𝙏𝙊𝙊 𝙇𝘼𝙏𝙀 ; ᵗᵃᵉᵏᵒᵒᵏ | ongoing

vi.: hopeless romantics

jungkook -ha lehet még jobban- lesokkolódik a másik szavain. róla? miért pont róla? róla, akinek az apja öngyilkos lett, mert nem bírta elviselni, hogy a fia meleg; róla, aki hónapokat hagyott ki az iskolából, mert túlságosan félt a többiek elítélt tekintetétől; róla, akinek a szíve annyi év után is kim taehyung-ért dobog, aki éppen most készül azt szilánkokra törni, hogy a földön kössön ki az is, a pohárdarabkák mellett. hát róla nem érdemes beszélni.

-akkor...beszéljünk.- lassan mondja a szavakat, minden hanglejtést és betűt jól megfontol, felemészt és szabadjára enged. tudja, hogy megint neki kell dönteni a beszélgetés hova jussáról, aminek egy cseppet sem örül. bármi, ami a keze ügyébe kerül összetör, elporlad, elromlik - és minden egyéb, mely a tönkretesz szó szinonimája.

-jungkook én...tudom, hogy alig beszéltünk, és alig láttalak mostanában, pedig már egy éve osztálytársak, sőt, padtársak vagyunk, de...figyelj, én...lehetnénk barátok? -tette fel taehyung a várva várt kérdést, de ez még így sem teljesen volt igaz. hazudott, pedig csak kérdezett. ő nem barátkozni akart, sose szerette volna, hogy barátok legyenek. annál inkább sokkal több - szerelmesek. azt akarta, hogy jungkook szerelmes legyen belé, hogy rá gondoljon egész este: akinek illatát el nem tudja felejteni, akit felhív este, mikor rémálom gyötri, akiről tudja, hogy akár az életét is képes lenne feláldozni rá.

jungkook csak bólint, nem tud ehhez mit hozzá fűzni. barátok. barátság nem létezne kettejük között, hiszen már több van annál. legalábbis számára. neki taehyung a fiú, akire egész este gondol, akinek az illatát nem tudja elfelejteni, akit gondolkodás nélkül felhívna éjszaka, akiért az életét is feláldozná.

-akkor legyünk...barátok.

ők a reménytelen szerelmesek.