmit, csak lehajolt, közelebb húzta magához és gyengéden megcsókolta.

- Nem tudom mi jár a fejedben, de ha bármi bánt, vagy csak zavar elmondhatod. Én mindig meg foglak hallgatni. – közölte eltökélten. Auróra bólintott, majd Scott felé fordult, aki még mindig azon ügyeskedett, hogy mások figyelmét ne keltse fel, ahogyan leveszi pólóját. Elég ügyetlennek nézett ki. Megpróbálta a lehető leggyorsabban levenni, majd felhúzni fekete pulóverét. Ahogyan bedobta a ruhadarabot táskájába kicsúszott a pulcsija ujjai közül és leesett a koszos, szürke aszfaltra. Auróra nevetve lépett közelebb hozzá, magával húzva Nicket is. Lehajolt, hogy felvegye a ruhát, de abban a pillanatban egy ismeretlen kihúzta keze alól. Elképedve állt fel és mérte végig a vele szemben ácsorgó szintén ijedt nőt. Hosszú szőke haja, lazán vállára omlott. Rövid szürkés szoknyát viselt egy vörös pólóval. Kezén átlagosnak tűnő sötét oldaltáska lógott. Nehéz lehetett, mert láthatóan lehúzta a nő vállát. Scott felhúzta szemöldökét, mikor meglátta kezében a pulóverét.

- Elnézést, csak fel akartam venni. – nyújtotta át azonnal az operatőrnek. Zavartan zsebébe süllyesztette bal kezét, míg a másikkal megigazította alapból is tökéletesen álló táskáját.

- Köszönöm. – fogadta el a férfi, és abban a pillanatban magára is vette. Egy ösztönös mozdulattal megigazította haját.

- Scott Stevens. – fogott kezet vele - Operatőr vagyok a Daily News-nál. Ő pedig a munkatársam Auróra With és a barátja... - nem tudta befejezni, mert a nő azonnal felismerte mindkettőjüket.

- Nick Jonas. Igen hallottam már magukról. Szép kis történetet sikerült összehozniuk. Kár, hogy nem én írhattam meg először. – üdvözölte őket is. – Egyébként Laura Lay vagyok. Én is újságíróként kezdtem, mint ön Miss. With.

Mikor kimondta, hogy Miss. With Nickben egy furcsa érzést keltett. Sosem hívta így barátnőjét és nagyon ritkán hallotta, mikor így hívta akárki is. Olyan idegennek hatott.